Minden szavamat ellenőrzik, panaszkodik a történetíró (Index.hu)

A nyelvi lelemények nagymestere, a történelmi környezetbe ágyazott, furmányos roadmovie-k kiötlője, a valós és kitalált személyeket sodró lendületű kalandregényekben együtt mozgató Fehér Béla talán még a korábbiaknál is pergőbb cselekményt „körmölt” a 13. századi zenekar történetéből. A Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett című regény a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

Három másodperc alatt kerülünk egy középkori haddelhadd kellős közepébe. Ahogy elkezdjük olvasni Fehér Béla Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett című könyvét, máris beszippant, nem lehet tenni.

„A legátusnak haja szála se görbült, a zöldségesveremben, egy halom káposzta alatt vészelte át a támadást, de végül nem úszta meg. A Koroknya nembeli Joakim, László gyermekkirály nevelője – ki szlavóniai bán is – és Erzsébet anyakirályné másnap elfogatta. Első felindulásukban úgy döntöttek, megnyúzatják. Ez mindig népszerű döntés, a nép imádja a nyilvános megnyúzásokat, verekednek a szerencsét hozó véres cafatokért, de most mégis irgalmat gyakoroltak, nem akartak vitába bonyolódni a pápasággal. Átadták a foglyot a kumánoknak, cselekedjenek belátásuk szerint.”

Hogy ez a belátás mit jelent, azt hagyjuk meg a kedves olvasónak.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Sümegi Noémi, Index.hu, 2022. 10. 23. 

 

2022-10-23 10:16:33
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ