Vasszegekkel veretel (Népszava)

Vérbő és különféle leszaggatott, levágott, kinyomott, megcsonkított emberi testrészekben gazdag szatirikus krónika a XIII. század végi magyarországi feudális anarchia korszakából, közelebbről az utolsó bizonyosan Árpád-házi uralkodónak tekinthető IV. (Kun) László regnálásának mintegy húsz esztendejéről – szerelmi vágyakkal fűszerezve, kacagtatóan humorosan és zenei aláfestéssel. Fehér Béla legújabb regénye apokrif és posztmodern geszta (52 articulusban, fejezetben), melyet a „mesternek mondott C., név szerint Cuppán” pék, zenész és írástudó, a Gesta Hungarorum szerzőjének, Kézai Simonnak a barátja vetett papírra, méghozzá az említett paptól ajándékba kapott, az előd P. magister szignójával ellátott íróállványon!

Az emberi sorsot és a történelem menetét egyként borúval szemlélő egykori pék, alkalmi kelmefestő és segédvízbecsűs már az új király, III. András idején, görbült lábbal, megöregedve viszi betűit a papír csataterére, s idézi fel emlékeit a budai Tábor-hegy tövében nyitott lacikonyháról, ahol barátaival nemcsak az éhes gyomroknak kínáltak friss pecsenyehúsokat, de az ötük (Cuppán, Bese, Hadacsu, Lebejk, Kozma) alapította és alkotta középkori „pre-jazzrock” zenekar (három fúvós, egy vonós és egy üstdobos) révén a lelkeknek is gyógyírral szolgáltak művészi-improvizatív, a trubadúrlírán túlmutató muzsikájukkal. Olyan örökbecsű dalokkal örvendeztetve meg a nagyérdemű (jobbára) pogány, (szelektíve) keresztény hallgatóságukat, mint a Kis virág, Szól a fügemadár, Szép és cifra asszony, Három kötés tatár cérna, Megunt rabság, Szénán feküdni, szenvedve, Röpül az úti por, Távozzatok haraggal, Újjászületés fürdője – vagy a harci- és kardtáncra ingerlő dobszólóval: a Vasszegekkel veretellel. Királyi jegyességi ünnepeken, lakodalmakon éppúgy fellépnek, mint tömeges karóba húzásokon.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nepszava.hu, 2022. 11. 19.

2022-11-19 13:06:17
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ