„Csak a szöveg van” - Beszélgetés Mán-Várhegyi Rékával (Élet és Irodalom)

A Boldogtalanság az Auróra telepen című első könyvéért már Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat kapott, a Mágneshegy nyula és a Vázlat valami máshoz „closet”-jei szinte védjegyei. Szereplői hétköznapi, apró kegyetlenségek között élnek, ő pedig élesen és pontosan mutat rá mindezekre. Réka, Enikő, Magdi, Györgyi, Ági és Anikó mi vagyunk, itt élünk együtt mindannyian. Nézünk, és egymásból olykor semmit sem látunk.

– A boldogtalanság már az első könyved címében szerepel, de nem is boldogtalanságról van szó nálad, hanem inkább egyfajta beletörődésről a hétköznapok rendjébe, pici reményvesztettséggel. Miért érdekel ez a létállapot annyira? A boldogság vagy a boldogságra törekvés fontossága miatt?

– Nem akartam kifejezetten reményvesztettségről írni, nem azzal ültem le, hogy a kortárs boldogtalanságot írom meg. Eleinte csak megragad egy kép, egy történetrészlet, és érzem, hogy itt kibontakozhat valami. A gondolati háttere az ötleteknek inkább intellektuális. A Mágneshegy kapcsán például azt képzeltem, hogy ez a könyv a kivételezett helyzetben lévő kutatók hátrányos helyzetű terepalanyaikhoz való viszonyulásáról szól majd. Az a saját tapasztalat inspirálta, hogy bármilyen elkötelezett kutatók legyünk is, nem tudunk semlegesen viszonyulni a terepalanyainkhoz, hiszen annyi minden befolyásolja, ahogyan látunk, értékelünk. Erről az ellentmondásos helyzetről akartam írni, aztán ehhez képest jött az anya-lánya viszony, illetve a felmenőktől örökölt minták, nyomor, megrekedtség. Viszont amikor elkezdtem gondolkodni a könyvről, ezek még nem foglalkoztattak.

– De érzed, amikor az írás közben erre fordulsz? Van erről valamiféle belső visszacsatolásod?

 

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Antal Nikolett, Es.hu, 2022. 12. 16.

 

2022-12-16 14:33:56
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ