Az árnyékos oldalon - Vados Annával (Népszava)
(kiadvány: Nincs véna)

Izgalmas dolog „az együttes alkotási folyamat, ami az olvasást és a pszichológusi konzultációkat is jellemzi”, mondja Vados Anna, aki mindkettőben otthonosan mozog, hiszen gyakorló pszichológus, és költőként is kimagaslót nyújt – példa erre nemrég megjelent, Nincs véna című debütkötete, melynek apropójaként beszélgettünk.

Érdekes kettősség figyelhető meg a kötetet olvasva: a versekben beszélők történeteket akarnak elmesélni – droghasználat, börtönbüntetés, szanatóriumi felépülés-gyógyulás tapasztalatait megosztani –, ám éppen ezek elbeszélhetetlensége mutatkozik meg leginkább. Miért elmondhatatlanok ezek a történetek?

A közös pont, azt hiszem, a szégyen. A pszichiátriai betegségről, a börtönről, a függőségről való beszéd mind tabunak számít, amikről nem csevegünk egymással a mindennapokban. Nehezen is beszél róla az érintett érzelmi okokból, és a nyelvi készletünk is szűkös ehhez az említettek miatt. Ugyanakkor visszatartó szempont az újratraumatizálódás lehetősége is, hiszen sok esetben, mikor valaki például a függőségét vagy a börtönviseltségét hozza szóba, a reakció nem más, mint hogy ő maga tehet róla, mert gyenge volt, mert valami súlyos bűnt követett el stb. A történetek azért is válhatnak el nem mondhatóvá, mert sokszor a környezetben nincs fogadókészség, hogy meghallgassa őket. Ezek mind árnyékban lévő témák, mert a kultúránkban az emberek jobbára pozitív képet kívánnak sugározni önmagukról, és a teljesítményt állítják előtérbe. A trauma és kibeszélhetetlensége könnyen elszigeteli az érintetteket. Dr. Máté Gábor A trauma bölcsessége című filmjében fogalmazódik meg, ahhoz, hogy megváltoztassuk a társadalom gondolkodását a traumáról, talán nem azt kellene kérdeznünk a másiktól: „Mi a baj veled?”, hanem azt: „Mi történt veled?” Mert a bűncselekmények, a betegségek, a függőségek mögött nagyon sokszor egy feldolgozatlan trauma áll – olyan történet, amit nem lehetett az élettörténetünkbe integrálni.

Engem meg éppen az érdekelt, hogy azok az emberek, akik érintettek a függőségben, hogyan léteznek a kapcsolataikban, hogyan hat rájuk, a viszonyaikra a függőség és a felépülés.

A versnyelvbeli töredezettség ennek lenne a leképeződése?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Rácz I. Péter, Nepszava.hu, 2023. 03. 12. 

2023-03-12 10:49:35
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ