Hatni, nem tetszeni (Kulter.hu)
(kiadvány: Nincs véna)

Függőségek, kapcsolatok, mélységek. Írni, míg fel nem kel a nap. Megélni egy álmot. Talán így írható le leginkább Vados Anna útja első kötetéig, a Nincs vénáig, amely 2022-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. A szerzővel munkamódszereiről, felkészültségről, félelmekről és a „megtalált nyelvről” beszélgettünk.

KULTer.hu: 2021-ben elnyerted a Petri György-díjat, ennek köszönhetően pedig egy éven belül meg is jelent Nincs véna című köteted. A díjra kétszer is jelölt Deres Kornélia. Mesélj kérlek arról, milyen gondolatok foglalkoztattak, amikor megtudtad, hogy a Magvetőnél jelenhet meg az első köteted!

Két évben jelölt Deres Kornélia a díjra, 2020-ban második helyezett lettem, 2021-ben pedig elnyertem a díjat, ami azzal is járt, hogy a Magvető Kiadó gondozásában jelenhetett meg a kötet. Előtte is próbálkoztam, de kevés sikerrel, ugyanis nagyon nehéz első kötetesként kiadót találni. Azt éltem meg, hogy végtelenül kitartónak kell lenni, és addig vinni a kéziratot, amíg nem látja meg benne valaki a potenciális könyvet. Az biztos, hogy a Magvetőhöz megérkezni egy megvalósult álom, és ez a legjobb forgatókönyv volt.

KULTer.hu: Amikor először pályáztatok, már teljes volt a kézirat?

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Papp Gréta, Kulter.hu, 2023. 03. 28.
 

 

2023-03-28 10:29:36
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ