Puskás Panni: Illúzió, hogy az ember kivonulhat a társadalomból (Könyves Magazin)
(kiadvány: Megmenteni bárkit)

Puskás Panni második kötetének címe, a Megmenteni bárkit nagyon nagy asszociációs mezőt teremt, mindenképpen kézbe kell vennünk a kötetet ahhoz, hogy közelebbit megtudjunk a regényről. Első könyve (A rezervátum visszafoglalása két éve a Margó-díj rövidlistájára került) elbeszéléseket tartalmazott, most azonban nagyobb struktúrát épít, három női hang segítségével egy olyan történetet hoz létre, melyben napjaink több társadalmi problémája megjelenik, de a lélektaniság is begyűrűzik ezek közé. A szerzővel a frissen megjelent könyvről beszélgettünk, szóba került többek között a punk szubkultúra, a szabadság természete, a másik ember és a világ megmentésének vágya, valamint Siracusa védőszentje, Santa Lucia is.

Az előző könyved, A rezervátum visszafoglalása novelláskötet volt, a Megmenteni bárkit azonban regény. Ha egy dolgot ki lehetne emelni, ami a legnagyobb kihívást jelentette a novellákhoz képest, mi lenne az?

Azt a kérdést kellett feltennem magamnak, hogy tudok-e nagy struktúrában gondolkodni. Nemcsak novellista voltam korábban, hanem újságíró is, tehát nagy rutint szereztem már rövid szövegek megírásában. Ehhez képest a regény műfaja nagy szemléletváltást jelentett, kifejezetten komfortzónán kívülinek tűnt. Hogy mennyire lett sikeres a kísérlet, azt természetesen nem én szeretném eldönteni.

A regényed hősei, a három főszereplő és a mellékszereplők is láthatóan szoronganak, tudatmódosító szereket használnak, pszichoszomatikus tünetektől szenvednek, talán mert mindannyian üresek belül, keresnek valamit, de nem találják. Ilyennek látod az embereket? Szorongónak és üresnek?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kolozsi Orsolya, Konyvesmagazin.hu, 2023. 04. 27. 

 

2023-04-27 16:50:14
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ