„Amikor a kimondhatatlan napvilágra kerül, politikaivá válik” – Annie Ernaux két kisregényéről (Litera.hu)

A két mű tétje tulajdonképpen az, hogyan lehet kimondhatóvá tenni, ahogyan a társadalmi hierarchia- és értékviszonyok a személyes, megélt tapasztalatokat, a legközelebbi személyes kapcsolatokat átitatják. – Bagyula Boglárka kritikáját olvashatják Annie Ernaux A hely és az Egy asszony című kisregényeket tartalmazó kötetéről.

Annie Ernaux két kisregénye, melyeket egy kötetben jelentett meg a magyar kiadó, a szerző apjáról (A hely) és anyjáról (Egy asszony) szólnak. Nagy vonalakban elmesélik a két ember élettörténetét, bemutatják a történelmi korszakot, a miliőt: a tárgyi és társas környezetet, amelyben felnőttek és éltek, a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyzetüket, és e helyzethez való (többnyire reflektálatlan) viszonyukat. Fontos szerepet kapnak a szerző rájuk vonatkozó emlékeire, érzéseire, és a saját emlékezés- és írásgyakorlatához való (nagyon is reflektált) viszonyára vonatkozó szövegrészek. A hely középpontjában az apa és lánya közt keletkezett érzelmi-kognitív-intellektuális szakadék áll, melynek oka az utóbbi által bejárt társadalmi mobilitási út, (elsősorban) kulturális felemelkedés. Az Egy asszonyban inkább az anya és lánya közötti érzelmi kötelék, az előbbi Alzheimer-kór okozta leépülése, és a szerző gyásza van leírva. De az elbeszélő mindkét kötetben társadalmi osztályát elhagyó „osztályváltóként”, sőt osztályárulóként szólal meg. Ez a megszólalásmód azonban nem pusztán a szerző önpozicionálását, a személyes szerzői vagy elbeszélői identitás kijelölését szolgálja, hanem a társadalmi létről való beszéd lehetőségeinek kutatását is. A két mű tétje tulajdonképpen az, hogyan lehet kimondhatóvá tenni, ahogyan a társadalom hierarchia- és értékviszonyai a személyes, megélt tapasztalatokat, a legközelebbi személyes kapcsolatokat átitatják.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bagyula Boglárka, Litera.hu, 2023. 06. 02. 

2023-05-06 11:17:03
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ