Nehéz és elegáns – Rakovszky Zsuzsa Vita élő időben című kötetéről (Litera.hu)
(kiadvány: Vita élő időben)

Rakovszky nem fél akár a Faust, akár Az ember tragédiája lépésrendjét felvenni ebben a néhány lapra szorítkozó, kivételesen desztillált formára hozott alkotásában; még inkább: a hagyomány évezredes szellemi táncrendjébe tagoltan állítja élére lételméleti kérdéseit. – Rakovszky Zsuzsa: Vita élő időben című verseskötetéről Jánossy Lajos írt kritikát.

„[E]z a világ nem lelkünkre szabott.” Rakovszky Zsuzsa Vita élő időben című verseskötetének azonos, a könyvben középponti státuszával is hangsúlyossá tett kisciklusában, párbeszédszerkezetbe foglalt, néhány figurára szabott kamaradarabjában az egyik megszólaló, az alább majd bemutatásra kerülő kérdésekben érveit kifejtő fél, B. kétszer ismétli meg a fenti mondatot.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2023. 09. 30.

2023-09-30 13:55:21
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ