Irene Solà katalán falujában a legnagyobb bánat sem tudja felemészteni a reményt (Könyves Magazin)
(kiadvány: Gátak)

Gátak című, második magyar nyelvre fordított regényében ismét hétköznapi emberek sorsán keresztül tárgyalja a lét nagy kérdéseit Irene Solà. A rá jellemző líraisággal, együttérzéssel és humorral kalauzol minket egy kis katalán falu lakói között, akiknek a problémái, fájdalmai és örömei a világon bárhol ismerősek lehetnek. A kötet eredetileg 2018-ban jelent meg, ez volt Solà prózai bemutatkozása, és megkapta érte a legjobb első regénynek járó Documenta-díjat. A Gátak a hét könyve.

A bemutatkozó regényben már sok minden megjelenik abból, ami Solà írói világát annyira összetéveszthetetlenné teszi, a lokális témáktól a trükkös narráción át a magával ragadó leírásokig. Azonban a Gátakban (olvass bele itt) még érezhető a kísérletezés, aminek az eredményét aztán a jóval kiforrottabb második, magyarul elsőként kiadott regényében, a mágikus realista Énekelek s táncot jár a hegyben láthattuk (utóbbi 2021-ben az év könyve lett nálunk, a szerző Margó fesztiválos programjáról itt olvashatsz).

Ez a kötet nagyban szól az alkotás, a valamit csinálás primer igényéről.

Alkotás alatt nem csupán a művészeteket, és ezen belül az írást vagy a táncot érti, hanem a föld megművelését, a bajok elhárítását, de még egy döglött állat elásását is képes már-már szakrális szintre emelni.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kiss Imola, Konyvesmagazin.hu, 2023. 10. 30.

2023-10-30 14:10:21
A filozófus eddig ismeretlen arca
Ancsel Éva, a neves filozófus, legendás tanáregyéniség 1989-1990-ben magnóra mondta az életét lányának, Gimes Katalinnak. A beszélgetések rendszertelenül folytak, s céljukról - mintegy...
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ