Rahimi, Atiq
1962-ben született Kabulban.

1979 és 1984 között átélte a Szovjetunió afganisztáni háborúját. Először Pakisztánba, majd Franciaországba menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. Film- és médiatudományi doktorátusát a Sorbonne-on szerezte, dokumentumfilmeket készített. Írással a kétezres évek elején kezdett foglalkozni; első, perzsául írt regényének számos fesztiváldíjjal kitüntetett filmadaptációját ő maga rendezte. 2002 óta félig Párizsban, félig újra Afganisztánban él, ahol többek között az ő nevéhez fűződik az első afgán tévésorozat indítása is.

A Türelemkő a negyedik regénye, és az első, melyet francia nyelven írt. A regény 2008-as megjelenésekor elnyerte az egyik legrangosabb francia kitüntetést, a Goncourt-díjat; a szerző jelenleg a könyv filmadaptációján dolgozik.

A Magvető Kiadónál megjelent műve
Türelemkő- Szange szabúr (2010)

Díja
Goncourt-díj (2008)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ