
|
|
Röhrig Géza
Röhrig Géza 1967. május 11-én született Budapesten. Író, költő, Kossuth-díjas színész.
Röhrig Géza 1980-as években underground zenészként a betiltott Huckleberry punkegyüttes alapítója és frontembere volt. Az ELTE bölcsészkarára, magyar–lengyel szakra járt, de nem fejezte be az egyetemet. Később felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol filmrendezőként végzett Szabó István osztályában 1993-ban. 2000-től New Yorkban, Bronxban él, ahol a Jewish Theological Seminaryn diplomázott bibliaoktatóként. Számos verseskötete jelent meg magyarul. Ő a főszereplője Nemes Jeles László filmrendező Saul fia című játékfilmjének, amely a 2015-ös cannes-i fesztiválon a Zsűri Nagydíját kapta, 2016-ban pedig elnyerte a legjobb idegen nyelvű film díját a 88. Oscar-gálán. Kötetei: Hamvasztókönyv (Múlt és Jövő, 1995) németül: Aschenbuch (Fiebig, 1999) Fogság (Széphalom, 1997) A Rebbe tollatépett papagája – képzelt haszid történetek (Múlt és Jövő, 1999) Éj (Széphalom, 1999) Sziget (Széphalom, 2000) Törvény (Múlt és Jövő, 2006) Honvágy (Múlt és Jövő, 2010)
A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette. A Magvető Kiadónál megjelent könyve Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit (2016)
A szerző kiadónál megjelent művei:
|
|
 |
|
|
Fordította: Morcsányi Júlia
Lázálom az újrakezdésről
Patricia Lockwood maximalista regénye provokatívan, élesen és nagyon viccesen mesél az újrakezdés privilégiumáról. Író narrátora egy hosszan elhúzódó betegség furcsa és kevésbé furcsa...
|
|
|
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
|
|
|
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
|
|
|
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
|
|