García Márquez, Gabriel (1928–2014)
1928. március 6-án Aracatacában, Kolumbiában született. Szüleit alig ismerte, nagyszülei nevelték. García Márquez később így emlékezett gyermekkorára: "minden írásomat a nagyszüleimmel töltött idők emléke lengi be". 1940-től Bogotában tanult a jezsuitáknál.

Tanulmányai nem igazán kötötték le, a száraz paragrafusok helyett szívesebben olvasott verseket és Kafkát. 1945-ben Barranquillában lett újságíró az El Heraldonál, de első publikációi az El Espectadorban jelentek meg. 1959-ben a kubai forradalom győzelme után a Prensa Latina munkatársa lett. Az 1962-es Baljós óra című művével hazájában elismerést aratott, de a nemzetközi hírnév még váratott magára, egészen 1967 júniusáig, a Száz év magány megjelenéséig. Ez a mestermű - amit azóta számtalan nyelvre fordítottak le (magyarul 1971 óta olvasható, Székács Vera kitűnő fordításában), és több millió példányban adtak el -, halhatatlanná tette García Márquez nevét. A remekművek sora töretlenül folytatódott, ma már mindenütt, így Magyarországon is népes olvasótábor forgatja a mágikus realista író köteteit. Gabriel García Márquez 1982-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. Önéletrajzi írásának első kötetét, Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel adta közre a Magvető, 2003-ban.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Száz év magány (1971, 2017), Az ezredes úrnak nincs aki írjon (1972), Söpredék (1975, 2005, 2018), Baljós óra (1975, 2017), A pátriárka alkonya (1978, 2003, 2017), Szerelem a kolera idején (1990, 2017), A tábornok útvesztője (1992), A szerelemről és más démonokról (1995, 2003, 2017), Egy hajótörött története (1996, 2001, 2018), Egy emberrablás története (1997), A guajava illata (1997), Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája (1998, 2004, 2016), Tizenkét vándor novella (1999, 2003, 2016), Azért élek, hogy elmeséljem az életemet (2003), Bánatos kurváim emlékezete (2005, 2017), Az ezredes úrnak nincs aki írjon (2005), Baljós óra (2005), Söpredék (2005), Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak (2011), Utazás Kelet-Európában (2017)

A Magvető Kiadónál a szerzőről megjelent művek:
Piedad Bonnet (szerk.): A világ, ahogy Gabriel García Márquez látja (2006), Gerald Martin: Gabriel García Márquez – Egy élet (2009)

Díjai
Chianchiano-díj (1969), Legjobb Külföldi Regény díja - a Száz év magányért, Franciaországban (1970), Neustadt-díj (1971), Romulo Gallegos-díj (1971), Francia Becsületrend Lovagja (1981) Irodalmi Nobel-díj (1982)

A szerző kiadónál megjelent művei:
Szilasi László
,,Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi...
Takács Zsuzsa
Összegyűjtött versek
Takács Zsuzsa eddigi teljes költői életművét tartja kezében az olvasó: az összegyűjtött versek élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, a kötet lezárásaként pedig a régi és új...
Szilasi László
,,Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi...
Krusovszky Dénes
Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet.

1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ