Hajnóczy Péter
A közelmúlt magyar prózájának egyik kiemelkedő alakja, A halál kilovagolt Perzsiából és a Jézus menyasszonya című kultikus művek szerzője.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán született 1942. augusztus 10-én. Egyéves koráig lelencházban élt, ezután került nevelőszüleihez. Tizenévesen versenyszerűen úszott. Néhány évig segédmunkásként dolgozott: volt többek között kabinos, fűtő, gyári és nyomdai munkás. Az Eötvös József Gimnáziumban végzett, levelező tagozaton.

Első elbeszélései 1975-ben, A fűtő címmel jelentek meg. 1976-tól szabadúszó íróként dolgozott, a Mozgó Világ munkatársa lett. Írásaiban gyakran keveredik az álom és az ébrenlét, a vízió és a realitás. Hősei leggyakrabban az igazságot és az egyéni szabadságot kereső emberek. Szövegeiben idézeteket, vendégszövegeket, filmszerű vágásokat és montázstechnikát alkalmaz, ami a nyolcvanas évek új prózai törekvéseinek az előfutárává teszi őt. 1981-ben halt meg.

A Magvető kiadó a 2013-as könyvhétre jelenteti meg a Jelentések a süllyesztőből. Az elkülönítő és más írások című könyvét – itt és most lát először napvilágot könyvben Az elkülönítő teljes hagyatéki anyaga, ami a szociográfián túl az eredeti folyóiratpublikációt követő per dokumentumait, illetve az elmeszociális otthonba kényszerbeutalt Sz. Aliz kálváriáját is „elbeszéli”.

Díjai:

Füst Milán-díj, Aszú-díj

A Magvető Kiadónál megjelent művei:

Jelentések a süllyesztőből (2013)

 

 

A szerző kiadónál megjelent művei:
Jogunkban áll beszélni
Klára, a szabadelvű és szabadszájú nyugdíjas értelmiségi a demencia tüneteit fedezi fel magán, így legjobb barátnője fokozatos leépülése mellett saját kiszolgáltatottságával is kénytelen...
Új novellák
Hány érvelési hibát tartanak számon a Defterdár utcában? Hová vezet, ha bekamerázzuk az anyánk lakását? Ha a mondandónk egy elapaszthatatlan gondolatfolyammá változik, kik állhatnak a parton? Szvoren...
Eszmék és kelepcék regénye
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra...
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ