Spiró György
Messiások
Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció
körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából,
szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt,
hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es
felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek
legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint
Mickiewicz és Slowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón
láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél
csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást
okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a
Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai
zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a
11848-1849-es forradalmakban.
Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet az
élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György
a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a
vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s
festi meg azt az időszakot, melyről hősei `nem
sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázi-
vallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében
és a forradalmak korában élnek.' A Messiások hősei
Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak
érezhetjük őket.