Genf, Svájc. Délután két óra. A főlakáj egy kancsó frissen készített sárgadinnyelevet tesz az asztalra. Paulo Coelho (1947, Rio de Janeiro, Brazília), az egyik legnagyobb hatású kortárs író házában vagyunk. 150 országban ismerik és szeretik, vallástól és kultúrától függetlenül. Könyvei az eladási listák élén állnak, irodalmat lopnak az emberek életébe, és olykor társadalmi vagy éppen kulturális vitát váltanak ki. Itt, a béke fővárosában – és a világ egyik legdrágább helyén – él ő, immár hét éve, feleségével, a képzőművész Christina Oiticicával. Ez az első alkalom, hogy a sajtótól bárkit beenged ebbe a magasan fekvő kétszintes házba, melyet szinte elrejt a sűrű kerti növényzet. Egyik oldalon Franciaország havas csúcsai, a másikon a Genfi-tó kékje. Középen, hortenziák és szőlőtőkék között egy fekete vesszőfogó tábla, melynek csak a közepére ütöttek lyukat a nyílvesszők. Nincsenek szomszédok. 360 fokban öleli körül az otthont a tér. Fehérre festett, praktikusan kialakított, átlátszó és csupa-csupa fény. A dolgozószobában a legújabb számítógép a modern asztalon, előtte egy ergonomikus szék. Sehol egy jegyzet, sehol egy mappa, csak egy pici oltár, melyen együtt élnek a szentek képei ortodox szüzekkel és pogány szimbólumokkal; olyan, mint egy nagy lóhere, négy üveglevéllel. Ezek a talizmánok mindenhová elkísérik, csakúgy, mint a jobb zsebében megbúvó rózsafüzér, mellyel mindennap imádkozik. Itt, a hit védelme alatt és útmutatásával írta meg legújabb regényét, A kémet (Athenaeum) – az elsőt, ami valós történeten alapul.

A cikk folytatása itt