1347 őszén Anjou Lajos elindul a seregével Nápolyba, hogy végre bosszút állhasson, és elfoglalhassa Mezzogiorno ékkövének trónját. Célja, hogy közös korona alatt egyesítse a magyar és a szicíliai királyságot, ám ezt sem a pápa, sem a nápolyi lakosság nem nézi jó szemmel. Ezekben az években Bátor Szilárd, Szolnoki Pista, a Lackfi testvérek, és számos más kardforgató, magyar nemes, íjfeszítő kun vagy éppen pénzért harcoló külhoni zsoldos járja be keresztül-kasul Itáliát, mind más céllal és reményekkel. Arra azonban, ami ott fogadja őket, egyikük sem számít: a fekete halál hadba vonul az egész keresztény világ ellen, válogatás nélkül szedi áldozatait, és nincs eszköz, amellyel meg lehetne állítani. Sötét haláltánc veszi kezdetét: véres aratás a csatatereken, a várostromok sűrűjében, a zsúfolt városi utcákon, a sáros jobbágyfalvak mélyén... Bíró Szabolcs regényfolyamának kilencedik része, Az ifjú lovagkirály-trilógia zárókötete az Anjouk-sorozat egyik legvéresebb, legerőszakosabb és egyben legtragikusabb darabja. A pusztulás dala búcsút int a XIV. század első felének, és egy olyan életnek, amilyenben hőseinknek talán soha többé nem lesz részük. Részlet Szolnoki hamarosan visszaérkezett, belesúgott valamit Lackfi vajda fülébe, aki erre a királyhoz sietett. Lajos kérdőn nézett rá, mire a fehér sárkány mondott neki valamit. Ezt követően a király határozott intésére a zenekar abbahagyta a játékot. - Most, hogy végre mind itt vagyunk - szólalt meg zengő hangon az uralkodó -, elérkezett az idő, hogy bejelentsem: elfogadom Nápoly trónját. Üdvrivalgás tört ki a teremben, a harsogó vivátok között nem is lehetett hallani a Durazzói és Tarantói hercegek őszintétlen éljenzését. - Még ma útra kelünk - folytatta Lajos, amikor a rivallás elhalt -, hogy bevonuljunk a városba. Ideje, hogy új korszak köszöntsön a királyságra. Ám mielőtt még útra kelnénk - fordult oda Durazzói Károlyhoz -, egy fontos teendő még hátravan. Vezess oda, ahol András öcsémet megölték! A teremben egy szempillantás alatt megfagyott a levegő. A herceg arca is teljesen megváltozott, de állta a király kemény tekintetét. - Ne izgasd magad azzal - próbálkozott, bár maga is érezte ennek hiábavalóságát -, mert én sohasem voltam ott! - Márpedig addig innen el nem megyünk - közölte Anjou Lajos -, amíg meg nem néztem, hol végeztek a fivéremmel. Azt mondod, nem voltál ott sosem? Hát akkor most majd magad is láthatod. - Lovaink és kíséretünk útra készen várnak odakünn - tett még egy utolsó, harmatgyenge kísérletet Károly herceg, de a király lesöpörte a próbálkozását: - A kapukat bezártuk - mondta. - A lovaitok és a kísérőitek mind odakinn maradnak, amíg mi nem végeztünk idebenn.

A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből. Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak. Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra? A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje. Részlet a könyvből: Cseresznyevirág letekerte a kötést a lábamról, és egy lavór ecetes vízbe tette a lábfejemet. Olajjal megmasszírozta a törött csontokat, majd kihúzta a lábujjaimat rejtekhelyükről. Ahogy elengedte őket, azonnal visszaugrottak a talpam alá. Amikor a fájdalomtól felkiáltottam, Cseresznyevirág rám ripakodott. - Nem lehet olyan rossz, mint amikor elkötözték. Ne viselkedj úgy, mint egy kisgyerek. De én csak sírtam, és egyre Á Nőngöt hívtam. Cseresznyevirág vattát tett a lábujjaim alá, hogy ne görbüljenek vissza, majd lazán bekötötte a lábamat. Azt mondta, ha majd már nem hajlanak vissza az ujjaim, akkor kötés nélkül kell aludnom, hogy legyen rendes vérkeringésem. Bólintottam, és megígértem, hogy követem a parancsait. Emlékek kúsztak elő, milyen volt az első hónapokban, amikor elkötötték a lábamat. Á Nőng lótuszcipőkkel ajándékozott meg, mindegyik mindig egy centivel kisebb volt, mint az előző. Úgy dédelgette a tenyerében, mint valami szent ajándékot. Ahogy feladta az új cipőt egyre kisebbedő lábamra, ígéretekkel próbált vigasztalni. ,,Ahogy a cipőd egyre kisebb, úgy közelít feléd az álomházasság", és ,,Jövendő anyósod csak egy pillantást vet az apró aranylótuszodra, és máris tudni fogja, hogy nagyszerű jellemű lány vagy", és ,,Mindig jobb fiatalon elszenvedni a keserűséget, hogy alkonyi éveidet édességben tölthesd". Szavai balzsamként hatottak a fájdalomra. Úgy kántáltam az ígéreteit, mint a varázsigét, amikor lüktetett a lábam. Ezeket mondta akkor is, amikor a szobában lépegettem, kérlelt, hogy tegyek még egy lépést, azután megint egyet, hogy összetörjenek a csontjaim, és a lábfejem a kecses lótusz alakját vegye fel. Néha, amikor hajnalban jajongtam vagy nyöszörögtem, ringatott az ágyban és arról mesélt, milyen csodálatos házba fogok férjhez menni. - A tökéletes aranylótuszod olyan házba visz, ahol a kőpadlót puha szőnyegek borítják. Soha nem leszel éhes. Mindennap kapsz disznóhúst, halat és csirkét. Az aranylótusz kényelmes életet biztosít. - Á Nőng ígéretei álomba ringattak, egy időre elfeledtették fájó lábaimat. Most pedig elveszítem mindezt, hacsak nem óvom meg az aranylótuszomat. Azon az estén, miután Tavaszi Eső és a konyhalányok horkolni kezdtek, kivettem a vattát a lábujjaim alól. A hold fényében előkerestem az indigókék vászoncsíkokat, és visszatekertem a lábamra, hogy újra aranylótusz formája legyen. Ezúttal nem torzult el az arcom a fájdalomtól. Minden erőmmel húztam és húztam, amíg olyan szorosra nem tekertem, mintha Á Nőng kezei kötöztek volna. Végül visszazuhantam a priccsre. Oldalra fordulva összekucorodtam, és azt képzeltem, anyám hátulról hozzám bújik, átölel, hogy melegben és biztonságban érezhessem magam. Mélyeket lélegeztem, hogy felidézzem a haja jázmin- és pomelóillatát. Napközben engedelmeskedem. De azt nem akadályozhatják meg, hogy éjjelente elkötözzem a lábamat. És egy nap újra találkozom anyámmal.

Elég pár ajánló szó a barátoktól, egy jó cikk, és már le is foglaltuk a színházjegyet. Eljön az előadás estéje, kicsit kiöltözünk, nézőtér, teltház. Felmegy a függöny, előtűnik a gondosan megkomponált színpadkép. De mi zajlik eközben a hátsó függöny mögött? Gondolkodtunk már azon, hogy a nagy nevek árnyékában hogyan éli meg ezeket az estéket egy statiszta, egy stúdiós vagy egy táncos? Hogy ők mire vágynak, milyen gondjaik, álmaik, gyarlóságaik vannak? Vajon hány olyan pillanatot, drámát élnek meg a színfalak mögött, amik önmagukban is önálló előadást érdemelnének? Ez a könyv a színházi kisemberek nagykönyve. A róluk szóló, lazán kapcsolódó történetek humorral, emberi konfliktusokon és drámákon keresztül rajzolják meg egy évad és egy társulat kontúrjait. Szokások, szabályok és tradíciók, amik a kis fogaskerekek forgását színházi előadássá rendezik. Titkok és érzelmek, de nem a rivaldafényben, hanem a hátsószínpadon. Aczél Gergő úgy mesél erről a varázslatos világról, hogy olvasás közben senki sem érzi magát betolakodónak. Kérjük, kapcsolja ki mobiltelefonját, helyezkedjen el kényelmesen, és legyen tagja ön is a társulatnak.