Jodi Picoult Második látásra című kötete látszólag egy paranormális nyomozás köré összpontosul, közben viszont Vermont állam történelmének egyik ritkán tárgyalt, szégyenletes epizódját villantja fel, melynek keretében jó száz éve – a tudomány nevében – több száz kényszersterilizálást hajtottak végre. A regény 2003-ban jelent meg az Egyesült Államokban, magyarul pedig most először vehetik kezükbe az olvasók. Az amerikai kötetben található interjúban Jodi Picoult a génterápiáról és a tudományhoz fűződő viszonyáról is beszél, emellett felidéz egy massachusettsi szellemvadászatot, és kiderül az is, hogy személy szerint hisz-e a szellemekben.
A teljes interjú elolvasható itt
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
|
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
|
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
|
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
|
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
|
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times
,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer
Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian
,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
|
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről.
Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad.
Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
|
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
|
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...
|