Kakuk György
Kakuk György 1964-ben született Debrecenben.

A szegedi József Attila Tudományegyetem jogi fakultásán szerzett diplomát, és másfél éves kitérő után – amikor is volt szállodaportás, jogtanácsos, önkéntes emberijog-védő –, 1989 végén a Mai Nap szerkesztőségében kezdett dolgozni újságíróként. Aztán következett a Kurír, a Magyar Televízió, majd az Egyenleg szerkesztőségének munkatársa lett. Rendszeresen készített riportokat a Magyar Rádió 168 óra című műsorának, és a rádiónál dolgozott külpolitikai szerkesztőként. 1997 őszétől a TV2  külpolitikai főszerkesztője volt. A Szép új világ című külpolitikai műsort, amelynek szerkesztője és műsorvezetője volt, 1999-ben az Emmy-díj döntőjébe válogatták. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felkérésére (EBESZ), 1999 novemberétől egy éven keresztül a koszovói misszió médiaszakértőjeként dolgozott. 2001-ben az ENSZ koszovói missziójánál dolgozott. 2009-ben az ENSZ kelet-timori missziójának lett a szóvivője. Tizenhárom év nemzetközi szervezeteknek végzett munka után, amelyben volt egy rövid öt hónapos magyaroszági kitérő, 2012 nyarán tért haza. 2013 októberében a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjává választották. Nős, három gyermeke van: Sára (21), Janka (16), Andris (14).

Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent műve: El Camino de Balkan - Menekültként a Nyugat-Balkánon és a Közel-Keleten (2016)

 

 

2017. 01. 03.

Gyász.
Ma reggel tragikus hirtelenséggel elhunyt Kakuk György újságíró, politikus, az Athenaeum Kiadó szerzője.
Őszinte részvétünk családjának, szeretteinek, minden hozzátartozójának!

 

A szerző kiadónál megjelent művei:
Paulo Coelho
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig.
Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik...
Jodi Picoult
Mit ér egy anya gyerek nélkül?
A sikeres és elismert zeneterapeuta hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégis csak egy dolog igazán fontos: hogy a sok sikertelen...
Paulo Coelho
Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig.
Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik...
Jodi Picoult
Mit ér egy anya gyerek nélkül?
A sikeres és elismert zeneterapeuta hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégis csak egy dolog igazán fontos: hogy a sok sikertelen...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ