Miközben - Tóth Krisztina: Pixel
Képelem jelentésű informatikai szakszó kölcsönzi a címet, irodalomtudományi terminus technicus – szövegtest – jelöli a műfajt. Harminc rövid fejezetben harminc testrész, testelem próbál eggyé, egésszé, testté, regénnyé forrni. Hiába. Ez a könyv igaza. KRITIKA a Kultúra.hu-n.
Az egy test eleve kettő. Nőé, férfié. Hiszen a számozott és avagy-os című fejezetek sorában (Első fejezet, avagy a kéz története; Második fejezet, avagy a nyak története; Huszonötödik fejezet, avagy a tarkó története stb.) a Tizedik a hüvely története, a Tizenkilencedik a pénisz története. Mint a modern trükkregény esetében oly sokszor, az eredetileg napilapban, tárcanovellaként közölt részletek azt az érzetet keltik, hogy – Milosevits Péter szavával – „az éppen olvasott szövegnek van egy másik létformája is, s a kezünkben tartott regény csak változata egy állítólagos – általában fiktív – »eredetinek«”. A közelmúlt egyik ilyen típusú, népszerű világirodalmi terméke Daniel Kehlmann magyarul is kiadott műve, a Hírnév. Tóth Krisztina olyan változatot választott a trükkregényre, amely egy – a fejezetek tematizálásában szerepet játszó – külső szemponttal, a testrészek, szervek megnevezésével felkelti és segíti az olvasói el-, újra- vagy továbbrendezés, textusteremtés igényét, ugyanakkor az elbeszélői ént, az éppen mondott történetet is változatnak szcenírozza. Például a Tizennyolcadik fejezet, avagy a has története – a „Nem lehetett tudni…”, „Nem állítom…” bekezdésindítások után – a félmeztelen, mocskos, bedrogozott, súlyosan sérült fiú históriáját (látszólag) lezárva „Az előbb nem jól meséltem el a történetet” fordulatával él, majd az újabb befejezést is negligálja: „Jaj, megint nem jól mondtam el, de most már figyelni fogok”. Mi a biztosíték arra, hogy az utolsó négy mondat, amely a regénytöredék/novella másik figuráját érinti, a végleges narrátori akaratot tükrözi?
 
Semmi. Nincs garancia. Az életben semmire sincs. A történetmondó nem száll szembe a sorssal, sorsokkal. Tudomásul veszi és hírül adja: „Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné…”, s ez a tény legyűri, kilúgozza az elbeszélői omnipotenciát: „Most itt megállhatnék, mert igaz ugyan, a valóság a legrosszabb lehetőségre szokott rábökni, én viszont nyugodtan kanyaríthatnám másfelé a történetet. De egyszerűen nincs időm megtorpanni se. Nem tudom átgondolni, hogy hirtelen melyik ajtón kellene átnyitni abba a félhomályos pillanatba…” (Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története). Az írói kommentár alkalmai meglehetősen esetlegesek, néha indokolatlanok vagy suták, ám a szerző és az olvasó közvetlenebb kommunikációja mégis előnyére szolgál a kötetnek.
 
Aközben, miközben és a hasonló jellegű időhatározói utalások fontos alakítói a Pixel szinkron-szimultán karakterének. Ahogyan a(z emberi) test is hierarchizáltsága közepette működő mellérendelő organizmus, úgy utalnak egymásra a struktúra időben (és térben) mozgó alkotórészei. Egymástól távoli országok és egymástól hosszú évtizedekkel elválasztott idősíkok csúsznak össze. Kiterjeszti magát a „miközben”, ugyanakkor több emberöltőből mintha egyetlen életre, egy élet egy-egy kitüntetett rövid időszakára (órájára) szűkülne a történet. Az érdekes szövésmód főleg a regény első felében tartja fenn figyelmünk élénkségét. Később a technika kiismerhetőbb, s az újszerű megjelenítések is variációként hatnak.
 
A Pixel intenzitása megragadóbb, mint vágyott extenzitása. Tóth Krisztina mindenfajta embertípusról beszélni szeretne a harminc felvonásban. Öregről, fiatalról, szülőről, gyermekről, egészségesről, betegről, szerelmesről, elhagyottról, hetero- és homoszexuálisról, különböző emberi, vallási és egyéb csoportokhoz tartozókról. A finoman vissza-visszajátszatott tárgyi és érzéki motívumok önmagukban is vibrálnak (így a különleges kidolgozású gyűrű, amely hol egyik, hol másik kézen bukkan fel: vándorutat tesz, jó csem-csem gyűrűként). Hatásosak a képzettársítás formai átvitelei (nem testi vonások, alakzatok játszanak át arcélbe, szemvágásba, testkontúrba; az emlékek eszköz-hívójeleknek is engedelmeskednek a lelki késztetések mellett stb.). Mégis többet jelent a mondatok helyenként lírai dallama, lefojtottsága – a fájdalmasan megélt és méltó teherként továbbadott szép embertelenség.
 
Szerző: Tarján Tamás 
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ