Így ért véget a nyaram – Ulickaja a Puskin moziban
A Kukockij eseteiből a borító tűnt a legjobbnak, sarló-kalapácsos drapérián egy csecsemő ordít, keze ökölben, rövid lába levegőben rúgkapál, meg hogy nőgyógyászos a sztori. Aztán persze beindult a mese, belevitt rendesen a testbe, egészség-betegség, élet-halál ügyekbe. Most itt az Imágó. Az új kötetről a szerzővel, Ljudmila Ulickajával Goretity József beszélgetett a Puskin Mozi Metropolis termében 2011. szeptember 14-én este hattól.
A Puskin Metropolisa nem kicsi, ismeritek – öt negyvenkor tökéletesen teli van; elég tökéletlenül, a lépcsőkön is ülnek, a földön karéjban. Ötvenkor már a színpad szélén is, ötvennyolckor már megy az üvöltözés, erős középkorú hölgyek veszítik el hirtelen hölgységüket, elém állnak, rám lépnek, belém kapaszkodnak földreszállás közben, főleg, akik fotelre készültek kihízott farmerben, de szőnyegre kerültek – padlón alakult zsöllyébe. Morcsányi Géza a Magvetőtől sajnálja az ajtón kívül rekedteket, ettől a köszöntéstől felértékelődik bent a helyzet. Aztán azonnal megint le, épp csak a dedikálás marad el, az írónő keze tudniillik, hullámzik a hangulat, mint az orosz lélek.
 Ulickaja
Általában szeretem az oroszokat. Nem csak azért, mert rikító színekre festett agyagsípjaik vannak és az apróhal paradicsomos szószban nem felel meg nekik, hanem mert van képzeletük. Tudnak mesélni. Az orosz világ szavakból áll. Szóbeli. (V. Jerofejev) Ma este tessék, lássátok, milyen szavakból. Hogyan omlik, ömlik, burjánzik a szó, közben csak fél fülemen a fejhallgató, a másik kopaszon hallgatja ezt a nyelvzenét. Beírom Ulickaja első mondatát a google-fordítóba, hogy halljátok, hogyan beszél: Многомиллионная, вряд ли пригодными для жизни города я живу в Москве. Sokmilliós, nehezen élhető városban élek, Moszkvában, így kezdi Goretity József kérdésére – aki a Huszadik századi orosz prózai művek értelmezése c. munkájában Ulickaja írásművészetét elemezve a női princípium kiütközését és a finom kézimunkához hasonlítható aprólékos leírásokat tekinti elsődlegesnek – , majd megrajzolja rögtön az ellentétet a kaotikus, durva, koszos, kegyetlen Moszkva és a mindenki-mindenkit-ismer családiasan szimpatikus Pécs városa között, ha már hazánk esik szóba. Az Oroszországgal szembeni politikai távolmaradás miatt, szemben a Nyugattal, a Kelet országait, így Magyarországot is meg kellett, meg kell hódítani, az igazi győzelem, amikor a kultúra tud felülkerekedni. Ulickaja magát olyan embertípushoz tartozónak véli, aki se a jó, se a rossz hatalmat nem szereti, az nem határozta meg soha az életét, mindig talált szabad teret, ahol független maradhatott. Mára a szovjethatalom helyébe a piac hatalma került, mely ugyanolyan erővel képes eltorzítani a viszonyokat, két szörnyeteg – Oroszországban nehéz a tőlük való szabadulás, az ugyanis csak tudatos polgároknak sikerülhet.
 
Ulickaja a kulturális antropológia kérdéseivel foglalkozik: a Mások másokról című könyvsorozatot serdülőknek írja triviális dolgokról, táplálékról, családról, életről, halálról. Az agresszivitásról mint a túléléshez szükséges emberi tulajdonságról most készül a sorozat következő darabja, melyben a kérdés az, hogy hol van létjogosultsága ennek, és hol a határa a megengedhetőségnek. A lényeg, hogy ne tedd, amit nem szeretnél, ha veled tennének meg!, és ezt fiatalkorban kell megtanulni, hiszen minden rossz, amit elkövetsz, visszatérhet rád. Az Imágóban, ellentétben az eddigi könyvekkel, hasonló didaktikai, pedagógiai momentumokkal egészül ki az Ulickaja-imázs, éppen a fiatalok megszólítása miatt. A hatvanasok, a disszidensek a felelősek ugyanis a peresztrojka utáni bonyolult életért, a felelősséget nem a titkosrendőrségre kell hárítani, hanem azokra, akik először érezték meg: az élet kibírhatatlan, és szükség van a szabadságra. Sok fiatal Sztálin után vágyakozik ma is, azt a korszakot sírja vissza, Ulickaja ezért éleszti fel és használja a félelem színeit, hogy átélhetővé tegye a hangulatot, melyben ifjúságát töltötte.
 Ulickaja
A kommunális lakásokról szóló elmesélésbe teljesen belefeledkeztem: Ulickaja húsz éves koráig ilyen lakásban élt, ahol több család lakott feldarabolt otthonokban. Ahol minden megtörtént a gyilkosságon kívül, ami olyan volt, mint egy óriási keresztény iskola, ahol olyan dolgok és a dolgok totális hiánya kötötte össze az embereket, amik ma elképzelhetetlenek. Választott kommuna volt ez emberekkel, akik egyformán ítélték meg a világot, és csak ezekkel a szoros, nagyon meleg kapcsolatokkal, melyek mára teljesen kivesztek, – a moszkvai konyhákban tea-vodkaivással, beszélgetésekkel, szamizdat könyvek kölcsönadásával – lehetett túlélni. Szolidaritást tanultak, melyben a kényszerrel vegyes mély, erős függőség volt a meghatározó.
 
Ulickaja nem komor könyvet akart írni, kell, hogy a tragikumon mosolyogni is lehessen, mint például a nőn, aki intim testrészében csempész mikrofilmet külföldre, vagy a kislányon, aki az állami kitüntetéseket nagymamája bugyijára tűzi. A legfontosabbnak azonban könyvében a barátságot tartja. Az Amerikába költözők nem találták meg ott, amire számítottak, mert ezek a viszonyok másként működtek: volt, aki négy éve dolgozott a laboratóriumban egy emberrel, és nem tudta róla, nős vagy nem. Oroszországban három nap múlva lehet tudni, van-e szeretője, mit eszik a nagyapja vacsorára, a gyerekek pedig milyen osztályzatokat kaptak a héten. A tisztességről szólva az a véleménye, hogy a rendes ember fogalma kevéssé változott a századok során, az stabil képződmény, ismérve ugyanaz most, mint a 19. században, igaz, ott dekorativitást kölcsönzött neki az orosz irodalom. A szovjet hatalom idejében minden embert rossz emberré akartak tenni a titkosügynökségek rendszerén keresztül. Akik túlélték a totalitárius rezsimeket, azok számára különösen fontos – könyvében is erre helyezve hangsúlyt – a puskini mondat: a megbukottak iránt irgalmat tanúsítsunk.

A fiatalabb nemzedék felé közvetített üzenet: aki be van oltva kultúrával, az könnyebben védekezik az élet csábításával szemben. Ahogy a Lear király érvényes ma is, úgy fontos az egyes pedagógusok szerepe, akik jó időben megfelelő olvasnivalót adnak a gyerekeknek. A könyv három főszereplője: a tanár, aki nem tudta megvalósítani magát a szovjet érában, öngyilkos hős lesz – az ő helyzetében ez az egyetlen magasztos módja a helyzet megoldásának. A zenész, aki nem lett zenész, mégis azt tanít. A harmadik nem tudott ellenállni a hatalom csábításának, de nagyon sajnálom őt is, így a szerző, és folytatja azzal, hogy a tanár alkoholistává lesz – ő csodálatos, csak az élet bonyolult. Orosz embernek alkoholistává válnia egyenlő bekerülni a kánonba.

A művészet fejletlensége és a neoténia közötti kapcsolatból épül a regény. Ulickaja biológusként jól látja az emberi élet és állati lét közötti párhuzamot, amint a lárvából imágó, fejlett példány alakul ki. A lárva státusz csak a fogyasztást jelenti, míg a kifejlett példány már termel, alkot, visszaad a világnak. Ha a felnőttek (imágók) társadalma mentes lenne az egoista fogyasztástól, más volna a létezés motivációja – a fogyasztásból az alkotásba kell jutnunk, a kapkodás, felhalmozás folyamatát megszakítva elkezdeni visszaadni. Nem zabálni az életet reggeltől estig, hanem megállni, és alkotni.

A formáról szólva, a kaleidoszkópiságról, a szerző úgy jellemzi magát, mint aki elbeszéléseket szeret írni, regényt kevéssé. Ez a könyv a hétköznapi olvasó számára készült, ellentétben például a Daniel Stein, tolmács cíművel, melynek bonyolult, kaotikus szüzséje másfajta olvasói tapasztalatot igényel. Itt az elbeszélések sorozata regénnyé lesz, végül minden összeáll, kialakul a tabló a két esemény: Joszif Sztálin és Joszif Brodszkij halála közötti közel ötven évben.
 Ulickaja
Goretity személyes problémát vet fel: fordítás közben nehézséget jelentett a sokféle nézőpont; az egyik mondat megfogalmaz egy álláspontot, majd a következőben mintha egész más ember beszélne más szemszögből. Ulickaja szemléletes példát hoz válaszul. Problémaleíró és nem megoldó szakember vagyok. Az olvasónak felajánlom, válassza ki azt az álláspontot, ami neki a legmegfelelőbb. A zsidó vallási iskolákban a fiúk oktatása során a tóra verssorához ki-ki elolvassa a második évszázadtól kezdve a kommentárokat, és mindenki eldöntheti, hogyan interpretál; ha okos vagy, írj egy új kommentárt, ha kevéssé, válaszd ki a meglévőkből, ami jó neked, ha még kevéssé, akkor legalább látod, milyen sok megoldási lehetőség van. Tudom – folytatja – vannak olyan dolgok, amit soha nem fogok tudni megoldani, de látni akarom a lehetőségeket, az olvasó számára pedig felajánlom a megfelelő palettát. Lehet elfogadni vagy nem elfogadni, de én mint szerző, nem kell, hogy értékítéletet fogalmazzak meg. A forma az, ami a mű tartalmát annak lényegévé változtatja, mondja egy hős. A művészetben a forma sokszor a tartalmat helyettesíti, vagy az maga a tartalom, az irodalomban mindez a szavak, a konkrét, önálló szavak. És, hogy készül-e a következő nagyregény? Mindig megfogadom, ez az utolsó, többet ilyen kalandba nem bocsátkozom.
 
Ujjongás, vastaps, még visszahívnák Ulickaját, ha lehetne, de nem lehet, így marad a várás, a várakozás, hogy majd legközelebb, mint ígérte, jön majd, és cserébe ezért a mai hiányért, a dedikálás elmaradásáért, mindent aláír. Egy kis idő van még a filmig, kimegyünk a mozi elé, hűvös szél kezd fújni, fújja a szél, ki a házak közül a meleget, a spagettipántokra kardigán kerül, jól esik a cigi, a sör már kevésbé, majd behúzódunk a Puskinba, vissza, és nézni kezdjük: Így ért véget a nyaram, rendezte Alekszej Popogrebsky, premier előtt.

Fotó: Bach Máté
Forrás: prae.hu
Parti Nagy Lajos
Parti Nagy Lajos tizennégy év után jelentkezik újra verseskötettel. A Létbüfé a költészet igazi mesterfoka. Parti Nagy lírai teremtménye, Dumpf Endre létiparos itt van újra. 2000 óta írja verseit a kórházkerttől...
Totth Benedek
A halottakat egyáltalán nem érdeklik az élők
Az utolsó utáni háború posztapokaliptikus kalandregény egy fiúról, aki egy sebesült amerikai deszantossal vág neki a senki földjének, hogy megkeresse halottnak hitt öccsét.

A történet névtelen...
Szécsi Noémi
Történelmi regény a jelenről
A kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsma negyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából...
Grecsó Krisztián
Egy csendes kalendárium
Vajon a család jelentheti-e nekünk az otthont az időben, vagy minden alkalommal újra meg kell küzdenünk ezért az otthonosságért? Grecsó Krisztián történetei legszemélyesebb emlékeinket idézhetik fel: a...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép