Csak az a probléma, hogy milyen fekvésben

Az idei könyvhét egyik igazi meglepetése Hajnóczy Péter Jelentések a süllyesztőből című kötete, melynek törzsanyagát Az elkülönítő című, a Valóság folyóiratban igen, ám kötetben soha napvilágot nem látott szöveg adja. A könyvben voltaképp az említett szociográfiának a lehető legteljesebb szövegkörnyezete megjelenik; periratok, szemtanúk, politikai állásfoglalások. - A kötet szerkesztőjével, Nagy Tamással beszélgetett Jánossy Lajos.

Hajnóczy Az elkülönítő című szociográfiája a most kiadott, és általad szerkesztett Jelentések a süllyesztőből című könyv "törzsanyaga", amely a maga idejében kötetben nem, ám a Valóság folyóiratban megjelent. A szegedi Hajnóczy-műhely tagjaként régóta dolgozol a hagyatékon. Honnan és milyen formában kerültek elő az először csak most olvasható anyagok?

A „honnan” kérdése az egyszerűbb, egészen konkrét válasz adható: egy szlovén gyártmányú, sokféle mesterség címerével díszített IKEA-s kartondobozból, amelyben még a hagyaték korábbi gondozója, a szerző hajdani barátja és az életműkiadások későbbi szerkesztője, Reményi József Tamás őrizte közel három évtizeden át a papírokat, míg végül 2010-ben a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Modern Magyar Irodalom Tanszékén működő, Cserjés Katalin vezette Hajnóczy-műhelyre bízta azokat. Bölcsnek bizonyult Reményi döntése és felismerése, hogy a teljes hagyaték digitalizálása, kutathatóvá tétele és értő feldolgozása sok ember sok erejét veheti igénybe, egy aktív munkaközösség ténykedését igényli, hogy ne sikkadjon el, amit Hajnóczy Péter ránk hagyott, s hogy a szokásos irodalomtörténeti feledéstől próbáljuk menteni a szövegeket.

A „milyen forma”: nehezebb ügy. Sárgult A4-esek és hártyapapírok, xerox másolatok és stencilek, újságok és kivágatok, írógépelt és kézzel írt lapok, tömbökben, rozsdásodó gémkapcsokkal összefogva, dossziékban, irattartókban, szakadt borítékokban, számozva, átszámozva és újraszámozva, zölddel, pirossal és kékkel, golyóstollal, filctollal és ceruzával, rajzok és kitépett noteszlapok, margóra firkált megjegyzések, telefonszámok, emlékeztetők és töménytelen mennyiségű felkiáltójel: gyönyörű káosz – épp mint Mátis Lilla In memoriam Hajnóczy Péter című filmjében az író elhagyott szobája –, amelyből, komoly meglepetésre, a rend (nem, nem őrült beszéd, és van is benne rendszer) előbb-utóbb kiolvasható. Hajnóczy tudta mit csinál, csak nem maradt rá ideje. Szerencsénkre megőrződött – özvegyének három évnyi küzdelme eredményeképp – az irattartó, amely az 1980-ban a Magvetőnek Hajnóczy által beküldött, majd ott elsüllyesztett kéziratot tartalmazta. Ebből kiindulva rekonstruálható volt Az elkülönítő teljes anyaga, néhány kézírásos oldal kivételével minden illeszkedett mindenhez. S a többi: A nagy jógi légzés letisztázott gépiratáról már korábban tudhattunk Reményitől, A jelentés megtalálása pedig talán a jutalom volt. Ezzel együtt is maradt a dobozban kiadatlan anyag, ami a mostani kötetbe nem fért bele: egy szociografikus tárgyú, néhol abszurd és látomásos hangjáték, A fűtő egy korai verziója, egyéb feljegyzések és cédulák, valamint egy talányos irategyüttes: egy elmeszociális otthonban ápolt beteg kálváriáját – és teljes életét – bemutató dokumentumok, anyakönyv, szerződés, perirat, gondnok és gondnokolt levélváltása stb., Hajnóczy egyetlen megjegyzése nélkül – csak a megrázó dokumentumok sora, egy megíratlan, önmagát beszélő másik szociográfia.

Filológusi munkádon túl, megkerested a még fellelhető szereplőket. Kik ők, és milyen képet őriztek a történtekről és Hajnóczy alakjáról?

Hajnóczyról? Télen mindig egy szál pulóverben didergett – ld. szegény tücsök –, és nem félt a tárgyalástól. Talán ez a két mozzanat, ami a legerősebbnek tűnt. S érdekes módon: nem került szóba ivás, sem gyógyszerek, sem más egyéb, ami az önpusztítás legendájának része. Mintha Az elkülönítő ügyét különös fegyelemmel vitte volna (majdnem) végig. (Erről tanúskodnak egyébként a szociográfia kézirat-verziói is: gondosan dátumozott, tisztán olvasható lap minden oldal; arról nem is beszélve, hogy a teljes, kilenc doboznyi hagyaték ismeretében szinte elképzelhetetlen, hogy az általa élt és/vagy a neki tulajdonított – a nem kívánt törlendő – életmód mellett hogyan volt képes ilyen mennyiségű szöveget létrehozni, gyakorlatilag egyetlen évtized alatt. Valami nem stimmel.)

Túlélők: alig. A szociográfia és a per szereplői, résztvevői közül ma már kevesen vannak velünk. Közülük a Kiss-Vámosi házaspár – dr. Kiss-Vámosi József, a szentgotthárdi, majd az intapusztai intézetek pszichiáter főorvosa és dr. Konta Ildikó pszichológus –, valamint Nácsa Klára, a Valóság akkori szerkesztője voltak a könyv legnagyobb segítségére. Visszaemlékezéseikben az 1970-es évek több helyről ismerős, nyomasztó légkörének motívumai bukkannak fel: az aggódó, figyelmeztető, fenyegető (mikor melyik) telefonok a botrány kirobbanása után, hogy talán pakolni kellene, menni, menekülni – „élni külföld élet”, vulgo: disszidálni, ha rémlik még a szó –, el egy esetleges börtönbüntetés elől (ma már nehezen képzelhető, de akkor – bárhogy alakult is a sorsuk később – nem volt irreális a feltételezés, sem a félelem), nem szállni fel a Keletiben üres vonatfülkébe, mert „ki lehet onnan esni véletlenül is”, óvatos szakmai közösségvesztés, kolléga nem fog kezet konferencián, nem ül egy asztalhoz stb., ismerős, miként a szerkesztőség felsőbb számonkérése és a sajtó-helyreigazítási perbe burkolt fegyelmező szándék, központilag, dettó.

Az elkülönítő jelentős politikai viharokat kavart. Milyen részletekkel állt módodban megismerkedni? Ezeket milyen forrásokból szedted össze?

Semmi extra, mindennapi történetek, Az elkülönítő szereplői, de a kézirat, a botrány és a per esetében is, bármilyen szörnyű ezt kijelenteni. Hajnóczy maga is ekképp fogalmazott: „Nyilvánvaló, hogy a Szentgotthárdi Szociális Betegotthon éppen «hétköznapisága» és semmiképpen extremitásai révén tekinthető szociológiai értelemben reprezentatív mintának: egy sajátos célból működő üzem munkáját figyelhetjük meg itt – a többi közül egyet.” (47. o.) Ezt igazolták a személyes visszaemlékezések és a levéltári források is. Azaz: a Kádár-korszak szokásos gyakorlatai, a Fővárosi Tanács Szociálpolitikai Osztályának lakásüzelmeitől, a megvesztegetésektől és hamis papíroktól kezdve a középkáderek hatalmán és a megfélemlítéseken át az összes létező szégyenig, hallottunk mindről, reprintben bármikor látható, plusz az aczéli kultúrpolitika jellemző rítusai.

De hogy konkrétumot is mondjak, adalék: Az elkülönítő ügyében a kedélyek mára lecsillapodtak, állapítja meg közösen (280-281. o.) Hajnóczy és Kiss-Vámosi dr. 1977 kora tavaszán. Minek köszönhetően (túl immár peren és meghurcoltatáson)? Aczél bridzspartnere elintézte. Szólt, hogy szóljon a miniszternek, hagyják már az ügyet, engedjék el. És elengedték. S hogy mindez mennyire hétköznapi (s mennyire komolyan veendő Kavafisz figyelmeztetése, miszerint: „És ne nyugtasson meg az a tény, hogy a te körülhatárolt,/ szabályozott és prózai életedben/ ilyen látványos borzalmak nincsenek.”), még egy történet: a levéltáros kisasszonyé. Kértem, másoljon néhányat a dokumentumok közül. Karcsú, sápadt, másolja. Végeztével a kérdés: ne haragudjak, de látja itt, hogy Szentgotthárd, hogy intézet, hogy elmeszociális és skizofrén és szörnyű rácsok, meg tudnám mondani, mi ez a hely? A nagypapája is ott volt, pedig nem is emlékszik, hogy beteg lett volna, élt szép lakásban Budán, a család nem beszél róla, dühösek inkább, ha szóba kerül. Az elkülönítő történetei – élnek-e még szereplők vagy sem – a mai napig nem zárultak le.

Ugyanakkor és mindenek ellenére: Hajnóczynak sikerült elérnie azt, amit keveseknek. A botrányt követően új politikai döntések születtek, új irányelvek és szabályok, s ha nagyon lassan is, de megindult az a folyamat, amelynek során az elmeszociális otthonba történő beutalások rendszere ellenőrizhetőbbé vált, a hasonló intézményekről folytatott viták pedig nyilvánossá, és amelynek egyik – szimbolikus, bár korántsem vég – állomása, hogy 2004 óta a hálós ágyak alkalmazását, nemzetközi egyezmény alapján, jogszabály tiltja. Ha Az elkülönítő körüli politikai tettekről beszélünk, azt hiszem, ez érdemli a legtöbb szót.

Mik voltak a leglényegesebb támadási (szerkesztői, miniszteriális, jogi) pontok, amelyek irányából a szöveget ellehetetlenítették?

„Mondjuk, szerdán hallani sem akart T. S. szerkesztőség a dolgozat megjelentetéséről, de csütörtökön zöld utat kaptam” – írja Hajnóczy Kardos Györgynek 1980-ban (295. o), s valószínűleg ez pontosan jellemzi az 1975-ös helyzetet, és hitelesíti a visszaemlékezéseket, melyek szerint maga Hajnóczy sem tudta, mikor jelenhet meg az írás, csak utóbb értesült. Arról, hogy milyen szerkesztőségi kálváriák előzték meg a szociográfia publikálását – és melyek köszönnek vissza A nagy jógi légzés és a Karosszék, kék virággal című elbeszélésekben –, további részleteket nem tudni. Amit viszont igen: a megjelenést követően a Valóság szerkesztősége egy emberként kiállt Hajnóczy és a dolgozat mellett. Meg is kapták érte a magukét, amint arról az akkori főszerkesztő, Kőrösi József beszámolt Huszár Tibornak adott hosszú interjújában: „[…] Egy konkrét esetet hadd mondjak el, az egészségügyi alosztályvezető, hirtelen most nem ugrik be a neve, […] Hajnóczy Péter Az elkülönítő című írása miatt hívott be. […] Dobálta elém a statisztikai adatokat, hogy a Hajnóczy így nem jó, meg azért nem jó, hát tudjuk mi azt, hogy mennyi baj van az egészségügyben, hát hogyne tudnánk, hát ezzel foglalkozunk állandóan, hogyan lehetne javítani. Szabad ezekkel a bajokkal foglalkozni. Csak az a probléma – és egy kicsit elhomályosult tekintettel felemelte az ujját –, hogy milyen fekvésben. Szép jelenet volt.” (359. o)

Az ellehetetlenítés miniszteriális gépezete természetesen ennyivel nem érte be. A levéltárban a periratok közt található egy dokumentum, ami a hagyatékban sem volt meg (rejtély, miért nem, az ügy – és véleményem szerint az egész létező szocializmus – egyik legbeszédesebb irata): egy minisztériumi utasításra készült jelentés, két héttel a szociográfia közzététele után, amelyben orvosok és orvos-igazgatási szakemberek módszeresen sorra veszik Az elkülönítő valamennyi állítását, és mindről próbálják bizonyítani: légből kapottak, hazugságok, kitalációk, csúsztatások stb., Hajnóczy hozzá nem értő provokatőr, szoros együttműködésben egy (azaz 1 db) különösen kiállhatatlan elmebeteggel, aki téveszméitől űzetve amúgy is folyton leveleivel zaklatja a hatóságokat. (363-369. o.)

A nevezett jegyzőkönyv a végére ugyan önmaga paródiájába fullad – legalábbis ma így olvashatjuk –, de valószínűleg akkor már mindenki tudta: a per, a jog bosszúkísérlete, nem kerülhető el. Sajtó-helyreigazítási perként zajlott az eljárás, de ez éppúgy nem jelentett semmit, ahogy egy alig pár hónappal később Belgrádban folytatott bírósági procedúrában sem a plágium vádja Danilo Kišsel szemben – a lényeg mindkét esetben a politikai indíttatású fenyítés célzata volt. Sikertelenül: Az elkülönítő alapját képező beszélgetések magnófelvételei cáfolhatatlanná tették, hogy Hajnóczy csak azt írta meg, ami valóban elhangzott. Case dismissed, hivatalosan az üggyel 1976 májusa után nem foglalkozott senki. (A megoldatlan rejtély: hová lettek a magnetofon szalagok? Sem a hagyatékban, sem a peranyagban. Egyetlen Polimer 60-as kazettányi anyagra sikerült bukkanni, ami – egyébként – az ismert rádióinterjún kívül az egyedüli felvétel, amelyen Hajnóczy Péter hangja hallható.)

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2013. július 3.

 

2013-07-03 13:01:19
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ