Emlékezetpolitika (ÚKP)

Új könyvében György Péter az Erdély-mítosz értelmezésére, terápiás célú újragondolására vállalkozik, tehát alighanem – és remélhetőleg – darázsfészekbe nyúl. Azt elemzi, hogy a Trianon okozta társadalmi sokk miféle válaszokat hívott elő a társadalomból a kultúra, a művészetek területén, és milyen nyelvi-gondolati sémákkal próbálta le és – elfedni a politikai-ideológia közbeszéd a trauma ütötte sebeket. (Szabó Gábor kritikája György Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről)  

Hogyan alakult ki tehát az az Erdély-kép, amely a történeti, rétegzett Erdély eltüntetésével valamiféle esztétikai szimulakrumként, ahistorikus és giccses konstrukcióként, kikezdhetetlen mítosztárgyként formálódik a szemünk előtt?
György Péter kötete alighanem maga is érzi vállalkozásának buktatóit, a feladat némiképp Don-Quijote-i jellegét, hiszen – amint írja is – a Trianon és Erdély mítosz tektonikus zárórétegének hosszú évtizedek alatt vastagodó lerakódásai alól alighanem csak hosszadalmas, elszánt és következetes munkával lehet előbányászni azt, amit a szerző hiteles, valódi nemzeti kultúrának nevez.
Másfelől kérdéses az is, hogy az a racionális, analitikus érvelés és pragmatika, amely György argumentációjának alapja, mennyiben lehet meggyőző erejű az olyan gondolkodásmódok számára, amelyek – Makovecz kapcsán épp György Péter fogalmazza ezt meg a könyv egyik tanulmányában – múlt-fantáziáját nem tudja kikezdeni semmiféle racionális kritika?
Van-e tehát hermeneutikai híd a radikálisan eltérő szimbolikus reprezentációkból építkező nyelvjátékok közt?
És végül, ezzel mindenképp szoros összefüggésben : nem áll-e fenn annak a veszélye ( de), hogy a „nemzeti identitás" egyik fontos elemévé, mércéjévé tett Erdély-mítosz hitelességének csorbítására tett kísérlet egyszerűen mint a „magyarság" elleni támadás képeződik le ismét, érvek és szempontok figyelembevétele helyett újra csak a magyar vs. magyarellenes lebutított oppozíciójára redukálva az így aztán el sem kezdődő párbeszédet?
Sajnos, talán nem is túl pesszimista forgatókönyv, hogy György Péter rendkívül inspiratív, sok helyütt vitára ingerlő könyve pusztán egy újabb hatásos érv lesz a szerzőt amúgy is az ellenségkép egyszerűen átlátható keretein belül értelmező gondolkodás számára.
Pedig az Állatkert Kolozsváron Trianontól napjaink „ahistorikus nacionalizmusáig" ívelő kultúrtörténeti tablója igazán alkalmas lenne valamiféle önismereti dialógus alapjainak megvetésére. Nem feltétlen az egyetértés szellemében, hanem a szerző néhol talán túl rövidre záródó érvrendszerének, helyenkénti csúsztatásainak és sommás ítéleteinek ideologicitását egy hasonlóképpen felvilágosult argumentációs készlet irányából megközelítő, tehát konstruktív párbeszéd megteremtésének reményében.
György Péter eddigi munkásságának ismerői az új kötetben olyan megközelítési irányokkal, módszerekkel találkozhatnak, amelyek akár ismerősek is lehetnek a szerző korábbi műveiből és közéleti publicisztikájából. A tájak, terek szimbolikája, a múzeumok , az építészet vagy akár a kartográfia kulturális térben betöltött szerepe ezúttal is különböző hatalmi-ideológiai gyakorlatok reprezentációiként értelmeződik, amiképpen a kötet irodalmi elemzései is alapvetően a művészet ideológia meghatározottságának és rögzülésének nyelvi mintáiként tűnnek elő.
De olvashatunk akár Dobogókő és Pannonhalma térszimbolikájának identitáspolitikai szerepéről, Makovecz Imre építészetének emlékezetpolitikai vonatkozásairól, a kisebbségi lét és a nemzeti öntudat viszonyáról, Kosztolányi, Karinthy vagy Krúdy Trianon-képzeteiről, a Trianon-sokkra adott kulturális válaszként erősödő antiszemitizmusról, e tanulmányok mindegyike Erdély szimbolikus konstrukciójának kiépülésére, annak a hamis nemzeti emlékezetben betöltött egyre dominánsabb szerepére keresi a magyarázatot.
A képzelt Erdély fiktív hagyományával szemben a kötet ezért szentel külön fejezeteket három olyan alkotónak (Bretter György, Szilágyi Domokos és Szabédi László), akik nem illeszthetők be e mítikus tér kulturális keretei közé. És ezért foglalkozik olyan kortárs erdélyi jelenségekkel, mint az Éneklő Borz vagy az Előretolt Helyőrség nem csupán művészi, hanem identitáspolitikai szempontból is kiemelten fontos szellemisége, hiszen ezek a példák, kulturális minták a kisebbségi lét modern, létező válaszai lehetnek a Trianon-traumára adott „árvalányhajas" feleleteknek. Nem mellesleg, érzésem szerint a kötet fejezeteit keretező idézetek hosszú sora – erdélyi és nem erdélyi magyar klasszikusok szövegeinek citálása – a könyv alapkoncepciójának, azaz a kultúra folyamatos nyelvi beágyazódásának, inherens, ideológiai érdekektől viszonylag mentes működésének jelzése, ami így a kritika alá vont mesterséges Erdély-mítosz organikus ellenpontjaként értelmezhető.

A teljes kritika itt olvasható »

Forrás: Szabó Gábor, ujkonyvpiac.hu, 2013. augusztus 7. (ÚKP, 2013. július-augusztus)

2013-08-07 13:52:54
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ