György Péter: Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély (Humana Magazin)

Az Erdéllyel kapcsolatos kérdések medrét meghatározza történetileg, hogy a hely két, egymás mellett párhuzamosan működő, egymásra kevéssé reflektáló, ellentétes érdekeket képviselő nemzetépítési stratégia része volt, amelyhez az ideológiai talpalávalótkülső, nemzetállami centrumokból húzzák. Erdély, olyan szimbolikus politizálások és performatív cselekvések tárgya és terepe, amely egyszerre szolgáltat és szolgáltatott muníciót a magyarországi identitásstratégia intézményesített lokalizációs gyakorlatainak és a nemzeti reprezentációknak[1], és ettől függetlenül, a román nacionalista törekvéseknek[2].

Ettől a párhuzamosságtól valamennyire elszakadva, a következőkben a magyar nyilvánosságban megjelenő Erdély-reprezentációk, a magyar hatalmi és politikai harcok kisajátító mechanizmusai, történeti-kulturális és társadalmi gyökerei kerülnek a boncasztalra. Egyre gyakrabban megfigyelhető, hogy a közbeszédben az Erdélyről kialakult narratívák instrumentalizálódnak, és az azokhoz kapcsolódó konszenzusok a különböző csoportok hatalmi stratégiáinak rendelődnek alá, mivel a magyar nemzeti reprezentáció, a kisebbségek figyelembevételén keresztül nem korlátozódhat a nemzetállam határaira, a múlt-reprezentációkban kitüntetett szerepet kapnak a nemzetállam határain kívül elhelyezkedő területek (lásd Zombory 2011). Ezért a múltkonstruálás egyik bevett technikája, hogy a lokalizációs gyakorlat során a hely „kultikus térré” alakul egy „történetietlen időben”. Az eredmény sok esetben összeférhetetlen a helyi közösségek hétköznapi tapasztalataival, gyakorlataival, ezért csak azok a mozzanatok képesek beépülni a narratívákba, amelyek alkalmasak a szimbolikus cselekvések és identitás-megőrző gyakorlatok formáját ölteni. A sikeresen teret hódító ahistorikus beszédmódok, a mítoszok és idősíkok (magyar, székely, „szkíta”, stb. mítoszok) összetorlódásából, a nyilvánosságban Erdélyről egy olyan narratívaszerkezet alakult ki, amely köszönő viszonyban sincs az erdélyi Erdély-képpel, az önreprezentációk és én-gyakorlatokkal, valamint a kisebbségi irodalomban kialakult beszédmódokkal. Az erdélyi kisebbségi irodalom (litterature mineur[3]), amely a maga történetein keresztül folyamatosan megpróbálta megteremteni saját mozgásterét, kialakítani azt a keretrendszert, amelyben hiteles tud maradni, és megalkotni, kikísérletezni azt a beszédmódot, amelyen keresztül képes önmagát megfogalmazni, a magyarországi nyilvánosság számára többé-kevésbé egy távoli, más érzékenységekkel játszó szöveg maradt. Ebben a kiegyensúlyozatlan hatalmi viszonyban azok a hitelessé avatott erdélyi személyiségek, helyszínek, cselekedetek  érhették és érhetik el a magyar nyilvánosság ingerküszöbét, akiket/amiket az kiemelt, áruba bocsátott és narratívába illesztett.

György Péter új könyve, Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély rafinált módon közelít a személyesség, a nemzeti identitás emlékhelyeinek topográfiája, a Trianon-trauma különböző aspektusai, a reprezentációk és narratívák kusza hálózatai, és az elképzelt Erdélyek felé. Az elképzelt helyekhez kötődő lokális tudások felelevenítése, az emlékezés és felejtés mechanizmusainak feltárása elengedhetetlennek tűnik a Trianon-trauma megemésztéséhez. A nemzeti identitás megélésének lokalizációjában, a szimbolikus, kultikus helyek felavatásának folyamataiban Erdély mint a nemzeti létezés ősi, autentikus és igaz formája jelenik meg,[4] teljesen leválasztva az aktuális földrajzi, kulturális, politikai kontextusától, egy kipreparált, fogyasztható élménnyé sűrűsödve össze. György Péter új könyve ezt az imaginárius egységet (az élmény, a hely, a helyhez fűzött jelentések, illetve ezek fogyasztása) a Trianon-trauma elemzésén keresztül, több szálon futó társadalomtörténeti dimenzióval egészíti ki, miközben az emlékezetpolitikát, a traumát hordozó elemek és kontextusok összefüggéseit is vizsgálja. Esszékötetében a szerző, eddigi munkásságához híven, az emlékezet politikája mögött meghúzódó folyamatokat fejti fel, a Trianon-trauma félmondatait, végig nem gondolt indulatait, ideológiákat igazoló jelentéseit és reprezentációit, amelyeket a mai magyar nyilvánosság importál, földrajzilag lokalizál, illetve kitüntetett kultuszhelyekké alakít[5].

Erdély a magyarországi nyilvánosság kontextusában egy foucault-i értelemben vett heterotópiává alakult, olyan elképzelt hellyé, amely a nemzet ősi eredetét és nagyságát hivatott megtestesíteni, az ehhez kapcsolódó „bizonyítékokat” lokalizálni, és ezzel párhuzamosan, nagyvonalúan „megfeledkezni” a helyi magyar, kisebbségben élő közösségekről, életük kulturális-politikai és társadalmi kontextusairól. Erdély olyan non-lieu-vé alakult (lásd Augé[6]), amelyben a nemzeti identitás megtapasztalásának élménye a fogyasztás kiüresedett aktusain, rítusain keresztül konstruálódik. A szakadékot, amely a fogyasztáshoz kapcsolt jelentések (a nemzeti érzés megélése) és a valós helyszín, kontextus között (egy másik ország, egy másik kultúra) feszül, egy ködös történelmi, politikai, szakrális massza tölti meg, és mindez olyan eufemizáló narratívát feltételez, amelyben a szemlélődő önmagát, saját identitását ismeri fel, „mintha a végeredményben a szemlélődő helyzete válna önnön látványosságává.” (Augé 2007: 81) A szemlélődő számára a nemzeti kötődés és identitás ezeknek a folyamatoknak a során egy fogyasztható élménnyé sűrűsödik: „A médiumváltás egyben habitus- és kulturális tőkeváltást is jelent. Mindazok számára, akiknek a mondatokból összerótt nemzeti történelem idegen ország maradt, a nemzeti emlékhelyekből összeálló történelembe való belépés azonnali siker reményével kecsegtet. A nemzeti identitás reprezentációinak leválasztása a reáliákról olyan fordulat, amelynek jelentőségét nehéz túlbecsülni. (…) A történelem történeteinek rekonstrukciója helyett a történelminek kinevezett terek kultusza olyan fordulat, amely jelentőségével hamarabb tisztába jön valaki, mint jelentésével, és következményével.” (György 2013: 379) Ezt a médiumváltást és annak hátterében meghúzódó tendenciákat a szerző kiemelt problémának látja, a neotradicionalizmus különböző megnyilvánulási formáit pedig kifejezetten károsnak.

 


[1] Lásd Zombory 2011.

[2] A romániai nemzetépítés és nacionalizmus programját Tóth Sándor a következőképpen foglalja össze: „Egységes és oszthatatlan nemzeti állam (1923), a románok és csak a románok Romániája (1936-44), homogenizáció (1972-től) – Romániában ezek az államnemzet (francia ihletésű) programját jelző szinonimák. A program lényege: egy sok nyelvű, sok kultúrájú, sok nemzetiségű ország egyneműsítése. Lehetséges-e egyáltalán? Nem könnyű feladat, de elvben és általában nem is lehetetlen. Eszközei: kiüldözés, kiirtás, beolvasztás. Románia története folyamán különböző etnikumokkal szemben mind a hárommal kisérletezett már kisebb nagyobb sikerrel. Rendelkezik tehát (e téren bizonyos) történetinek számító tapasztalatokkal, és rendelkezik ez idő szerint egy centralizált-totalitárius államgépezettel...” (1989:135). A román nemzetépítési stratégiákban az Erdély történetével kapcsolatos kérdések kiemelt fontossággal bírtak és a propaganda-gépezet egyik kiemelt témájává alakultak: „Az a historiográfiai iskola vagy törekvés, amely a román nacionalizmus XX. századi aspirációit a történelemmel kívánta igazolni és megalapozni, a hatvanas években vált újra uralkodóvá,  majd kizárólagossá az irányított román tudományos életben. E történészek foglalatosságának egyik központi témája Erdély múltja volt. Ezt az erdélyi múltat kizárólagosan román történelemnek mutatják be, melynek lapjain a nem-románok vagy a román őslakosság létét fenyegető veszedelmes, de mégis mint e meghiúsult hódítási kísérletek hordaléka, amolyan segédnépi státuszban megrekedt, befogadott idegenekként.” (1989:91)

[3] Lásd. Balázs Imre József 2006 Minor és maior nyelvhasználai módok az erdélyi magyar irodalomban című tanulmányát.

[4] Feischmidt Margit kiemeli, hogy Erdély a hetvenes nyolcvanas évek óta reprezentálja a nemzeti kultúra archetípusát, és mint ilyen, az „alföldi paraszt” reprezentációját váltotta fel. Az átpozicionálás leginkább a népi írók munkájának és a táncházmozgalomnak volt betudható. (Feischmidt: 2005)

[5] „az egykori állameszme nagyságát, az ok nélkül változatlannak, csak a fantáziában élő hajdani nemzeti identitást a természetbe vetett remény, tehát a magyar táj érzéki tapasztalata állíthatja helyre, amely kívül van a történeti idő hatalmán, a politikai világ uralmán. Tehát akármi is történt, Csíksomlyó Csíksomlyón van, azonban a kultikus tér a történeti idő tagadása.” (György 2013: 378)

[6] „... a társadalmi játékot máshol játsszák, nem a mai kor előretolt helyőrségein. A nem-helyek óriási zárójelekként fogadnak magukba egyre több embert nap mint nap. S a nem-helyeket különösképpen leginkább azok veszik célba, akik a fanatikusságig fokozzák a szülőföld megőrzése vagy visszahódítása iránti szenvedélyüket.” (Augé 2007: 81)
 

A teljes kritika itt olvasható »

Forrás: Patakfalvi Czirják Ágnes, Humana Magazin online, 2013. szeptember 29.

2013-09-29 17:00:46
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ