„Az idő számontartásának kényszeréről…” (ÚjNautilus)
(kiadvány: Tiltott nyelv)

Takács Zsuzsa legutóbbi kötete, a Magvetőnél megjelent Tiltott nyelv (2013), négy, tematikusan jól elkülönülő ciklusból építkezik, azonban a tagolás ellenére mégsem húzhatunk merev határokat a nagyobb részek címeinél és nemcsak amiatt, mert a négy nagyobb egység egy-egy darabja tematikusan más ciklusba is beillene. Legyen szó az epikusabb nyelven megszólaló szerepversekről, a mesterekhez szóló intertextusokban gazdag darabokról vagy az elmúlás miatti megdöbbent, szűkszavú, tehetetlen, elhallgatás felé tendáló szövegekről, gyökerük egységes világlátásból, egyféle beszédmódból fakad. A gyász előérzete című egység a korábbi kötetek közül a Tárgyak könnyének (1994) és az Utószónak (1996) a tapasztalatait viszi tovább az epikusabb/elbeszélő jellegű szövegekhez képest letisztultabb, líraibb formában. A kötetre igen jellemző szerepversekben és a rövid, néha állapotrögzítő jellegű szövegekben az itt maradott, az itt hagyott egyén magányos, válaszokat nélkülözni kénytelen monológjai kapnak hangot. Belenyugvó, erőtlen keserűségük ellenére olyan szövegek ezek, amelyek számolnak egy természetfölötti, egy gondviselő jelenléttel, illetve többnyire bíznak egy földi szenvedés utáni jobb létben (Három vers Petri Györgynek – Meglepő lesz). Ahogyan korábban Bodor Béla fogalmazott Takács Zsuzsa költői világa kapcsán, az a Tiltott nyelv szövegeit illetően is helytálló: „Szellemi tere egy transzcendens létező által besugárzott, de számára kontrollál(hat)atlan szféra, melyben a fogalmi cselekvésnek, az önélet meghatározásának roppant szabadsága nyílik meg, méghozzá úgy, hogy ehhez sem ebben a világban, sem a felmutatott, de felfoghatatlan transzcendencia féltekéjén nem lehet tájékozódási pontokat, pláne eligazítást találni.” Érdekes az a gesztus, amivel a kötetcímekkel jól tagolható életművű szerzők közé sorolt Takács Zsuzsa korábbi verseskötetéhez, a 2004-es Üdvözlégy, utazás!- hoz fűzi az új kötetet, ugyanis a bevezető mottó az Üdvözlégy, utazás! –ban található A tiltott nyelv című versből származik és a címet is innen veszi.

            Az Emlékezésgyakorlat című ciklus a sorra felpróbált, váltogatott szerepeké, míg az utolsó, India című ciklus beszélője egyetlen verstől eltekintve egy központi alakként, Kalkuttai Boldog Terézként szólal meg. A Velence, kikötő, 1920 körül című, nem nevesített férfiportréja kivételével (bár itt is csak a megjelenített a férfi, nem a megszólaló) az Emlékezésgyakorlatban a női szólamok dominálnak, ha felismerhető a versben beszélő neme, akkor mindig női monológokról van szó. Szintén Bodor Béla említi, hogy Takács Zsuzsa-kötetek közül legnagyobb figyelmet kapott Viszonyok könnyét (1992) az „intelligens-érzékeny nőköltészet” kategóriájába skatulyázták be. Bármennyire is női hangok, nőalakok tűnnek föl ezekben a szövegek, alaptalan lenne rájuk húzni a Bodor által is negatív előjellel említett sematizáló kategóriát, hiszen messze túlmutatnak ezek a darabok a női lét tapasztalatainak valamiféle egyszerű felmutatásán, sőt, nem is igen tematizálnak csupán önmagukban ilyesmit. A „szólam neme” vagy az emlékezés útján ábrázolt neme mindig csak a megszólalás vagy az elbeszélés kontextusából derül ki, nem magában érdekes. Ha magányos női beszédet olvasunk ebben az egységben, lírai egyetemességükhöz, általánosságukhoz az alcím adja meg a fűszerezést, pl. Wally Neuzill Schieléhez, Camille Claude emlékére, mégpedig azzal, hogy „hangtalan hangot”, egy nem ismert lehetséges nézőpontot is megszólaltat, ilyen formában emlékezik rá. Más síkon az egyetemesség miatt természetesen nemcsak az alcímben kiemelt hangot szólaltatja meg.

         Az Emlékezésgyakorlat szövegeiben nem egyszer a már elhunytak epikus történetei beszélődnek el, az életben maradott az újramondás révén emléket állít nekik, mint az M. emlékére című versben, amelyben hangsúlyos a megszólaló hang magánya, a Buchenwald – és Auschwitz–utalásokat tartalmazó kontextus alapján koncentrációs táborokban elhunyt szeretteitől való visszafordíthatatlan elhagyatottsága: „Egyedül maradtam negyvenötben negyven- / három évesen. Egyedül a fájdalomcsillapítókkal ,/ az érzéstelenítőkkel, a morfiummal. […] egyedül férjem, kis- / lányom, szüleim, le- és felmenő rokonaim nélkül” (M. emlékére). A versben megszólaló víziójában az elhunytak történetnélküliségüket, elfeledettségüket megelőzendő kérik az itt maradottat, hogy gondozza, tartsa életben emléküket, különben mintha nemcsak az élők, hanem ők maguk is elfelejtenék egykor volt földi létüket: „Mintha filmen látnánk, ami velünk történt. Ha te / nem idéznéd, nem tudnánk, kinek a története ez. / Szólíts máskor is. Kérj telefonhoz az irodában. Hallják a nevemet, emlékezzenek rá, hogy voltam” (10). A lírai elbeszélő női alak részéről ebben a szövegben jól megragadható a korábban már emlegetett transzcendens lény sejtése, érezhető a teremtménynek teremtőjével szembeni bizonyos „felelősségtudata”: „ Én el akartam dobni magamtól a világot, / de enyém-e a világ, hogy eldobhassam azt?” (11.)  Ahogyan az M. emlékére holt alakjainak, úgy A vendég monológja című szövegben is a hamarosan bekövetkező biztos halállal számoló női monológnak is csak egyetlen elvárása van az itt maradottak felé, az emlékezés általi megőrzés: „Emlékezzenek rám, hiszen / jövőre én már nem leszek” (27). A négy versciklus előtt mintegy mottóként álló bevezető szövegrészlet, a Tiltott nyelvből vett idézet mintha ezeknek az emlékekben továbbélni kívánó árnyalakoknak a szólama is lenne, nem csupán egy számadó-számvető hangnemet sugalló kötetfelütés: „És akkor élhettünk volna úgy, / mint a fényérzékeny  növények: / fölfelé törekedve. Élhettünk / volna úgy, mintha éltünk volna” (5.).

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pályi Gréta, ÚjNautilus, 2014. január 13.

2014-01-13 13:33:21
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ