"Ne legyen hazugság benne" - Takács Zsuzsa költő (Magyar Narancs)
(kiadvány: Tiltott nyelv)

 A Tiltott nyelv című tavalyi kötetről, továbbá kétségbeesésről, önvádról, a remény esélyéről és a keresztény toxinokról, a testiség tabujáról és a lázálomszerűen ismétlődő történelemről beszélgettünk egy héttel a költőtárs, Borbély Szilárd halála után.

Magyar Narancs: Üdvözlégy, utazás! című kötetének ezt a példányát, amit magammal hoztam, az Ugocsa utcai könyvtárból kölcsönöztem, és meglepetten láttam benne a kézírását, a szép ajánlást, ami a barátjának, Székely Magdának szól.

Takács Zsuzsa: Emlékszem arra a napra, tíz évvel ezelőtt, amikor dedikáltam neki (Székely Magda költő, szerkesztő 2007-ben elhunyt - U. P.). Magdi azon kevesek közé tartozott, egyébként Borbély Szilárddal együtt, akik íróként nem engedtek semmilyen csábításnak, ha kellett, önmaguk magánemberi érdeke ellen döntöttek, szembenéztek rémeikkel, és megfizettek a rémek felidézésének merészségéért. Döntésük példás, de példájuk követése életveszélyes. Az írás során az ember veszélyérzete kikapcsol, talán így magyarázható, hogy újra és újra ott találja magát a lassan besötétedő tisztáson, útját vesztve, az utolsó perc után, amikor még felkerekedhetett volna, hogy villamosra szálljon, biztonságban hazaérkezzen. Úgy gondolom, hogy önmaguk elvesztése árán próbáltak ők is hazatalálni. Magda szelíden, altatóira hagyatkozva adta fel a hazatalálás kísérletét, és betegen, kórházban halt meg, Szilárd pedig remekműveit hátrahagyva radikálisan mondta ki az utolsó szót. A szó egyébként sem közlésre való - nyilatkozta. Így gondolom én is. Ahányszor csak kérdeztek róla, hogy mit jelent Tiltott nyelv címadó verse, úgy fogalmaztam, hogy arról a tilalomról szól, amelynek ellenszegülünk gondolataink megfogalmazásával és kimondásával.

MN: Ezek szerint úgy látja, hogy írásaiban Borbély Szilárd is következetesen vitt végig egyetlen programot?

TZS: Pontosan. Arra törekedett, hogy ne legyen hazugság a műveiben. Az őszinteségnek ez a foka rettenetes. Regénye, a Nincstelenek alig elviselhetően kemény és valóságos. Amikor hallottam a "tragikus hirtelenséggel bekövetkezett" haláláról, úgy éreztem, hogy most saját életével fizetett a merészségéért. Hosszú idő után először odaültem a géphez, és írtam néhány sort, egy később összeálló vers első és utolsó szakaszát az ő nevében: Vakfolt, amelyen át a piramis csúcsát kémleljük, néz-e Isten minket, lemondást tükröz tekintete vagy biztat. Rettegek, tudod, mi minden fordul meg fejemben ellened, Istenem. Időszerű vagy még? Nekem már mindent szabad vagy mégsem? S ha gyilkosként öledbe hajtanám fejem? Most hunyd be a szemed, ne láss, ahogyan nem látlak se tág, se zárt szemmel én sem.

MN: Mit ért az alatt, hogy nincs benne hazugság? Nyilván nem a tényeknek való megfelelésre gondol.

TZS: Azt jelenti, hogy amit ír, az a saját ítélőszéke előtt megáll.

MN: És ezt az olvasó érzi?


TZS: A megszólalás súlyát, tétjét érezzük. Nem is tudom, hogyan került elém egy internetes bejegyzés, Borbély Szilárd egyik olvasójának a mondata tavalyról. Így szólt: "bárcsak ne írna többet". Ez átokként hangzott el, és most beteljesült.

MN: Sokféle és mély rokonságot látok az ön költészete és a Borbély Szilárdé között. Számon tartották ezt a kapcsolatot?


TZS: 2004-ben Szilárd recenziót írt az Üdvözlégy utazás!-ról. Írása felkavart, megrendített, és kétségbe ejtett. Akkoriban minden felém irányuló szeretet, minden olvasói levél egyébként is szíven talált. Könyve megjelenése után a szerző egyébként is tele van önváddal. Ha önmagáról írt, átérzi és szégyelli meztelenségét, ha másokról ír, úgy gondolja gyakran, elárulta őket, haszonleső módon járt el. Minden elismerésre, minden kedves szóra méltatlannak gondolja önmagát, vakságában csődnek látja azt, ami ajándék. Levelemben megköszöntem Szilárd gesztusát, de megkérdeztem tőle, valóban nem lehet-e észrevenni, hogy a kötetem tragikus hangvétele ellenére is jóra törekszem. Írásaimból nem olvasható-e ki az a szinte dilettáns késztetés, hogy esetleges olvasóimat nem akarom meggyőzni sötét sugallatom igazáról. Szándékom megértéséhez hozzátartozik, hogy az egy lélegzetvételre kitörő, majd visszavont panaszt, ami az Ítélet című kezdő- és a Szabadulás című záróversben fogalmazódik meg, a depresszió ellenszerének szántam. Szilárd azonban íróilag következetesebb volt, emberileg pedig összehasonlíthatatlanul sebzettebb. Közös volt bennünk - és még Varga Mátyás költészetét is ide számítom - valamilyen újfajta spiritualitás is. Cioran Könnyek és szentek című könyvében olvastam néhány mondatot, amelyekre néha mint saját érzésemre ismertem rá, de ha jobban belegondolok, illik Szilárd vagy Mátyás bizonyos szövegeire is. Idézem Ciorant: "Keresztényi, túlságosan is keresztényi elemek vannak bennem. A keresztény toxinok egy olyan abszolútum mérgét hagyták vérünkben, amelytől elakad a lélegzetünk, de élni sem tudunk nélküle."

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Urfi Péter, Magyar Narancs Online, 2013. március  6.

2014-03-06 13:32:30
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ