Itt és most a süketnéma beszéd az írott szó. Az írói választásban a megszólalás és a szótlanság paradoxona feszül. A perspektíva tehát és ezúttal ténylegesen nézőpont-kijelölés. - Jánossy Lajos kritikája Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - A Márk-változat című könyvéről.

  „Elhatároztam, már tavaly, hogy rövid mondatokat írok. Rövid magyar mondatokat. Alany, állítmány, tárgy: Szeretem az apámat.”, szól az Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat - [tizenegyedik oldal]a. Noha a két könyv az egybeolvasás esélyét felkínálja, el nem várja azt. Ha mástól nem, a feltehetőleg írói szándékot sugalló címtől eltekintenünk azonban nem lehetséges. Mi ez a nem-száz-oldal száz-oldal? Vessző. Esterházy-rostélyos; vagyis: a szövegterjedelem és az oldalszámok játéka a hagyományos epikai szerkezetet formailag bizonytalanítja el. Másképpen: a hús és a hagymakazal nincsenek adekvációban. Az egyik rejtőzködik, a másik beborít. Ki kell őket hámozni egymásból. Egymással. A forma, minden iskolai sulykolással szemben, nem külalak. Az Egyszerű történetek kérdései: az „objektív”, mérhető, számszerűsíthető lépték egyenlő-e annak teremtett terével? Ha minden regény tárgya és „hőse” az idő, a történet ideje, a szereplők, az elbeszélés ideje, különböző koordinátarendszerek mellé- és fölérendelt viszonya és viszonylagossága, akkor mindez lefordítható a térre szintén. Hossz és térfogat nem tükröződő kölcsönhatásban oszcillálnak. Az kardozós változat a történeti idő horizontális síkján szórta szét alakjait; a három részre szakadt ország pszeudo-történelmi jelenében mérte fel sanszait. Ármányok és szerelmek, cselvetések és jellemességek, kelepcék és hűtlenségek hálójában rajzolta meg miliőjét. Olykor valóságos néven mozgatott figurái valójában álnéven bujkáló personák; árulásaik, fondorlataik, szenvedélyeik, gőgjük és szemérmük egy nagyobb közösség tagjainak variabilitását, felcserélhetőségének esélyét játszották meg, kínálták fel az olvasónak. Barokk karnevál. Oltári szentség és oltári zűrzavar. Zavarba hoztak, megtorpanásra késztettek, felszabadítottak. Elnémítottak.

Ugyanakkor a kardozós változat összhangzattanában a fohász, az esdeklő, a hitvalló, a frivol, az istentagadó, a könyörgő ima szavai és szólama sajátos, külön hangokra írott Kyrie; a keresztény liturgia, a rekviemek kompozíciós-szakrális, és Esterházy-kesztyűként „bolondított” eleme (kifordítom-befordítom: mégis…) a mű egyetlen tengelye. Jákob lajtorjája; jönnek-mennek az angyalok: a szavak. Az [ötvenkilencedik oldal]-on ezt olvashatjuk: „Uram, miért kellenek szavak az imádkozáshoz?” És ezzel a Márk-változatnál vagyunk.

A kitelepítések terébe és idejébe hív Esterházy, az első változathoz képest jóval közelebb eső, „valóságosabb”, a Harmoniából szintén megismert világba. Jóllehet az elbeszélés minmalista eszközhasználata, pontosabban: nyelvkezelése a realista hagyománnyal és esélyekkel csínján és szűkmarkúan bánik - az Esterházyra amúgy sem jellemző pszichológiai mélységábrázolásoknak a Márk-változat is híján marad, ellenáll -; szereplőinek erejét a kimondott szó adja. Akárha a Bécsi kör nyelvfilozófiai opciói szerint járna el: rámutatással: ez egy asztal, ez egy feszület, ez egy ceruzacsonk stb. (Érdemes volna a történetekkel magára maradó Esterházy arcképét egyszer megfesteni! De szó szerint!) Ezúttal egy süketnéma gyerek „beszédét” és bátyjának, az egy ízben néven nevezett Péternek (Márk evangéliumáról tudható, hogy a második szinoptikus Péter apostol tanítványa) az írását olvassuk.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2014. június 16.