Krusovszky Dénes: A kíméletlen líra és a költő prózája. Interjú (Litera)
(kiadvány: A fiúk országa)

Az idei könyvhétre Krusovszky Dénestől egy esszé- és egy novelláskötet is megjelent. - A szerzővel a két könyvről, a kortárs költészet tendenciáiról és a költő prózamondatairól beszélgettünk.


Kíméletlen szentimentalizmus - egy kritikai szövegeket tartalmazó kötetnek erős cím. Férhet hozzá magyarázat...


Krusovszky Dénes: A könyv címe azonos Gál Ferenc legutóbbi verseskötetéről írott kritikám címével, mégpedig azért, mert ezt a címet általában jellemzőnek gondolom a mai magyar lírára. Legalábbis egy részére, arra, amit a legérdekesebbnek látok. Azzal, hogy előtérbe került – a még mindig elég erős későmodern tematikák mellett, azokkal szemben – a test mint olyan, a fizikai létezés, a hús, és ezzel együtt a poszthumán és transzhumán emberkép, valami elmozdult a magyar lírában. Az a nyelv, amin keresztül megújult a magyar költészet (többek között Borbély, Szijj, Marno és a többiek nyelve), már ellépett a modernista és jelentős részben a posztmodern lírai beszédtől is. A humanista emberkép vége és a huszadik századi líranyelv kimúlása nálunk nagyjából egybeesett. De ez a jelenség nem forradalmi (hiszen nem úgy egységes) és nem előzmények nélküli (pl. a neo-avantgárd iránti megújult érdeklődés is erre utalhat). Kíméletlen az új líra, hiszen egy otthonos, ám tarthatatlan emberkép lerombolásán alapszik, ugyanakkor éppen annyira szentimentális is, amennyire nem forradalmi: az elmúlás, a lerombolás felett nem érez örömöt, sőt, az irónia és a humor elől egyfajta kritikus érzékenységbe húzódik vissza.

Gondolom, volt miből válogatnod, ekképp újraolvasni ezeket az írásokat. Hogyan adódott ki a rostálás mikéntje?


Ez a könyv a költészetről szól. Van benne egy fejezet, amiben prózakritikák vannak, de azokat a prózákat is költők írták. Átnéztem az elmúlt években írott kritikáimat, esszéimet, és úgy éreztem, hogy összeállítva és megrostálva őket, talán kiolvasható belőlük egy általánosabb leírás, valamiféle mozaikos tájkép a mai magyar költészet meghatározó vonulatáról, azaz vonulatairól. Kihagytam sok mindent, sokféle okból, a meglévőkhöz pedig számos helyen hozzányúltam, míg végül azt nem éreztem, hogy egy tágabb tematikai és fogalomkészleti szempontból is sikerült talán összeállnia az anyagnak.

A bevezető esszében a bevált borúlátó megközelítésekkel szemben a költészetet nem temeted, sőt! Utalsz a különböző blogokra is. A megjelenések, a megmutatkozás mellérendelő szerkezetében hogyan látod az irányok, a jellegzetességek kialakulását? A kritikai beszéd értelmezési (t)rendeit?

A bevezető esszé direkt ehhez a kötethez íródott és nem is jelent meg a könyvön kívül sehol. Az a címe, hogy A költészet aktualitása, s azt keresem benne, hogy melyek azok a helyzetek, mozzanatok, ahol a költészet aktuálisan él, hat, ahol nem irodalomtörténeti tárgy, ne adj’ isten nemzetpolitikai eszköz. Azt keresem tehát, ami a líra lényege, a szerző, a szöveg és az olvasó közötti párbeszéd érvényes helyzeteit. Valóban van optimizmus a dologban, mert azt állítom, hogy a kortárs líra él, működik, és minden évtizedes pletyka és rémkép ellenére még csak válságban sincs. Azt viszont határozottan mondom, mindezzel együtt, hogy a versolvasás azonban válságban van. A lírához való közelítés még most sem képes a számtalan guanó-szerűen rászáradt anakronisztikus réteget (életrajz, sors, nemzet, isten stb.) levetni magáról. Hogy is tudná, ha az iskolában még mindig azt verik a gyerekek fejébe, hogy a verseknek van egy előre adott jelentése, amit be lehet (kell!) magolni, mert akkor forog tovább a világ kereke, ha mindenki ugyanazt mondja, ugyanazt hiszi, ugyanazt érzi. Csakhogy ez az ugyanaz végeredményében: a semmi.

Jó néhány súlypontja van a Kíméletlen szentimentalizmusnak, az erővonalak néhány központi szerző körül rajzolódnak ki. Tandori, Takács Zsuzsa, Marno János, Borbély Szilárd. Ők volnának azok a hidak, amelyek úgymond összeköttetést alkotnak a nyolcvanas és a mai kortárs költészet között? Noha direkt hatástörténettel nem foglalkozol, mondható, hogy ők hatnak?

Igen, de persze még mások is. Ahány új költő, annyi régebbi hatás körülbelül. Én itt azt próbáltam leszűrni, hogy az általam valamiképpen progresszívnek tetsző vonulat hogyan néz ki, merről tájékozódik, és merre indul tovább. Ám ez nem monográfia, ahogy mondod is, nem hatástörténeti tanulmány, viszont meghúzódik mögötte egy állítás (erre erősít rá a bevezető esszé is), hogy létezik egy ilyen, jelentőségteljes csapásirány a magyar lírában. De vannak azért a válogatásban negatív kritikák is (még ha nem is sok), csak, hogy világos legyen, attól még, hogy azt állítjuk, a magyar líra egy gazdag és plurális korszakát éli, nem minden jó ezen belül, sőt!

A fiatal költészetben milyen jellegzetes elmozdulások, útváltások, keresések láthatók?

Azért azt le kell szögeznem, hogy nem vagyok kívülálló és nem is akarok annak tűnni. Költő-kritikusként és nem irodalomtörténész-kritikusként fogalmazom meg az állításaimat. Ha jól látom, a fiatalok között jelen van még a nyugatos-újholdas esztétizáló, a József Attila-i vallomásos, vagy a sárkányfüves ironikus, illetve a Petri-féle kritikus-hazafias hangütés is. Engem viszont jobban érdekel, mert ezt tartom progresszívebbnek és termékenyebbnek, az, amiről már fentebb beszéltünk. A poszthumán, a poszt-neoavantgárd, a kritikai-érzékenység, vagyis nagyjából az, amire a Kíméletlen szentimentalizmus cím utal. Nem egységes dologról van szó, hanem ugyanarra a jelenségre adott különféle válaszok érdekes tárházáról. A jelenség pedig egész egyszerűen a következő: a huszadik század nagy lírai hagyománya, mint közvetlenül, kritikátlanul folytatható valami, kifáradt, szilánkjaira hullott. Ezt lehet tagadni, takargatni, sőt, élesztgetni is, de meggyőződésem, hogy hiába.

S ha a fenti kötetben a költő prózája fejezet szerepel, ezt bátran adaptálhatom a másik kötetedre. Próza, elbeszélések: milyen anyagból táplálkoznak a szövegek? A gyerekkor idejét hangsúlyosnak látom. Az önéletrajziság mennyire domináns?

Valóban van A fiúk országában gyerekkor és van mögötte önéletrajziság is, de én nem érzem ezt dominánsnak, azaz nem ezt érzem annak. Olyan novellákat akartam írni, melyek a mi (hogy ki ez a mi, az amúgy nem is olyan egyszerű kérdés) életünkről szólnak. Nem szerettem volna „elirodalmiaskodni”, mint ahogyan „elköltőieskedni” sem, holott, úgy érzem, hogy amiről a versekben beszélek egy absztraktabb nyelven, az itt történetekbe fordítva jelenik meg. Mert történetelvű elbeszélések ezek. Érzésem (és nyilván célom) szerint a kötet novellái nem a klasszikus „mélyvilágból tudósító” vagy „a hangtalanoknak hangot adó” típushoz tartoznak, hanem, nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a saját, hétköznapi szituációinkban miért nem azt mondjuk, amit mondanunk kéne, és miért nem azt tesszük, amit tenni szeretnénk. A társas magányról és a mégoly felszabadult élethelyzetek alatt fortyogó mélyebb rétegekről – ahogy az egyik elbeszélés címe mondja – van ezekben az írásokban szó.


[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Jánossy Lajos, Litera.hu, 2014. június 13.

2014-06-13 15:42:05
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ