Szabó Marcell: A vers interszubjektív tere (MŰÚT)
(kiadvány: hajnali 3)

„Az én nem egyenlő a személyiséggel.
Az egyiket el lehet veszíteni a tébolyban;
a másikat egészen a megsemmisülésig őrizzük.
Ez az Én éppoly léttelen, csak annyira szükséges,
mint, mondjuk, […] egy gyűrű súlypontja.”
(Paul Valéry, Somlyó György fordítása)

1. A 2009-es hallásgyakorlatok megjelenése óta Varga Mátyás költészete olyan figyelemreméltó poétikai váltásokon megy keresztül, amelyek a személyesség, az alanyi megszólalás poétikai problémájának mind tudatosabb megfogalmazásáról tanúskodnak. Az olvasó hajlamos a fent említett kötet és a két évre rá napvilágot látott parsifal, parsifal kötet közti távolságot afféle visszafogottan is ambiciózus vállalkozásnak látni egy egyszerre vallomásos és rejtőzködő versnyelv kialakítására. A hallásgyakorlatok szövegeiben szétaprózódó és felismerhetetlenné váló beszélő a parsifal, parsifal darabjaiban az individuum megírhatóságához, a kijelentések eredőjéhez azért rendelte a test reprezentációjának kihívását, mert abban alapvető feltételét látta meg annak, amit a hajnali 3 kapcsán majd úgy hívunk, hogy a vers interszubjektív tere. A parsifal, parsifal könyv test-felfogása kapcsán legutóbb azt a kettősséget emeltük ki (Az igévé lett test, Holmi 2012/12), amely a jelentéssel bíró és ennek a jelentésnek verbális kifejezését előhívó, illetve a tabuként megjelenő test között áll fenn, amely utóbbi megírása egyfajta ismeretelméleti kihágásnak és túlkapásnak minősül. A test az ipszeitás, a folytonos változásban is felismerhető én/másik próbája és kudarca lesz, amely újra és újra kikényszeríti az érzékek megcsalatásának tapasztalatát. A testről való beszéd képtelen betölteni azon funkcióját, hogy az érzéki benyomások akkurátus számbavételével eljusson egy egyénített test-képig: a test szüntelenül elementárisabbnak és univerzálisabbnak is mutatkozik a szubjektumnál. Az új kötet első pillantásra szintén ezen tematikus motívumok mentén halad előre, szó és szóma egyfajta kölcsönös egymásra hatásában, ahol a nyelvi és a fizikai létezés úgy kapcsolódik egymáshoz, mint egy egyidejű és ellenirányú cserefolyamat két összetevője. A nyelv materialitása a testi tapasztalatok fogalomjellegére rímel és fordítva. Az utolsó ciklus II/4. versében a „your wife is dead” baljóslatú felirata kapcsán a megszólaló, a versbéli második személy vagy egyenesen az olvasó felé fordulva, azzal a követeléssel léphet fel, hogy „de ne olvasd / el, csak nézz rá hidegen” (63). Ez a imperatívusz, amelyet a vers befogadása maga hiúsít meg, fontos pillanata lesz a hajnali 3 szövegeiből kirajzolódó költői világképnek.

2. Ugyanakkor nyelvi materialitás és jelentéssel bíró test kettősségének kiemelésével még nem mondtunk semmi lényegit az új kötet által bejárt útról; ezek már az előző kötet lapjain is kiemelt jelentőséggel bírtak. A hajnali 3 és a parsifal, parsifal kötet közti kapcsolat több szempontból is kulcsa lehet ennek. Először is, Varga Mátyás eddigi pályájának egyes állomásait figyelembe véve, könnyen lehetett az olvasónak az a benyomása, hogy amiként a kortárs magyar költészetben a legemblematikusabban Oravecz Imre esetében, az életmű belső mozgását a kötetről kötetre lebontott és újragondolt költői megszólalás adta. Ehhez az alkotói habitushoz hozzárendelhető még két járulékos megjegyzés: a megszólalás eredetisége az önmaga felállította konvenciók lebontásán nyugszik, valamint, és ez még fontosabb, az egy-egy hermetikusan zárt egészként funkcionáló kötet hangsúlyossá válása kikezdi a vers mint elemi alkotóelem hagyományos primátusát. Ez a beszédmód egyfajta konceptuális igényt fogalmaz meg, olyan mélystruktúrát, amely túlmutat az egyes versek ciklusba rendezésén és teret enged a nem-kronologikus olvasás játékszabályainak (ennek fontos állomása lesz a címek elhagyása a hajnali 3 esetében). Másodsorban ami az egyes kötetek egymáshoz való viszonyát illeti, a szóban forgó életműben még nem volt olyan erős a kontinuitás, mint a parsifal, parsifal és a hajnali 3 versei esetében. Érzésem szerint ennek oka csak kisebb részt tudható be a kötetek (magán)mitologikus alapvetéseinek. A Parisfal-mondakör, illetve Carlo Gesualdo alakja annyiban még akkor is csupán kiindulópontként a legérdekesebb Varga Mátyásnak, ha tisztán kivehető az újabb kötet azon törekvése, hogy a historikus-szimbolikus olvasatot kikezdje és minimalizálja annak veszélyét, hogy a kötet belső utalásrendszere egyértelműen lefordíthatóvá váljon.

3. A parsifal, parsifal beszélője a test fel- és megismerésének kérdését az identitás fokozatosan elbizonytalanodó kutatásával kapcsolta össze: „visszamentem, hogy megnézzem. / a fejtartása kicsit elbizonytalanít. / mintha a tíz évvel ezelőttit látnám / : talán mégsem ő az.” (50) Ez bölcseleti ambíciókkal is rendelkező líra a másik bármiféle megírását egy meg nem határozott pontosság- és azonosságeszmény függvényében tartotta egyedül elképzelhetőnek. Ráadásul a test minden rögzítési kísérletnek ellenálló alakulása nem egyszerűen az identitás folytonosságát helyezte kétely alá, de a lírai megszólalás és a nézőpont természetéről is fontos adalékokkal szolgált. A parsifal-kötet végén található segélyhívás #3 című vers így pontosítja ezt: „senkire sem hasonlítasz. / már csak félelmeimben / ismerek rád. éjszaka jössz / elő. A szagodra ébredek, // vak remegésre. Levágná- / lak, mint egy beteg test- / részt. de akkorra nem / vagy sehol. csak ahol én.” (52) A másik testének külső képét itt nem pusztán bekebelezi az elbeszélő fikciós testtere — amivel az identitás létrejötte egyértelműen egyfajta interiorizáló folyamat része lesz —, hanem olyan idegen résszé és taggá válik, amelynek eltávolítása már nem lehetséges, hiszen a mutiláció már automutiláció volna, ami az én/másik különbségtétel eltűnésének beismerését jelentené. A hajnali 3 kötet legradikálisabb elmozdulása abban a szentenciózus kijelentésben érhető leginkább tetten, hogy „a test mindig csak helyzet” (58). A helyzetszerűség azonban itt vajmi kevéssé utal a szenvtelen és kiábrándult luciditás megjelenésére, amely a megismerés viszonylagosságából ered, sokkal inkább egy olyan írói stratégiára, amely folyamatosan igyekszik egymásba forgatni a tapasztalás különböző regisztereit. A helyzet elrendezést és kapcsolatot jelent, ahol a test egyfajta metonimikus működésmód szerint más valóságdarabok közelében és viszonyában nyer egyedül jelentést.

4. Túlzás volna azt állítani, hogy Varga Mátyás költészetében a test és a külvilág végső soron egyet és ugyanazt jelenti, vagyis azoknak a fizikai kondícióknak az összességét, ahol a szubjektum felismeri a helyzetét, de tény, hogy már a korai versektől számítva a saját test képzete inkább utal egy táj, egy eredendően élettelen és idegen létezés formáira, mintsem a beszélő önértésére. A test mint helyzet olyan egybeesést jelent, ahol a saját test érzéki tapasztalata kiegészül az érzéki tapasztalatok egész sorozatával: „később elég lesz / egy hasonló arc vagy mozdu- / lat, egy meglepő hanghordozás, / de akár a szagok, a fényviszo- // nyok váratlan egybeesése is, / hogy összezavarja az időt, s / hogy egy pillanatra elhidd: / az a test még lehet valóságos.” (39) Olyasvalamiről van itt szó, mint amit Gilles Deleuze és Félix Guattari a vágy működésmódja kapcsán úgy határoz meg, mint elrendeződést (agencement), amely az érzéki viszony tárgyát szükségszerűen más tárgyakhoz csatolja. A vágy mindig a világ egy bizonyos elrendeződésére és sohasem elszigetelt, az észlelésben lehatárolt tárgyakra irányul. A hajnali 3 versei annyiban képesek az elrendezés és helyzet fogalmát alapfeltételükké tenni, amennyiben az érzéki benyomások területét elemeiben tudják felmutatni. Az ezen szabályok szerinti ideális megszólaló egyik rejtett analógiája az a fajta tekintet lesz, amely a rovar szemének képéhez hasonlatosan néz a világra: „a darázs szeme széttépi a látványt” (16). A darázs szeme, amely egyszerre látja egyben és egy sajátos mellérendelésben a jelenségeket, a legpontosabb megfogalmazása annak, hogyan is képzelhető el helyzetként a test. A parsifal, parsifal világképe itt annyiban módosul, hogy a test megírása már nem azért problematikus, mert alakulásában jelentésváltozáson megy át, hanem mert a test megírása azonnal annak az elrendeződésnek a megírását is jelenti, amely, hogy a könyv egy kedves szavát kölcsönözzük, a test „kényszerlakhelye”. Nem képzelhető el megismerés enélkül a tágabb horizont nélkül, amely folyamatosan kikezdi a redukciós kísérleteket, hogy az egyes fizikai észleleteket a maguk egyediségében vegyük számba. Ebből adódnak az olyan filmszerű, a képek fókuszáltságát hirtelen átértelmező megoldások, mint a Pina Bausch emlékének ajánlott versben: „a kutya biztosan megérzi / rajtam a félelmet, de jobban / zavar az égitestek eltérése” (45). A vers utolsó sora ugyanakkor jelzi, a címben kitüntetett korai óra egy szimbolikus várakozás végét jelenti, ahol a beszélőnek immár saját helyzetéből kell kilépnie, vagyis mindabból, ami differenciát kölcsönöz neki és egyben felismerhetővé is teszi, egy olyan megismerés tárgyává válnia, amelynek kimeneteléről a legszórványosabb tudása sem lehet: „forog a / csupasz kar, hajnali három- / kor még az őrt várom, s nem / tudom, rám ismer-e nélküled.” (45)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szabó Marcell, Műút.hu, 2014. január 26.

Megjelent a Műút 2013042-es számában

 

2014-01-26 16:35:43
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak...
Fordította: Győri László
Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg.
Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik...
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják...
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ