Jesús Carrasco: Az író annyi könyvet ír, ahányan olvassák. Interjú (Litera)
(kiadvány: Kegyetlen idő)

Bármely mű, amely arra emlékeztet, hogy a kínzás, a testi bántalmazás és általában, az emberi szenvedés létezik, fontos mű. - Jesús Carrasco spanyol írót, a Kegyetlen idő című regény szerzőjét Tamás Etelka kérdezte.

 

A ministránsfiúk szexuális bántalmazásának tabuja köré épül a Rossz nevelés című Almodóvár-film is, ahol a bántalmazott gyerek felnőttként bosszút esküszik a papnak. Az ön regényében a főszereplő gyerek egyetlen eszköze a menekvés. Sokáig nem derül ki, hogy a név nélküli fiú miért menekül el a falujából, a családjától, az viszont igen, hogy menekülését borzalom előzi meg. Miért tartja ma fontosnak erről regényt írni?

Bármely mű, amely arra emlékeztet, hogy a kínzás, a testi bántalmazás és általában, az emberi szenvedés létezik, fontos mű. Akiknek megadatott a szerencse, hogy e rendkívüli szenvedés nélkül élhessék az életüket, hajlamosak azt gondolni, hogy a világ olyan, amilyennek ők ismerik. De ez - minden kétséget kizáróan - nem így van. Megtehetjük, hogy állást foglalunk és azt is, hogy nem, tehetünk ellene és mellőzhetjük, de nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást arról, ami körülöttünk történik.

A regényben a szereplőknek nincs nevük. Miért? Köze van a bántalmazáshoz?

Valójában ez egy olyan eljárás, ami feszültséget teremt. Idővel rájöttem, hogy a névadás hiánya több, mint pusztán egy írói eljárás. Az egyén szublimálódásához kapcsolódik. A névhiány olyan teret hoz létre, amelyben léteznek is, meg nem is. Olyan teret, melyben néha személyként vannak jelen, máskor pedig az egész részeként.

Rengeteg olyan hasonlatot olvasunk a regényben, amelyekben az emberi test mozgásának leírására a természetből, növény- vagy állatvilágból származó elemeket használ. Mennyire fontos ön számára az ember természetbe ágyazottsága?

A természet az eredete mindennek. Kételkedhetünk a vallásunkban, abban, hogy társas lények vagyunk, a létünk értelmében, de kétségtelen, hogy a természet része vagyunk. Húsból vagyunk, és a mozgásainknak ugyanaz a fiziológiai elve, mint a nyulaké vagy kutyáké. Innen nézve, az emberre abból a perspektívából tekinthetünk, mely közel vagy távol helyezkedik el ettől az eredetétől. Az egyértelmű, hogy a 19. század óta eltávolodtunk a természet világától, és ennek megvannak a maga következményei. Arra gondolok, hogy úgy viszonyultunk a természethez, mint dekorációs elemhez, mintsem olyasmihez, amivel szervesen összekapcsolódunk, ami ennünk és innunk ad.

A részletes leírásokban gazdag regény a komótosan, ráérősen telő időhöz rendeli a történéseket, amelyeket olyan feszültség itat át, mint az akciófilmek kockáit. Hogyan sikerült megtalálnia a határt, amikor ezek a leírások nem kioltják, hanem épphogy a végletekig srófolják a feszültséget? Eleve megvolt, vagy ki kellett kísérleteznie?

Feltételezem, hogy mindkettő. Amikor befejeztem a Kegyetlen időt, épp húsz éve foglalkoztam írással. Ez idő alatt sok alkalom adódik a gyakorlásra és a hibákra is.

A pásztor és a kisfiú viszonya egymásrautaltságukban bontakozik ki, a meghittség köztük azt a biztonságot nyújtja a gyereknek, amelyre az anyjától vágyott. Ahogy az is a szülő-gyerek intim viszonyára utal, hogy a pásztor, aki megtanítja a túlélésre, megígérteti vele, hogy eltemeti, ha meghal. Mintha mindaz, ami a regényben kibontakozik, valami helyett lenne. Lehet azt mondani, hogy ez a könyv a hiányzó anya regénye?

Nem ez volt a szándékom. Inkább, ha lehet ezt mondani, a hiányzó apát lehetne látni. Persze, bárhogy is lenne, a regényben benne vannak a szándékaim és egyben a ki nem mondott vágyaim is. Sok olvasó a földanyát vélte felismerni a könyvben, ahogy a természet az új, védelmező anyává válik, amit a gyerek elfogad és a magáénak tekint, mert hiányzik a sajátja. Ezzel a példával jól érzékeltethető, hogy működik a fikció. Az író annyi könyvet ír, ahányan olvassák.

Könyvében a mindentudó elbeszélő nem bizonyul elegendőnek a történetmondáshoz, hiszen több olyan helyzet is van, amelyben a kisfiú szempontjából látjuk, halljuk, érzékeljük a külvilágot. Miért van szükség külső és belső szemszögekre, és ön melyikkel azonosul inkább?

Általában kételkedem a mindentudó narrátor tudásában, annak ellenére, hogy használom. Ha nem vigyázunk, fennáll a csapda, hogy ez a mindentudó narrátor túl sokat fog elmondani az olvasóknak. Szeretek a szereplők felől beszélni. Ez a történet felszínén tartja az olvasót, és így sokkal közelebbinek érezheti magát a történésekhez, és leginkább a szereplők szívéhez.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Tamás Etelka, Litera.hu , 2014. október 7.

2014-10-07 15:19:35
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ