Takács Ferenc: Mélyszántás (Mozgó Világ)
(kiadvány: Máglya)
A Mág­lyá­nak, Dra­go­mán György most meg­je­lent har­ma­dik re­gé­nyé­nek – ugyan­úgy, mint a két ko­ráb­bi­nak, A pusz­tí­tás köny­vé­nek és a pá­rat­lan nem­zet­kö­zi si­kert ara­tó má­so­dik­nak, A fe­hér ki­rály­nak – lé­te­zik egy meg­ej­tő­en ké­zen­fek­vő ol­va­sa­ta. Ez az ol­va­sat na­i­van jó­hi­sze­mű.

Be­éri av­val az ér­tel­me­zé­si se­géd­let­tel, amely a fül­szö­ve­gek­ből és a könyv­bo­rí­tó­kon ol­vas­ha­tó is­mer­te­té­sek­ből ki­de­rül az író éle­té­nek fo­lyá­sá­ról, il­let­ve köny­vei té­má­já­ról és köz­len­dő­i­ről, s en­nek se­gít­sé­gé­vel ké­nyel­me­sen és meg­nyug­ta­tó­an el­he­lye­zi a szer­zőt és mű­vét bi­zo­nyos szte­re­o­tip ál­ta­lá­nos­sá­gok ka­te­gó­ri­á­i­ban. Dra­go­mán György ezek sze­rint „er­dé­lyi szü­le­té­sű ma­gyar író”, aki „gyer­mek­ko­rát a Ceau­ºes­cu-diktatúrában töl­töt­te el, mi­e­lőtt át­te­le­pült Ma­gyar­or­szág­ra”, s re­gé­nye­i­ben is „en­nek az idő­szak­nak a vi­lá­gá­val fog­lal­ko­zik”, el­ső re­gé­nyé­ben „a dik­ta­tú­ra me­cha­niz­mu­sát lep­lez­te le”, a má­so­dik­ban pe­dig „a ma­ga ro­má­ni­ai gyer­mek­ko­rá­nak az él­mé­nye­it-em­lé­ke­it” be­szé­li el.

A Mág­lya is gond nél­kül he­lyez­ke­dik el, leg­alább­is jó­hi­sze­mű ol­va­sónk sze­mé­ben, ezek­ben az ér­de­kes, fon­tos és so­kak szá­má­ra ége­tő­en ak­tu­á­lis nem­ze­ti-po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gű ér­tel­me­zé­si ke­re­tek­ben. A tör­té­net úgy­ne­ve­zett re­á­li­ái ez­út­tal is Ro­má­ni­át, il­let­ve Er­délyt idé­zik. For­ra­dal­mi ese­mé­nyek után va­gyunk; a vá­ros­ban, ahol a tör­té­net ját­szó­dik, a for­ra­da­lom ide­jén a ka­to­na­ság gyil­kos sor­tü­zet nyi­tott a tün­te­tő tö­meg­re; a meg­dön­tött re­zsim po­li­ti­kai rend­őr­ség­ének tag­ja­it a sze­rep­lők „szekusok” né­ven em­le­ge­tik; az ő ural­muk ide­jén ener­gia­ta­ka­ré­kos­ság cí­mén rö­vi­debb-hosz­­szabb idő­re rend­sze­re­sen „el­vet­ték az ára­mot” – az 1989 előt­ti és utá­ni kor­szak Ro­má­ni­á­já­ról csu­pán fe­lü­le­tes is­me­re­tek­kel és hal­vá­nyu­ló em­lé­kek­kel ren­del­ke­ző ol­va­só is kön­­nyű­szer­rel azo­no­sít­ha­tó­nak vél­he­ti a re­gény­be­li he­lyet és az időt.

A re­gény szö­ve­ge eh­hez az azo­no­sí­tás­hoz mint­ha nyel­vi­leg is to­váb­bi bíz­ta­tás­sal, sőt meg­erő­sí­tés­sel szol­gál­na: pél­dá­ul gyak­ran ta­lál­ko­zunk táj­nyel­vi sza­vak­kal, kö­zöt­tük un. kontakt-dialektális ala­kok­kal, az­az sa­já­to­san a ro­má­ni­ai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ra jel­lem­ző, ro­mán­ból át­vett vagy tü­kör­for­dí­tás­sal „ma­gya­ro­sí­tott” sza­vak­kal. (A fű­tő­test itt „ka­lo­ri­fer”, a vi­rág­ágyás „grupp”, a pa­nel­ház „blokk” vagy „blokk­ház”, az ano­rák-dzse­ki „füss­kabát”.)

Ám a fi­gyel­me­sebb és gya­nak­vóbb ol­va­sás szin­te a kez­det­től fog­va za­va­ró moz­za­na­tok­ba üt­kö­zik, olyas­mik­be, ame­lyek el­le­ne mon­da­nak en­nek az el­ső pil­lan­tás­ra ma­gá­tól ér­te­tő­dő azo­no­sí­tás­nak. A meg­dön­tött re­zsim ve­ze­tő­je nem ál­lam­el­nök és párt­fő­tit­kár volt, mint Ceauºescu, ha­nem tá­bor­nok, pon­to­sab­ban a tá­bor­nok elv­társ, aki­nek a szob­ra ott állt a vá­ros fő­te­rén, arc­ké­pe pe­dig ott füg­gött min­den tan­te­rem­ben – a re­gény ti­zen­há­rom éves ka­masz­lány-hő­se így em­lé­ke­zik a tá­bor­nok hagy­ta em­lék­nyo­mok­ra: fent a táb­la fö­lött a fa­lon há­rom vi­lá­gos tég­la­lap ala­kú folt volt, egy nagy füg­gő­le­ges és két hos­­szú víz­szin­tes, a füg­gő­le­ges a tá­bor­nok elv­társ fény­ké­pe volt, a két szél­ső­ben pi­ros be­tűs fel­irat a ha­zá­ról, a nép­ről, a párt­ról és a bé­ké­ről, már nin­cse­nek ott, szil­vesz­ter óta se­hol sin­cse­nek már ilyen fel­irat­ok, és a tá­bor­nok elv­társ fény­ké­pe sincs már kint se­hol.

Más, köz­na­pibb re­á­li­ák vi­szont so­kat mon­dó hi­á­nyuk­kal hív­ják fel ma­guk­ra a fi­gyel­met. Pél­dá­ul so­ha­sem tud­juk meg, hogy mi a ne­ve a re­gény­ben meg­je­le­nő or­szág pénz­nem­ének: tí­ze­sek, hú­sza­sok, szá­za­sok cse­rél­nek gaz­dát, de a „lej” szó hasz­ná­la­tá­tól kö­vet­ke­ze­te­sen tar­tóz­ko­dik a szer­ző. A pénz­nem ne­vé­hez ha­son­ló egyéb nem­ze­ti-nem­ze­ti­sé­gi azo­no­sí­tók, szak­nyel­ven: markerek is hi­ány­za­nak, il­let­ve je­len­lét­ük, ha je­len van­nak egy­ál­ta­lán, szin­te az ész­re­vét­len­sé­gig hang­súly­ta­lan. A (ter­mé­sze­te­sen) ma­gyar nyel­vű szö­veg­ben se­hol sem tör­té­nik uta­lás ar­ra, hogy a sze­rep­lők va­ló­já­ban mi­lyen nyel­ven be­szél­nek egy­más­sal, il­let­ve ar­ra, hogy egy­nyel­vű vagy több­nyel­vű kör­nye­zet­ben ját­szó­dik-e a tör­té­net (ez a „va­ló­sá­gos” Ro­má­nia, vagy Er­dély re­a­lisz­ti­kus áb­rá­zo­lá­sá­ból nem­igen ma­rad­hat­na ki). Fel­tű­nő mó­don, s nyil­ván ok­kal sze­gé­nye­sek a szö­veg név­ta­ni as­pek­tu­sai is. Pél­dá­ul egyet­len sze­rep­lő ve­ze­ték­ne­vét sem köz­li ve­lünk a Mág­lya, ho­lott – szok­vá­nyo­sabb ese­tek­ben – a ve­ze­ték­név az iro­dal­mi ala­kok el­sőd­le­ges et­ni­kai azo­no­sí­tó­ja (nem mind­egy, hogy „Far­kas”, „Lupescu” vagy „Wolf” a ne­ve va­la­ki­nek, kü­lö­nö­sen Er­dély­ben nem). Még a ta­ná­rok­nak sincs ne­vük az is­ko­lá­ban, ahol a ka­masz­lány-fő­hős ta­nul, ve­ze­ték­ne­vük he­lyett gúny­ne­vet vi­sel­nek, ame­lyet di­ák­ja­ik ra­gasz­tot­tak rá­juk: a rajz­ta­nárt, nyil­ván szak­má­ja esz­kö­zé­ről, a ra­dír­ról, „Gumibának” hív­ják, a fe­je búb­ja ko­pasz­sá­gát ke­reszt­be rá­fé­sült ha­já­val el­ta­kar­ni igyek­vő tör­té­ne­lem­ta­nárt „Füg­göny­bának”. (Ilyen gúny­név vagy ra­gad­vány­név egyéb­ként a re­gény vé­ge fe­lé fegy­ve­res lá­za­dást szí­tó ban­da­ve­zér, ko­ráb­ban ne­ves spor­to­ló Disz­kosz Gyur­ka „ve­ze­ték­ne­ve” is.) Az is­ko­lás gye­re­kek ma­gyar for­má­jú, bár vi­szony­lag kö­zöm­bös nem­ze­ti kém­ha­tá­sú ne­ve­ket vi­sel­nek: Ga­zsi, Fe­ri, Pé­ter, Bertuska, Krisz­ti­na, Olgi (Csa­ba, Zsolt, Bo­tond, Zsejke, Irin­gó, Villő vé­let­le­nül sincs köz­tük.). A fő­sze­rep­lő­ről vi­szony­lag ha­mar meg­tud­juk, hogy Em­má­nak hív­ják, bár a majd négy­száz­öt­ven ol­da­las re­gény­ben csu­pán öt­ször ta­lál­ko­zunk a név­vel, ak­kor sem köz­vet­len meg­szó­lí­tás­ként. Az „Em­ma” név egyéb­ként min­den eu­ró­pai nyelv­ben ugyan­eb­ben az alak­ban for­dul elő, az­az nincs egy­ér­tel­mű et­ni­kai azo­no­sí­tó ha­tá­lya, ma­ga a szó pe­dig a „tel­jes”, „egész”, „egye­te­mes” je­len­té­sű ó-ger­mán ermen mel­lék­név szár­ma­zé­ka.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Takács Ferenc, Mozgó Világ Online, 2014. december 1.

2014-12-01 13:58:35
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ