Darab Ágnes: „Elmesélem, amire emlékszem” (Műút)
„Viszontagságos utam hadd mondom el immár” (Odüsszeia, IX,37) — az irodalom kezdeteit idéző, legarchaikusabb narratív tradícióba illeszkedik Bodor Johanna szövege. Első mondata szinte válaszként hat egy másik antik epikus mű királynőjének a kérésére („mondj el elölről mindent”, Æneis I,755): „Elmesélem, amire emlékszem.” Az egy személyben író-narrátor-főszereplő Bodor Johanna nem azt meséli el, ami megtörténhetett volna bárkivel, hanem azt, ami megtörtént vele. Az utóbbi évtized magyar irodalmának jelentős újdonsága annak az erdélyi gyökerű írógenerációnak a fellépése, amelyik a Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedeiben vált felnőtté, és tapasztalatát a 70-es és a 80-as évek Romániájáról jobbnál jobb regényekben önti irodalmi formába: Dragomán György (A fehér király), Tompa Andrea (A hóhér háza), Papp Sándor Zsigmond (Semmi kis életek). Az életút és a téma okán ide illeszkedhetne Bodor Johanna regénye is, amely mégis kilóg a sorból. Többek között azért, mert nem professzionális író alkotása, hanem táncművészé, s ez alapvetően határozza meg a szövegstruktúrát és a beszédmódot egyaránt.

A történetmondás kényszerét ma már természetesen nem a heroikus világ hívja életre — noha a regény főszereplője valóban heroikus küzdelmet folytat önmaga fenn- és megtartásáért —, hanem a traumákban bővelkedő 20. század. Egyik legszebb foglalata ennek Polcz Alaine regénymottója: „Megpróbálom elmondani Neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom.” (Asszony a fronton) A Nem baj, majd megértem vállaltan autobiografikus regény. Bodor Johanna élete minden bizonnyal legkeservesebb két évének történetét próbálta elmondani. Írásának időkerete 1983-tól 1985-ig ível, helyszíne Bukarest, cselekményének mindent mozgató fő szála a családi terv: névházassággal átjutni Ceauşescu Romániájából Magyarországra.

A címben idézett mondat meghatározza a narrátori pozíciót, és világossá teszi, hogy a szöveg egyik kulcsa az emlékezés, vagy inkább az emlékezet fenntartása. Nem hagyni feledésbe merülni a diktatúrát, sem mint tapasztalatot („Szörnyű sötét korszak tanúi és túlélői voltunk” — 201), sem mint lehetőséget („És véleményem szerint mind egyenként tehettünk arról, hogy mindez megtörténhetett” — 201). Az „elmesélem” nagyon személyes felütés. Mintha leülnénk és hallgatnánk a történetmondót, aki leplezetlenül arra törekszik, hogy az ő történetét ismerjük meg („Ez csak egy történet, a lehetséges több millió közül” — 221), és annak minden mozzanatát az ő szemével lássuk. Mintegy úgy éljük meg, ahogy egykor ő maga. Bodor Johanna ezért semmit sem bíz az olvasóra. Készen kapunk mindent: jellemet, motivációt, értelmezést, konklúziót.

A szöveget a narratív sokféleség jellemzi: a dokumentumjelleget megteremtő datálások, a leírások tény- és szakszerűsége — szép példája ennek a rüszt-teremtés módszerének aprólékos és pontos leírása (20–21) —, olykor líraság (46), máskor szentenciózus tömörség (49). A beszédmódok változatossága ugyancsak a történetmondásból fakad, amely a regényben már-már tematizálódik. Egyetlen bekezdésben például: „Mindent elmeséltem: a találkozásokat, a beszélgetéseket, meséltem arról, milyennek láttam az életet Budapesten […]. Részletesen el kellett mesélnem a találkozásunkat a bátyámmal […]. Elmeséltem a találkozásomat Istvánnal, és azt is elmondtam, mindent megteszek azért, hogy a tervet jól teljesítsem.” (34) A Nem baj, majd megértem textúrája nem írott, hanem beszélt szöveg, megfelelve az oralitás kultúráját idéző elbeszélői pozíciónak. Ugyanakkor ez a fajta beszédmód jelentésessé is válik: jellemzi azt a világot, amelyről tudósít. Ott, ahol minden levelet, ami fontos, el kell égetni, minden információt, ami fontos, csak az utcán, séta közben lehet átadni, a beszéd nagyon felértékelődik.

A beszédmódok váltogatása mellett a történetmondás átmeneti megtörése talán a legjellemzőbb narrációs megoldás. A várakozás Mihaira („szerelmem fél óra múlva csöngetett az ajtón” — 50) alkalom arra, hogy Johanna — mintegy a várakozás idejét kitöltendő — elmesélje Mihai élettörténetét, megismerkedésüket, az éppen beteljesülés előtt álló szerelmük formálódását. Azt a két évet, amely a regény időkeretét adja, ez a narrációs technika jócskán kitágítja: a múltat emeli be, megint csak az emlékezés részeként, valójában a főszereplő születésétől kezdve: „Áldott jó természettel születtem, és tényleg szeretni való lány voltam.” (7) Ennek a múltnak a barátok (Letitia, Szőnyi Júlia), és a nagy szerelem (Mihai) mellett legmeghatározóbb alakjai a szülők. Az ő személyiségük, intellektusuk és az általuk felépített és működtetett baráti-intellektuális közeg azonban bármennyire meghatározóak Bodor életében, a regény nem épül fel családregénnyé, hanem éppen ellenkezőleg, azt bontja le.

A történet fergeteges jelenettel indul. A lakásba berobbanó Johanna kacagva meséli el szüleinek, ahogy a parkavatáson megjelenő Ceauşescu megropogtatta a balettpózba dermedt gyereklány tüllszoknyáját. Együtt van itt minden, ami a regényt kitölti: a diktatúra, a család és a balett. Majd a regény végére eltűnik minden. A diktatúrából kiszabaduló lány, akit a család már évek óta csak levelekkel, csomagokkal és telefonbeszélgetésekkel tud és próbál anyagilag és lelkileg támogatni, és akikért főszereplőnk az ígéretes operaházi karrierét is feladta, egyedül száll fel a vonatra, amely Magyarországra viszi, ahova a maga akaratából nem ment volna, és amivel végleg elszakítja magát a számára legfontosabb társtól, Mihaitól. A záró jelenet leírásának szaggatottsága, a soronként egymást követő tőmondatok („Sírt. / Nagyon” — 218) a teljessé lett kifosztottság nyelvi és tipográfiai megjelenítései.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás:Darab Ágnes, Műút.hu, 2014. október 25.

Megjelent a Műút 2014047-es számában.

2014-10-25 12:58:26
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak...
Fordította: Győri László
Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg.
Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik...
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják...
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ