Darab Ágnes: „Elmesélem, amire emlékszem” (Műút)
„Viszontagságos utam hadd mondom el immár” (Odüsszeia, IX,37) — az irodalom kezdeteit idéző, legarchaikusabb narratív tradícióba illeszkedik Bodor Johanna szövege. Első mondata szinte válaszként hat egy másik antik epikus mű királynőjének a kérésére („mondj el elölről mindent”, Æneis I,755): „Elmesélem, amire emlékszem.” Az egy személyben író-narrátor-főszereplő Bodor Johanna nem azt meséli el, ami megtörténhetett volna bárkivel, hanem azt, ami megtörtént vele. Az utóbbi évtized magyar irodalmának jelentős újdonsága annak az erdélyi gyökerű írógenerációnak a fellépése, amelyik a Ceauşescu-diktatúra utolsó évtizedeiben vált felnőtté, és tapasztalatát a 70-es és a 80-as évek Romániájáról jobbnál jobb regényekben önti irodalmi formába: Dragomán György (A fehér király), Tompa Andrea (A hóhér háza), Papp Sándor Zsigmond (Semmi kis életek). Az életút és a téma okán ide illeszkedhetne Bodor Johanna regénye is, amely mégis kilóg a sorból. Többek között azért, mert nem professzionális író alkotása, hanem táncművészé, s ez alapvetően határozza meg a szövegstruktúrát és a beszédmódot egyaránt.

A történetmondás kényszerét ma már természetesen nem a heroikus világ hívja életre — noha a regény főszereplője valóban heroikus küzdelmet folytat önmaga fenn- és megtartásáért —, hanem a traumákban bővelkedő 20. század. Egyik legszebb foglalata ennek Polcz Alaine regénymottója: „Megpróbálom elmondani Neked, hogyan volt, mert egyszer már el kell mondanom.” (Asszony a fronton) A Nem baj, majd megértem vállaltan autobiografikus regény. Bodor Johanna élete minden bizonnyal legkeservesebb két évének történetét próbálta elmondani. Írásának időkerete 1983-tól 1985-ig ível, helyszíne Bukarest, cselekményének mindent mozgató fő szála a családi terv: névházassággal átjutni Ceauşescu Romániájából Magyarországra.

A címben idézett mondat meghatározza a narrátori pozíciót, és világossá teszi, hogy a szöveg egyik kulcsa az emlékezés, vagy inkább az emlékezet fenntartása. Nem hagyni feledésbe merülni a diktatúrát, sem mint tapasztalatot („Szörnyű sötét korszak tanúi és túlélői voltunk” — 201), sem mint lehetőséget („És véleményem szerint mind egyenként tehettünk arról, hogy mindez megtörténhetett” — 201). Az „elmesélem” nagyon személyes felütés. Mintha leülnénk és hallgatnánk a történetmondót, aki leplezetlenül arra törekszik, hogy az ő történetét ismerjük meg („Ez csak egy történet, a lehetséges több millió közül” — 221), és annak minden mozzanatát az ő szemével lássuk. Mintegy úgy éljük meg, ahogy egykor ő maga. Bodor Johanna ezért semmit sem bíz az olvasóra. Készen kapunk mindent: jellemet, motivációt, értelmezést, konklúziót.

A szöveget a narratív sokféleség jellemzi: a dokumentumjelleget megteremtő datálások, a leírások tény- és szakszerűsége — szép példája ennek a rüszt-teremtés módszerének aprólékos és pontos leírása (20–21) —, olykor líraság (46), máskor szentenciózus tömörség (49). A beszédmódok változatossága ugyancsak a történetmondásból fakad, amely a regényben már-már tematizálódik. Egyetlen bekezdésben például: „Mindent elmeséltem: a találkozásokat, a beszélgetéseket, meséltem arról, milyennek láttam az életet Budapesten […]. Részletesen el kellett mesélnem a találkozásunkat a bátyámmal […]. Elmeséltem a találkozásomat Istvánnal, és azt is elmondtam, mindent megteszek azért, hogy a tervet jól teljesítsem.” (34) A Nem baj, majd megértem textúrája nem írott, hanem beszélt szöveg, megfelelve az oralitás kultúráját idéző elbeszélői pozíciónak. Ugyanakkor ez a fajta beszédmód jelentésessé is válik: jellemzi azt a világot, amelyről tudósít. Ott, ahol minden levelet, ami fontos, el kell égetni, minden információt, ami fontos, csak az utcán, séta közben lehet átadni, a beszéd nagyon felértékelődik.

A beszédmódok váltogatása mellett a történetmondás átmeneti megtörése talán a legjellemzőbb narrációs megoldás. A várakozás Mihaira („szerelmem fél óra múlva csöngetett az ajtón” — 50) alkalom arra, hogy Johanna — mintegy a várakozás idejét kitöltendő — elmesélje Mihai élettörténetét, megismerkedésüket, az éppen beteljesülés előtt álló szerelmük formálódását. Azt a két évet, amely a regény időkeretét adja, ez a narrációs technika jócskán kitágítja: a múltat emeli be, megint csak az emlékezés részeként, valójában a főszereplő születésétől kezdve: „Áldott jó természettel születtem, és tényleg szeretni való lány voltam.” (7) Ennek a múltnak a barátok (Letitia, Szőnyi Júlia), és a nagy szerelem (Mihai) mellett legmeghatározóbb alakjai a szülők. Az ő személyiségük, intellektusuk és az általuk felépített és működtetett baráti-intellektuális közeg azonban bármennyire meghatározóak Bodor életében, a regény nem épül fel családregénnyé, hanem éppen ellenkezőleg, azt bontja le.

A történet fergeteges jelenettel indul. A lakásba berobbanó Johanna kacagva meséli el szüleinek, ahogy a parkavatáson megjelenő Ceauşescu megropogtatta a balettpózba dermedt gyereklány tüllszoknyáját. Együtt van itt minden, ami a regényt kitölti: a diktatúra, a család és a balett. Majd a regény végére eltűnik minden. A diktatúrából kiszabaduló lány, akit a család már évek óta csak levelekkel, csomagokkal és telefonbeszélgetésekkel tud és próbál anyagilag és lelkileg támogatni, és akikért főszereplőnk az ígéretes operaházi karrierét is feladta, egyedül száll fel a vonatra, amely Magyarországra viszi, ahova a maga akaratából nem ment volna, és amivel végleg elszakítja magát a számára legfontosabb társtól, Mihaitól. A záró jelenet leírásának szaggatottsága, a soronként egymást követő tőmondatok („Sírt. / Nagyon” — 218) a teljessé lett kifosztottság nyelvi és tipográfiai megjelenítései.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás:Darab Ágnes, Műút.hu, 2014. október 25.

Megjelent a Műút 2014047-es számában.

2014-10-25 12:58:26
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ