Takács Ferenc: Jelmezben (Mozgó Világ)
(kiadvány: Jégvágó)

Ami­ó­ta az el­be­szé­lés a nyom­ta­tott könyv út­ján jut el a be­fo­ga­dó­hoz, ami­ó­ta be­széd he­lyett írás van, hall­ga­tó he­lyett pe­dig ol­va­só, a be­fo­ga­dás le­zaj­lá­sát köl­csö­nös és vi­szo­nos je­len­léthi­ány kí­sé­ri. A könyv, mi­köz­ben ös­­sze­kap­csol­ja az írót és az ol­va­sót, kö­zi­bük is to­lak­szik, köl­csö­nö­sen ki­ta­kar­ja, egy­más szá­má­ra lát­ha­tat­lan­ná te­szi őket. Ami­kor az író ír, nem lát­ja (s így nem is igen tud­ja), ki­nek ír, hi­szen nincs ott, aki­nek ír; ami­kor az ol­va­só ol­vas, nem lát­ja, ki­nek a mű­vét ol­vas­sa (s így nincs is le­he­tő­sé­ge meg­bi­zo­nyo­sod­nia az il­le­tő sze­mély­­azo­nos­sá­gá­ról), hi­szen nincs ott, akit ol­vas.
Ez a jel­leg­ze­te­sen új­ko­ri mód­ra sze­mély­te­len vi­szony, író és ol­va­só köl­csö­nös ano­ni­mi­tá­sa, mi­köz­ben nyil­ván­va­ló vesz­te­sé­gek­kel, a szó­be­li­ség face to face kö­zös­sé­gi jel­le­gé­nek el­tűn­té­vel járt, új el­be­szé­lés-po­é­ti­kai, tech­ni­kai és tar­tal­mi le­he­tő­sé­gek egész so­rát nyi­tot­ta meg a könyv és a par excellence könyv­mű­faj: a re­gény előtt. Mi­vel az ol­va­só töb­bé már nem volt ab­ban a hely­zet­ben, hogy el­len­őriz­hes­se a dol­got, meg­je­len­het­tek a tény­le­ges szer­zők ál­tal kre­ált, min­den­fé­le ál­arc­ok mö­gé búj­ta­tott és jel­me­zek­be öl­töz­te­tett fik­tív szer­zői alak­má­s­ok, va­ló­sá­gos szer­ző­nek ál­cá­zott fik­tív el­be­szé­lők vagy fik­tív el­be­szé­lő­nek ál­cá­zott va­ló­sá­gos szer­zők. Már az új­ko­ri re­gény ős­pél­dá­ja, a Ro­bin­son Crusoe (1719) is e jegy­ben szü­le­tett: Daniel Defoe a könyv cím­lap­já­ra nem ír­ta ki a ne­vét, ha­nem he­lyet­te ra­va­szul Ro­bin­son Cru­soe-t, el­ső sze­mé­lyű el­be­szé­lő­jét tün­tet­te fel szer­ző­ként. Az­az ha­mi­sí­tott: ki­ta­lált re­gény­ala­kot ál­cá­zott va­ló­sá­gos szer­ző­nek (és így va­ló­sá­gos, élő-lé­te­ző sze­mély­nek).
Az­óta is dí­vik az ilyes­mi, be­le­ért­ve az írói ál­ne­vet, a ha­mis szer­ző­sé­get, a pszeudofordításokat, a több név alatt meg­je­le­nő s a kü­lön­bö­ző írói alak­más­ok stí­lu­sa, sőt nyel­ve sze­rin­ti kü­lön­bö­ző írás­tí­pu­sok­ra ta­go­ló­dó élet­mű­ve­ket. (Hí­res pél­da az utób­bi­ra az 1911 és 1966 kö­zött élt Brian O’Nolan, aki ír nyel­vű mun­ká­it Myles na gCopa­len, míg az an­gol nyel­vű­e­ket Flann O’Brien név alatt tet­te köz­zé.) So­rol­hat­nánk őket a vég­te­len­sé­gig, Fer­nan­do Pessoától Raymond Que­neau-ig. Ide­tar­toz­nak a leg­kü­lön­bö­zőbb iro­dal­mi be­ug­ra­tá­sok és fe­lül­te­té­sek is (l. Es­ter­házy Cso­ko­nai Li­li-köny­­vét), va­la­mint az egyé­ni­leg vagy cso­port­ban ki­ta­lált, név­vel el­lá­tott és mű­köd­te­tett nem lé­te­ző írók és köl­tők, sőt a kö­zön­sé­ges ha­mi­sí­tá­sok is.
És az olyan, gon­do­san és si­ke­re­sen őr­zött írói in­kog­ni­tók is, mint a 2006 óta pub­li­ká­ló Centaurié, aki­nek két el­be­szé­lés­fü­zé­re (Pá­tosz a ká­osz­ban, 2007 és Kék an­gyal, 2008) nyo­má­ban meg­je­lent re­gé­nye, a Jég­vá­gó (2013) in­dí­tott er­re a né­mi­képp el­von­tabb be­ve­ze­tés­re. A „Centauri” az ő ese­té­ben nem szok­vá­nyos írói név (amit fran­ci­á­ul nom de plume-nek ne­vez­nek), ha­nem – szem­ben az olyan írói ne­vek­kel, mint Sipulusz vagy Ig­no­tus, ame­lyek­ről csak az nem tud­ta, hogy kit ta­kar­nak, aki nem akar­ta tud­ni – va­ló­sá­gos nom de guerre, „har­ci név”, ami­lyet il­le­ga­li­tás­ban mű­kö­dő el­len­ál­lók, föld­alat­ti moz­gal­mak har­co­sai vi­sel­nek, akik­nek ele­mi eg­zisz­ten­ci­á­lis ér­de­kük fű­ző­dik ah­hoz, hogy ki­lét­ük­re ne de­rül­jön fény. Centauri ese­té­ben per­sze nyil­ván az ő írói eg­zisz­ten­ci­á­já­val kap­cso­la­tos meg­fon­to­lá­sok ve­zet­tek az in­kog­ni­tó fel­vé­te­lé­re és meg­őr­zé­sé­re – de hogy me­lyek is ezek a meg­fon­to­lá­sok, en­nek tár­gyá­ban nem­igen ju­tunk mes­­szebb­re a bi­zony­ta­lan fel­te­vé­sek­nél és a med­dő ta­lál­ga­tás­nál.
Ki­lét­ének fir­ta­tá­sa sem lát­szik ígé­re­te­sebb igye­ke­zet­nek: er­re néz­vést új köny­vé­ben sem ta­lá­lunk ön­tu­dat­la­nul árul­ko­dó je­lek­re, mint ahogy tu­da­to­san a szö­veg­be rej­tett uta­lá­sok­ra sem. Ta­lán az aláb­bi rész­let kelt­het né­mi gya­nút:
Tafy hos­­szan néz­te [a hold­sar­lót], majd zombihangon azt hö­rög­te:
– Épül már a Ha­lál­csil­lag. (213. o.)
Cserna-Szabó And­rás ta­valy meg­­je­lent re­gé­nyé­nek Szí­ved he­lyén épül már a Ha­lál­csil­lag volt a cí­me. De mi­e­lőtt bár­ki kö­vet­kez­te­té­se­ket von­na le eb­ből az egy­be­esés­ből (én nem vo­nok le sem­mit), je­lez­ném, hogy lé­te­zik egy Counter-Strike ne­ve­ze­tű cso­por­tos interne­tes vi­de­o­já­ték, s en­nek van egy Zom­­­­bie Es­cape Death Star mo­dul­ja. (Al­kal­ma­sint ez a két, egy­más­tól füg­get­len szö­veg­hely kö­zös for­rá­sa.)
Vi­szont ez az egész in­kog­ni­tó-kér­dés a re­gény ér­tel­me­zé­sé­benna­gyon is ter­mé­keny szem­pont­ok­kal szol­gál. Centauri ugyan­is in­kog­ni­tót vi­se­lő re­gényt írt: a Jég­vá­gó ál­arc mö­gé bú­jik, és jel­mezt vi­sel.
Kö­ze­lebb­ről: ame­ri­kai re­gény ma­gyar szer­ző tol­lá­ból. Ezen be­lül is kü­lön­le­ges faj­tá­jú, ugyan­is nem ma­gyar szer­ző Ame­ri­ká­ban ját­szó­dó, ame­ri­kai sze­rep­lők­kel el­lá­tott és Ame­ri­ká­ról szó­ló ma­gyar re­gé­nye, s még csak nem is egy meg­ha­tá­ro­zott ame­ri­kai re­gény­írót má­so­ló pszeudofordítás vagy – tá­gab­ban – egy bi­zo­nyos ame­ri­kai re­gény­tí­pust ma­gya­rul után­zó pastiche. Ha­nem va­la­mi­képp – és kö­ze­lebb­ről nem kön­­nyen meg­ha­tá­roz­ha­tó és jel­le­mez­he­tő mó­don – mind­ez egy­szer­re. Olyan az egész, mint­ha egy fi­a­tal és is­me­ret­len pá­lya­kez­dő ame­ri­kai re­gény­író ír­ta vol­na, aki­nek a mun­ká­ján még erő­sen lát­szik, hogy kik vol­tak azok a nagy ame­ri­kai re­gény­író elő­dök és idő­sebb re­gény­író kor­tár­sak, akik ha­tot­tak rá a Jég­vá­gó meg­írá­sá­ban. Ő Centauri ame­ri­kai in­kog­ni­tó­ja és al­te­re­gó­ja, aki ame­ri­kai lé­té­re – ki ér­ti ez? – ma­gya­rul ír­ta meg re­gé­nyét.
El­ső szám egyes sze­mély­ben, az ame­ri­kai re­gény, mond­hat­nánk, alap­for­má­já­ban: amit ol­va­sunk, azt a fő­hős, bi­zo­nyos Dan Coolbirth mo­­no­lóg­já­nak, éle­té­ről, a csa­lád­já­val és ve­le tör­tén­tek­ről be­szá­mo­ló val­lo­más­nak vagy em­lé­ke­zés­nek ol­vas­suk, ahogy ezt már meg­szok­tuk: Huck­le­berry Finn és Holden Caulfield, Ishmael (Moby-Dick) és Herzog (Sa­ul Bellow re­gé­nyé­ben) vagy ép­pen­ség­gel Gnossos Pappa­doupolis, Richard Fariña 1966-os re­mek és el­fe­lej­tett re­gé­nyé­ből, a Been Down So Long It Looks Like Up To Me-ből (a Jim Morrison éne­kel­te szám ref­rén­je Hobo for­dí­tá­sá­ban: Oly so­ká­ig vol­tunk lenn, / Hogy nem is tud­juk, mi­lyen fenn), amely­nek szer­ző­je hu­szon­ki­lenc éve­sen halt meg mo­tor­ke­rék­pár-bal­eset­ben, ép­pen a köny­ve be­mu­ta­tó­já­nak a nap­ján.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Takács Ferenc, Centauriweb.hu, 2015. február 10.

Megjelent a Mozgó Világ 2014/5. számában.

2015-02-10 11:25:09
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ