A hallgatás löki falhoz a nemiséget. Beszélgetés Krusovszky Dénessel (Tiszatáj Online)
(kiadvány: A fiúk országa)

– Mit jelent a fiúk országa, melyik kontinensen található?

A fiúk országa azt hiszem, egy belső tartomány, aminek megvan az a kellemetlen tulajdonsága is, hogy bárhol (mindenhol) ott lehet. Inkább az időben létezik, mint a térben.

Te ugye, az a generáció vagy, akinek már nem kellett katonáskodnia. Nálunk Szerbiában például puhapöcsnek néztek, ha megúsztad a besorozást. Azt mondták rád: „nem leszel férfi, ha nem mész el katonának” – ami egy óriási nagy baromság, mégis egy különleges szocializációs háttér és kontextus egy fiatal számára. Neked van ilyen erőteljes, társadalmi-közéleti élményed, ami közvetlenül vagy közvetett módon a nemiségedet löki falhoz?

Ezek a hangok nálunk is léteztek, sőt, léteznek ma is. Szomorú, súlyos ostobaság. Ha a katonaság (és a hozzá hasonló agyrémek) tesznek valakit férfivá, ha a férfiságnak ezek a komponensei, akkor kösz, nem kérek belőle. Nem is értettem soha ezt a fenyegetést, hogy „nem leszel férfi”. És? Na mindegy, ami a nemiséget, illetve a falhoz lökését illeti, én ezt leginkább egy kommunikációs problémának látom, vagy akként éltem, élem meg legalábbis. Persze megvan a maga ragacsos társadalmi kontextusa is, lásd feljebb, de engem általában (vagy mondjuk: a kötet írása során) elsősorban a személyes vetülete érdekelt a dolognak. Hogy van-e nyelvünk arra, hogy a vágyainkat és félelmeinket közvetíthetővé, átélhetővé tegyük akár csak a legszűkebb közegünkben is. Ez egyébként nem pusztán magánéleti kérdés, akár írói problémaként is felfogható, hiszen az irodalmi kommunikáció lényegében ugyanezek közé a korlátok közé van bezárva, ezekből igyekszik kitörni. Ez ugyanakkor tipikusan az a probléma, amire nincs egyértelmű válasz, csak válaszkísérletek sora vagy a hallgatás. Azt gondolom, hogy elsősorban a hallgatás löki a falhoz a nemiséget – meg úgy általában minden egyebet is.

Próza és líra, van átfolyás, áthallás, szublimáció, vagy teljesen külön működteted a kettőt?

Igyekszem nem összekeverni a kettőt, de a megfelelő helyzetekben és pillanatokban kihasználni a két műnem közötti interferencia lehetőségeit. Ha prózaverset írok, nem csak az érdekel, hogy a líra és a próza közeledjen egymáshoz, de az is, hogy kitapintható legyen, hogy mi a lényegi különbség is közöttük. Ugyanígy a novellák esetében. Nem akartam úgymond „elköltőieskedni” a történeteket, egyáltalán, történeteket akartam írni, de a nyelvben ott rejlő költői potenciált nem szerettem volna azért figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, az én ideám egy olyan prózanyelv, ami a maga költői adottságaival nem megúszni akarja a prózaírás vagy a történetmesélés nehéz pillanatait, ellenben ahol, mondjuk úgy, kiforrja a lírai mondatokat, ott ennek a forrásnak teret tud adni.

Kötetedben a fiúság, a maszkulinitás kérdése mindig egyfajta önreflexióként érhető tetten, a külső tényezők, a világ, a körülmények és az egyén közötti feszültségből fakadóan. Mennyiben játszik szerepet az az elváráshorizont – ha szerinted van ilyen –, amit a mai európai társadalom nemek közötti viszonyrendszere termel ki magából?

Ez egy komplikált kérdés. Egyfelől az európai társadalmak nagyon nem egységesek ebből a szempontból, minél keletebbre jössz vagy mész, annál konzervatívabbak a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásai, és annál radikálisabban kérik ezeket az elvárásokat számon az egyénen. Magyarország amolyan középszar ebből a szempontból. Nem kilátástalan, de nem is boldog hely. A fehér, középosztálbeli, heteroszexuális férfiak csendes diktatúrájában élünk – mondom fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfiként (röviden fkhf-ként). Egyrészt a hagyományos szerepek árnyéka még mindig rávetül a társadalom nagyrészére, másrészt meg az is nyilvánvaló, hogy ezek a szerepek nem működnek, nem termékenyek, és még a haszonélvezőket sem részesítik abban a jóleső érzésben, amit sokan remélnének tőlük. Ennek a viszonyrendszernek így az egyik végén a passzív vagy aktív agresszió áll, valami mélyről jövő, tehetetlen düh, a másik oldalán meg, az önreflexió és a kommunikáció helyett – legalábbis attól tartok – valamifajta tűrés és hallgatás.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Sirbik Attila, Tiszatáj Online, 2015. április 9.

2015-04-09 13:22:21
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ