![]() A köztesség megjelenítései (Revizor Online) 
					(kiadvány: A hatalom képzelete) 
					
					
					E könyv a kettősségek, köztességek bemutatását a legapróbb mozzanataiban is hordozza, még saját nyelvében is, hiszen maga A hatalom képzelete mozog az esszé- és tanulmánykötet határán. KOVÁCS FLÓRA KRITIKÁJA. György Péter ismét fontos könyvet adott ki. Nem kétséges, hogy sok szakmai beszélgetést válthat ki, vagy jó lenne, ha kiváltana a kötet. A hatalom képzelete. Állami kultúra és művészet 1957 és 1980 között megkísérli  jellemezni a kulturális intézményrendszert az építészet, a szépirodalom  és a képzőművészet kapcsán a jelzett korszakban, vagyis „a valóság és a képzelet feletti uralom intézményeinek a kritikai elemzését”  (64., kiemelés a kötetben) tűzi ki célul. E könyv a kettősségek,  köztességek bemutatását a legapróbb mozzanataiban is hordozza, még saját  nyelvében is, hiszen maga A hatalom képzelete mozog az esszé-  és tanulmánykötet határán. A kijelölt időintervallum két végpontja pedig  történéseivel a képlékenység sugallója, azaz jelzi a hozzájuk kötött  eltérő olvasási módokat. A  kettősségek összefonódásának lényegi alapja az anyaghoz való  hozzáférésünk módjából következik: az intézményrendszer milyenségének  tárgyalásában az emlékezésnek döntő szerep jut. Ismerjük a  gadameri elméletet, amelynek kiemelt megállapítása az emlékezés átíró  funkciója, mely a sokféleségben nyilvánul meg (vö. Hans-Georg Gadamer: Költeni és gondolkodni Hölderlin Emlékezés című verse tükrében).  Emellett figyelnünk szükséges arra, hogy ne a historikus kánon átírását  mint valami esztétikai igazságszolgáltatásnak tűnő tettet teremtsük  meg. Ezeken felül újra és újra ajánlatos tudatosítanunk, hogy az  emlékezés tárgyalása során számolunk a felejtéssel. Ennek  természetszerűleg van egy vágyott típusa, amelyet Gerhard Richter  követne, hiszen ő öncenzúrát valósítana meg utólagosan. Nem óhajtja  régebbi munkásságát ismét felszínre hozni: „Richter nem tartotta  kívánatosnak, hogy a szocialista realizmussal azonosítható korszakát a  nyilvánosság tereiben láthatóvá tegyék.” (108.) Ha  szorosan a nyelv vonatkozásában szemléljük a kérdéssort, akkor  szembesülünk azzal, hogy a túlélő számára is érthetetlenek lehetnek a  sajátmaga akkori mondatai. Az utókor még erősebben tapasztalja ezt. Az a  tér, amelyben ez a nyelv otthonos volt, megszűnt, így a kommunizmusról,  a szocializmusról való beszédnek folyamatos önreflexióban kell  részesülnie. Amikor  György Péter az 1957 és 1980 között épített terek mai használata során  felveti az idegenség és az otthonosság érzetét, akkor ez térolvasásunkat  érinti, és utal azokra a változásokra, amelyek a tereken végbementek,  így a térváltoztatások rétegzettségére. Ezt vizsgálja Ungvári Zrínyi  Ildikó is, amikor jellemzi egy építészeti produktum több korszakbeli  használatának együttes nyomait (vö. Tér és látvány: a város színháza).  György Péter érdemesnek tartja megemlíteni, hogy az építészethez és az  építészekhez való viszonyulás mennyiben módosult az adott korszakban.  Ezt diagnosztizálja az építészek mint kedvelt karakterek filmből való  eltűnése. A szerző a témára összpontosítással a művészetek egymásra  vonatkoztatását sem hanyagolja el. 2015-04-30 15:39:10 
					
					
				 | 
			![]()  | 
			
				
				
 
 
 
  |