Az időmérték nem gúzs, hanem felszabadító erő. Interjú G. István Lászlóval (Irodalmi Jelen)
(kiadvány: Repülő szőnyeg)

G. István Lászlóval beszélgettünk Repülő szőnyeg című új kötete apropóján többek között versformákról, írás- és irodalomoktatásról, a magyar nyelv alkalmasságáról az időmértékes verselésre és a mindezt tároló tudatalattiról.

Hova sorolnád legújabb kötetedet, a Repülő szőnyeget? Mi ez tulajdonképpen: tankönyv, irodalmi szöveggyűjtemény vagy ínyencek olvasókönyve?

Meg fogsz lepődni. Verseskötet. A kilencedik magyar nyelvű verseskötetem – szinte „válogatott és új versek”, hiszen időmértékben írt régi szövegeket majd minden régi kötetből válogattam. De a kérdésed jogos, hiszen a verseskötet leplezi, hogy az, ami – mindenféle másnak látszik. Ha akarom, verstani példatár, amely, lehetőség szerint az összes időmértékes formát megmutatja – ehhez a lábjegyzetekben felépül a verstani tudományos ismeretterjesztő rész. Ha akarom, játékos formatan, mert a szőnyeg „rojtjai”, mondjuk a nyitó és záróvers könnyed hangvételű gyerekvers-kötetbe illenek, ha akarom „ínyencek olvasókönyve”, mert kevesen találkoztak a burmai than bauk formával magyar nyelvű versszövegben.

Mi adta az ötletet a könyvhöz? Mennyi kutatást igényelt a munka? Könnyen ment a formák váltogatása, vagy szép, lassú türelemjáték volt?

Adva volt Weöres Rongyszőnyege, amelyben dalok, epigrammák, ütem-próbák, vázlatok, töredékek szerepelnek, és adva volt a Magyar etűdök-ciklus is, amelyben Weöres a magyar ütemhangsúlyos verselés gazdagságát mutatja be, kaleidoszkopikus bőséggel. Gondoltam, ha megvan az ütemhangsúlyos verselés szinte teljes lehetőségrendszere, készüljön el az időmértékes párja is a Magyar etűdök-nek. Pontosabb cím lenne az Időmértékes etűdök, csak nem tetszett, nem pontosnak, hanem pontoskodónak éreztem. Így lett Repülő szőnyeg, amely leginkább a keleti mintákat hangsúlyozza. A munkát Szepes Erika és Szerdahely István fekete Verstan-könyvének kijegyzetelésével kezdtem. A Repülő szőnyegben majdnem az összes görög-latin, arab-perzsa, szanszkrit és más időmértékes forma, valamint nyugat-európai strofikus szerkezet (ezek az eredeti nyelvben nem, csak a magyarban szerepelnek időmértékesen) és távol-keleti mérték szerepel, amelyet a Verstan megemlít. Ezen felül a távol-keleti részt más, angol nyelvű forrásokból is bővítettem, és kiegészítettem az egészet néhány kelta és matematikai-mesterséges formával. Az anyag megkoronázásaként pedig három Weöres-strófát is kiválasztottam, hogy tisztelegjek a mester előtt. Türelemjáték, persze, valamelyik forma viszonylag gyorsan készült, valamelyikre három évet kellett várni, hogy megmutassa magát.

Előző könyved, a Dekonstruált ritmika és a mostani mellé is jól illik Horváth Viktor A vers ellenforradalma című munkája. Alkotói tevékenységed mellett miért kezdtél el egyszeriben az írás mikéntjéről értekezni?

A doktori disszertáció tétje más volt. Ott a magyar nyelv működésének mélyén megbújó szimmetria-mintázatokat szerettem volna számítógépes algoritmussal megmutatni, azt, hogy az időtartam-lüktetés a versszövegben nagyságrendekkel rendezettebb szimmetriákat hoz létre, vagyis hogy a szimmetriákban részt vevő szótagok részvételi száma nagyságrendekkel nagyobb, illetve hogy ezek a szimmetriaábrák egy vers egyéni „hangzó ujjlenyomatát” képezhetik le. Az alkotófolyamat, a versírás tudatalatti-zenei lehetőségeit vizsgáltam. Horváth Viktor „ellenforradalmi” könyvében pedig a kreatív írás tanításának mutatja meg egy fontos lehetőségét – hogyan szabadítható fel módszertani értelemben a gátlás, hogy kötött formájú verset bárki képes legyen írni. Viktor társának tekint engem ebben az „ellenforradalmi elhivatottságban”, ami rendkívül megtisztelő. Én a Repülő szőnyegben inkább a „Hadjárat a semmibe” babitsi értelmében próbálok „korlátok között nemesen kígyózni”, és azt megmutatni, hogy az időmérték, a megkötés nem gúzs, hanem kreatív energiákat és lehetőségeket felszabadító erő.

Munka közben milyen új tapasztalatokat szereztél? Okozott valami kirívó meglepetést?

Tandori Dezső az előző kötetemről, a Hármasoltárokról szóló kritikájában a „babitsi utat” emlegette. Én az előző hét-nyolc évben többnyire homogén ciklusokat írtam: a Nap-monológok, a Hármasoltár-versek, a Védőbeszédek markánsan eltérő karakterű, de ciklusba rendeződő szövegtereket alkottak – ezzel szemben a Szőnyeg a heterogén stílus- és karakterjegyeivel rendkívül felszabadítóan hatott rám. Mintha újfajta leveleket találtam volna „Irisz koszorúiból”. A meditációs teret létrehozó dalvers dominánsan jelen van persze a kötetben, de a gyerekvers állatos témájától kezdve a politikai szatírán át a közbeszéd formai betördeléséig minden felhasználható volt a formai palettán. Meglepetést az okozott, hogy létezik a formának, a mértéknek „emlékezete”. Munka közben láttam, hogy egy-egy formához a hagyomány által kapcsolt jelentések spontán megélednek az írás közben. Egy előző nemzedék: Petri vagy Várady Szabolcs azt tekintette kihívásnak, hogy a forma által felidézett hagyomány ellenébe írjanak: olyan karakterű témák jelenjenek meg egy adott mértéken, amelyek provokációk, vagy a „megszokott” ellen hatnak. Nekem más volt a tét: beleállni a hagyományba, és a formához tapadó „közhelyet” közös hellyé tenni. Vagyis a megszokottat engedni új környezetben működni. Hagyni, hogy a forma a hagyomány erejével mélyüljön. Ha sikerül nem kikönnyített módon, nem kézművesmunkát létrehozva írni, akkor úgyis rajta lesz a vízjelem, a saját hangomon fog szólni, ami mindenkié. Mondok egy példát: fantasztikusan érdekes volt, amikor néhány maláj formával kísérleteztem, hogy az ősibb pantun-versbe univerzális szerelmes téma íródott, az empat empat-ba viszont valamiért keresztény kultúrkörből jöttek fel témák: nevezetesen az eucharisztiáé. Később tudtam meg, mint hogy a vers elkészült, hogy az empat empat a francia refrénes vers hatására alakult ki a maláj nyelvben, vagyis európai örökség távol-keleti továbbélésével van dolgunk. Ezt a tudatalattim „tudta”, így álmodhattam meg a francia-keresztény témát egy ismeretlen keleti formához...

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, IrodalmiJelen.hu, 2015. május 17.

2015-05-18 16:44:33
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ