Kotordpata legendáriuma (SzIF Online)
(kiadvány: Búcsú Éhestől)

Érdekes megnézni, hogy milyen viszonyban áll Éhes és a narrátor. Éhes történeteit a narrátor írja Éhes noszogatására. Van azonban egy mondat az Éhes és a világ című szövegben, amely Éhes szájából hangzik el (amikor Bandi, az elbeszélő már sokadszorra hárítja a feladatot), és mintegy értelmezési kulcsként kezelhető: – Meg fogom őket írni és mindenki azt fogja hinni, hogy én találtalak ki.

Sági Varga Kinga 1985-ben született Szabadkán, jelenleg Újvidéken (Péterváradon) él. Irodalomtörténész, kritikus, az újvidéki Forum Könyvkiadó szerkesztője, a Híd Kör, a FISZ és a JAK tagja. Az újvidéki BTK Nyelv- és Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója.

 

Toroczkay András kötetét olvasva mindinkább beigazolódni látszik a sokak által emlegetett tendencia, hogy a kortárs próza történetszövésében egyre inkább teret hódít a realitás működtetése az egészen valószerű, mégis fiktív talajon. Már-már szociográfusi igénnyel készült írások születnek egymás után, gondoljunk például Mán-Várhegyi Réka vagy Krusovszky Dénes új kötetére. Természetesen nem szociográfiákról van szó – Toroczkay esetében sem –, hanem olyan írásokról, amelyekben a szerző a megtörtént vagy a megtörténtnek vélt elbeszéléseket egészen pontosan megrajzolt, realisztikus ívre fűzi fel, mintegy görbe tükröt tartva a kor embere, hétköznapjai és vívódásai elé.

A novelláskönyv jellegzetességét a hűvös érzelmek, a „férfiasan” elnyomott fájdalmak és az agresszió kezelhetetlensége, a gunyoros nosztalgia, a látszólag „tartózkodó” tárgyilagosság, a groteszk határát súroló hősábrázolás, a látszólagos cselekvések világának megjelenítése adja meg. A Búcsú Éhestől novelláinak nagyobb része fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, ám nem egyforma intenzitással. Vannak kissé túlírt, vontatott darabok (mint pl. Angéla és a Weltraum, A verekedés) és részletek, a kötet kárára van továbbá, hogy a szerző helyenként szinte ugyanazon szavakkal, szókapcsolatokkal vagy mondatokkal ír le egy-egy visszatérő alakot vagy jelenséget, amelyben sem tartalmi, sem stiláris többlet nem fedezhető fel, és A Sistergő Főnix tündöklése és bukásában a párbeszédek jelölésének eltérése is indokolatlan, zavaró. Ezen apróságoktól eltekintve a kötetben fontos minden egyes epizód vagy akkord (hiszen a zene visszatérő elem a szövegekben!), ugyanis így épülhet fel a kotordpataiak – szakralitástól mentes – legendáriuma. Kotordpata fiktív kisváros a maga provincializmusával és fura alakjaival. Már az első novellából megtudhatjuk, hogy a pataiak közép-alföldi emberek, akik „kapzsi, szűklátókörű, kicsinyes népek, akik minden újnak kerékkötői, semmit sem értenek elsőre, vagy nem akarnak érteni semmit, semmi nem jó nekik, örökké a másikat lesik. […] Van, aki azt mondja, a kotordiak bárkit elfelejtenek, ha nem lehet a nyelvüket köszörülni rajtuk” (9). És ha e leírás még nem készítené fel az olvasót kellőképpen arra a patai dekadens hangulatra, amely a novellákban egészen eltérő szituációkban jut kifejezésre az elbeszélő és Éhes Miklós szűrőjén átengedve, akkor a város leírása és neve is sokatmondó. Kotordpata leginkább Sárszag (!) felől közelíthető meg. A Kotordpata városnevet, amelyből a vasútállomás falán „lekopott egy »d« betű”, ha szóösszetételi szinten szemléljük – kotor: „gödröt kaparással létrehoz [...] söpör, túr, kapar” (MÉSZ 564.), pata: „többfajta állat [...] lábának végét, ill. ujjait borító vastag szaruképződmény” (MÉSZ 809.) –, kitűnik annak pejoratív jelentése, átvitt értelme, vagyis egyfajta helyben topogás, kaparás, fejlődésképtelenségi attitűd rajzolódik ki. A hanyatlásról leghatásosabban az árnyalt leírásokból értesülünk: „A gaz, a nem vágott gyom, az alig elfoglalt természet összekeveredik a mindenre ráterülő porral” (10), „valami nagyon más, ezt mindig is éreztem. Aztán rájöttem. A színek. A házaknak, arcoknak fakóbbak lesznek a színei” (11). A színek, a törődés hiánya, valamint egy magasabb szinten érvényesülő hiátusérzés (például a hegyeké, a tengeré stb.) mindvégig jelen van a kötetben, ez pedig egy fiktív, idilli múlt iránti állandó nosztalgiát és sóvárgást von magával. Ám e nosztalgia inkább szarkasztikusnak és ironikusnak tűnik, néha már maliciózusnak, mint valódi vágyódásnak a „megszépült” múlt iránt. Minderre azonban szükség is van, hogy a porlepte kisváros hangulatát a szerző hathatósan az olvasó elé tudja tárni. A város abszurd atmoszférájának leírásába olykor Bodor Ádám-i elemek is bekerülnek, mint amilyen a „termál kénes szaga”, amely akár a verhovinai körzetben is elképzelhető lenne (szintén fiktív és zárt a maga nemében), a termálvíz mellett, amely a Bodor-terep lényegi szelete, és konzerválja a végtelenül valótlan, ám mégis valósnak tűnő körzet biztosát, valamint Verhovina minden titkát. A város – amely közelebb van Istenhez és a csillagokhoz, mint bármely más város, a termálvizének szagáról ismerszik meg, és a délibáb is olykor eggyé teszi az éggel – már-már mágikus realista térré avanzsál. A novellák tehát főként a kotordpatai történeteket jelenítik meg, néhány azonban a budapesti miliőben játszódik, ám e novellák esetében módosul a narrációs technika is: a történetszál felfejtése mögött asszociációkra vagy impressziókra építő, töredékesebb elbeszélés fedezhető fel (pl. Hajnali cappriccio).

Kotordata orientációs pontja a Weltraum, amely egyben a nosztalgia tárgyi/képi kivetülésévé is válik. Ahhoz képest tudjuk meg, mi hol található. Itt dolgozik Angéla is – aki visszatérő szereplő a kötetben –, a mindig mosolygó, szerény jegyárus, később azonban kiderül, hogy pornót forgatnak vele, majd megszökik a magyar Rambóval, Mészáros Desirével, alias Dezsővel. A szereplők többnyire valamilyen devianciával rendelkeznek. Van például úszómester (Kiscsücsök), aki nem tud úszni, míg a másik (Éva) sánta. De él Kotordon egy költő is, Zánki-Deák Sándor, aki nem tud verset írni, de már díjalapításon gondolkodik a saját nevével, amit csak kotordpatai kaphatna meg. A hely egyetlen (fűzfa)poétája ő, aki apja gyengécske kézirataiból közöl saját néven. A pataiaknak van továbbá egy zenekaruk is, a Sistergő Főnix Önkéntes Tűzoltózenekar, amelynek tagjai gyakorlatilag zenei analfabéták. Mindannyian látszólag átlagosan tengetik mindennapjaikat, végzik a dolgukat, mímelik az életet ott, ahol valójában nincs semmi.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: SzIFonline.hu, 2015. június 3.

2015-06-03 16:25:45
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak...
Fordította: Győri László
Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg.
Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik...
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják...
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ