Pethő Anita: Természetes sodródás
(kiadvány: Természetes fény)

Meggyőződésem, hogy összetett, több rétegű társadalmi folyamatokat és a hétköz­napi szóhasználatban „történelmi” jelző­vel ellátott kaotikus szituációkat leginkább egyéni sorsokat ábrázoló, a legközvetlenebb személyes kapcsolatokat előtérbe helyező regények révén lehet legkönnyebben a min­denkori jelen olvasóihoz közelebb hozni.

Nincs ebben persze semmi újdonság, hi­szen ha belegondolunk, ez élteti a mai napig a történelmi regény műfaját, és a történet­tudomány is jó ideje felfedezte már magá­nak, elég csak a mikrohistória irányzatára és az olyan történeti munkákra utalni, mint Natalie Zemon Davis Martin Guerre vissza­térése című könyve.

Závada Pál Természetes fény című regé­nye egy monumentális és nagy ívű alkotás, ami bizonyos narrációs jellemzői ellenére is a XIX. századi nagyregények közeli ro­kona. Nyugodtan használhatjuk a regény kifejezést annak szűkebb értelmezésében is, hiszen a történet nagyon könnyen bevon saját világába, szereplői sorsa rabul ejt ben­nünket, és nem túlzás: a könyvet egysze­rűen lehetetlen letenni. Pedig nem csupán fizikai értelemben beszélhetünk nehéz ol­vasnivalóról (a kötet több, mint 600 oldal), a történet ugyanis az európai történelem legsötétebb pillanatait, a káoszt, a kataszt­rófát, az elembertelenedés mértékét hivatott ábrázolni, miközben reflektorfénybe állított hősei életét követhetjük nyomon a múlt szá­zad harmincas éveitől kezdődően, különös tekintettel a második világháborúra és a közvetlen utána következő időszakra.

A helyszín, a dél-alföldi vidék jól ismert a szerző korábbi regényeiből, s néhány ko­rábbról ismerős szereplő (például Milota vagy Osztatníék) is fel-felbukkan a törté­net lapjain. Első ránézésre mintha Závada Pál a szlovák kisebbség világának korábbi műveiben megkezdett szisztematikus meg­írását folytatná, megint egy új szempontból, megint a több évszázados történet egy újabb szeletére helyezve a hangsúlyt, s nem utolsó sorban új narrációs technikákat alkalmazva a szövegben, ám idővel egyre erősödhet a sejtésünk: a Természetes fény inkább összeg­zése, betetőzése mindannak, amit Závadától eddig olvashattunk – a korábban megjelent írások csupán jegyzetek, előkészületek, be­melegítő stílusgyakorlatok voltak.
A narráció ez esetben is vibrál a kü­lönböző nézőpontok között, észrevétlenül csúszik át a kívülálló elbeszélő mondani­valója egy levélrészletbe és vissza. Máskor egy szereplő által képzeletben végiggondolt, de nyomtatásban soha meg nem jelen(het)ő újságcikkel találkozhatunk, s akad, ami­kor az egyik karakter egyenesen a regény olvasóihoz fordul mondanivalójával. Bár Závada alapjában véve kevés szereplőt moz­gat, mégis ezek a patchworkszerűen egymás mellé rakott más-más narrációjú szövegek és – némiképp paradox módon – a kívül­álló elbeszélő kiegészítései, például azzal kapcsolatban, amit egyik-másik karakter elhallgat a frontról küldött levelében, teszik élettelivé, nyüzsgővé ezt a világot. Fontos ez a látszatzsúfoltság (ami persze korántsem olyan mértékű, mint az Idegen testünkben a helyenkénti többes szám első személyű narráció, az arctalan kórus révén létrejött már-már fullasztó szűkössége a szövegnek), hiszen enélkül nem lenne súlya, nem lenne hitele a regény második felében egyre sű­rűsödő kaotikus viszonyoknak (legyen szó egy város evakuálásáról vagy éppen arról, hogy már a törvény sem véd meg a zsigeri indulat ellen, mert maga a zsigeri indulat  a törvény).

A Természetes fény esszenciáját ugyanis az események folyamatjellege adja. Závada ugyan három részre osztja fel a regényt – a második világháború előtti, alatti és utáni időszakokra – a harmadik részben azonban végig ott zakatol a ki nem mondott kérdés: mikor van egy háborúnak tényleg vége, hi­szen mintha nem akarna befejeződni az egymásból kifejlődő egyre borzasztóbb ese­mények sora. De hamar eljuthatunk az és mikor kezdődik? kérdéséig is. Ennek követ­keztében könnyen adódik egy olyan olvasa­ta is a regénynek, miszerint a folyamat még most is tart. Ezt támasztja alá, hogy a köz­ponti eseményekhez képest fél évszázaddal később megszólaló kívülálló narrátor sem aktív irányítója, hanem sokkal inkább pas.­szív elszenvedője a történéseknek. Ebből a szempontból a sokat emlegetett ki- és meg­beszélés, mint a múltfeldolgozás kívána­tos módszere naiv ábrándnak hat, hiszen még mi magunk is kénytelenek vagyunk a korábban élt generációkhoz hasonlóan te­hetetlenül sodródni az eseményekkel. Ha ebben a témában ad bármi újszerűt is ez a kötet, akkor az a – talán akaratlanul is – szövegbe kódolt sötét pesszimizmus, hogy a közelmúlt traumáinak sokunk által áhított feldolgozása tulajdonképpen lehetetlen.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pethő Anita, Irodalmi Szemle Online, 2014. szept. 3.

2014-09-03 16:47:13
BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ