Amikor a szerelem az égbolt (Ambroozia)
(kiadvány: Senki madara)
Szabó T. Anna első kisregénye, a Senki madara nemcsak egy szívbemarkoló szerelmi történet színes fordulatokkal, amely egy ismert japán mesét és mitológiai világot gondol újra és tovább, hanem a csend és a csendünk által el- és kimondhatónak, valamint az így el nem hangzott szavak mégis meghallásának elragadó poémája.

A történet a magyar népmesei hagyomány elemeit is mozgósítva egy elárvult egyszerű juhászfiú életútjának elmesélésével indít, majd fokozatosan e hagyományt egyre inkább átitatja a japán mondák, mítoszok érték- és hitvilága a főszereplő igen különleges találkozása révén a darumadárból lett lánnyal. E leginkább felnőtteknek szóló mesében a fiú és a lány egymás megismerésén keresztül, a másik által megjelenített, egymástól nagyon is eltérő két kultúra sajátosságait és határait élik át és tanulják meg fokozatosan. (E ponton fontos még a darumadár szimbólumára is gondolnunk, ami szintén összeköti e két távoli világot, hiszen a daru mindkét kultúrkörben jelentős ősi jelképnek számít.) A kötetben megjelenő kulturális kettősséget viszont már magából a szerzői névből is sejthetjük: a Kyoko japán utónévből, ami ‒ mint ahogy a Szabó T. Annával készített interjúból kiderül ‒ a szerző valóban létező, hivatalosan is jegyzett neveként egy személyes gyerekkori háttértörténetre emlékeztet.

A Senki madara két főszereplőjének élettörténetét, találkozásukat, együttlétüket és az elvállást természetes közegként öleli körül a csend, ami sok esetben forrása, máskor pedig következménye a nyelv és a szó által teljességgel elmondhatatlannak. Ilyen értelemben a csend megtörésének valamint tiszteletben tartásának váltakozása adja a kötet különleges ritmusát és egyedi hangulatát, miközben ez teszi igazán hitelessé az egyes emberi és kulturális határok megmutatását, és az azok közötti átjárhatóság/átjárhatatlanság ábrázolását.

A csend megtörésének nehézségével többszörösen is találkozunk a kötetben, amikor például a szótlansághoz szokott fiú keresi a szavakat és a nyelvet, hogy kérdést, máskor pedig a felmerült kérdésre választ tudjon megfogalmazni mások vagy önmaga számára. Ez a bizonytalanság a könyv kezdetén egy rövid mondat erejéig mintha a kötet elbeszélésmódjába is beszűrődne: „Tátos nem volt együgyű. Csak éppen nem azt nézte és nem azt látta, amit a többiek”. (5.) Az egész kötetre jellemző feszesség e mondatok olvasásakor mintha egy pillanatra meginogna, megtorpanásra késztetve az olvasót. Hisz már az első mondatoktól kezdve egyértelmű, hogy nem mindennapi a főszereplő. „Azt beszélték erről a fiúról, hogy ért az állatok nyelvén, és minden teremtényt meg tud gyógyítani” ‒ tudjuk meg az első bekezdésből. (5.) Mássága majd minden gesztusában megnyilvánul, de mégis nehéz lenne gyengeelméjűként gondolni rá, ezért hatnak fölösleges magyarázkodásként és töltelékmondatként e sorok. Szerepük így csupán annyi, hogy általuk utal a szerző arra, később felbukkannak olyanok, akikről kiderül, bolondnak tartották Tátost.

A nyelv és emberi szó nélküliség ugyanakkor végig kettős marad a kisregényben, egyszerre testesíti meg a hiányt és a teljességet. A juhászfiút, aki korán, alig ötévesen elárvult, kisgyerekkorában édesanyja nem szavakkal nyugtatta meg, hiszen szeretete és gyöngédsége nem a beszéd által, hanem gesztusain keresztül nyilvánult meg. „Régen, egészen kicsi korában, még azt hitte, hogy a dallam és az érintés elég, hiszen az édesanyja is csak így felelt az ő szólongatására: dúdolással, zümmögéssel, ringatással és cirógatással”. (7.) Ennek is tulajdonítható, hogy alig voltak szavai a felcseperedő gyermeknek a világ dolgaira, az élőlények és történések megnevezésére. A nyelv jelrendszere helyett viszont sokkal gazdagabb szókinccsel szólaltak meg számára a pusztában megfigyelt állatok, természeti jelenségek és történések jelzései. Egészen kiskorától „nemcsak az elevenek szavát, de az elemek beszédét is értette” ‒ olvashatjuk gyermekkorának felidézésekor. (7.) Az emberek helyett ‒ hiszen azok a mássága miatt nem tudtak vele mit kezdeni ‒ az állatoktól, az esőtől, a felhőktől, a földtől, a széltől, a szagoktól, az ízektől és az álmoktól tanult, ezek nyitották meg előtte „a megértés kapuját” (5.), ami véghetetlenül határtalanná is tette számára a pusztát, ahol Uccu nevű pulikutyájával élt. Egyaránt érzékelhetővé vált számára a látható és a láthatatlan dolgok sokasága, aminek köszönhetően megtanulta, hogyan gyógyíthatja meg a beteg állatokat, másokat vagy akár önmagát.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Zólya Andrea Csilla, Ambroorzia.hu, 2016. márc. 1.

2016-03-01 17:32:30
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ