Amikor a szerelem az égbolt (Ambroozia)
(kiadvány: Senki madara)
Szabó T. Anna első kisregénye, a Senki madara nemcsak egy szívbemarkoló szerelmi történet színes fordulatokkal, amely egy ismert japán mesét és mitológiai világot gondol újra és tovább, hanem a csend és a csendünk által el- és kimondhatónak, valamint az így el nem hangzott szavak mégis meghallásának elragadó poémája.

A történet a magyar népmesei hagyomány elemeit is mozgósítva egy elárvult egyszerű juhászfiú életútjának elmesélésével indít, majd fokozatosan e hagyományt egyre inkább átitatja a japán mondák, mítoszok érték- és hitvilága a főszereplő igen különleges találkozása révén a darumadárból lett lánnyal. E leginkább felnőtteknek szóló mesében a fiú és a lány egymás megismerésén keresztül, a másik által megjelenített, egymástól nagyon is eltérő két kultúra sajátosságait és határait élik át és tanulják meg fokozatosan. (E ponton fontos még a darumadár szimbólumára is gondolnunk, ami szintén összeköti e két távoli világot, hiszen a daru mindkét kultúrkörben jelentős ősi jelképnek számít.) A kötetben megjelenő kulturális kettősséget viszont már magából a szerzői névből is sejthetjük: a Kyoko japán utónévből, ami ‒ mint ahogy a Szabó T. Annával készített interjúból kiderül ‒ a szerző valóban létező, hivatalosan is jegyzett neveként egy személyes gyerekkori háttértörténetre emlékeztet.

A Senki madara két főszereplőjének élettörténetét, találkozásukat, együttlétüket és az elvállást természetes közegként öleli körül a csend, ami sok esetben forrása, máskor pedig következménye a nyelv és a szó által teljességgel elmondhatatlannak. Ilyen értelemben a csend megtörésének valamint tiszteletben tartásának váltakozása adja a kötet különleges ritmusát és egyedi hangulatát, miközben ez teszi igazán hitelessé az egyes emberi és kulturális határok megmutatását, és az azok közötti átjárhatóság/átjárhatatlanság ábrázolását.

A csend megtörésének nehézségével többszörösen is találkozunk a kötetben, amikor például a szótlansághoz szokott fiú keresi a szavakat és a nyelvet, hogy kérdést, máskor pedig a felmerült kérdésre választ tudjon megfogalmazni mások vagy önmaga számára. Ez a bizonytalanság a könyv kezdetén egy rövid mondat erejéig mintha a kötet elbeszélésmódjába is beszűrődne: „Tátos nem volt együgyű. Csak éppen nem azt nézte és nem azt látta, amit a többiek”. (5.) Az egész kötetre jellemző feszesség e mondatok olvasásakor mintha egy pillanatra meginogna, megtorpanásra késztetve az olvasót. Hisz már az első mondatoktól kezdve egyértelmű, hogy nem mindennapi a főszereplő. „Azt beszélték erről a fiúról, hogy ért az állatok nyelvén, és minden teremtényt meg tud gyógyítani” ‒ tudjuk meg az első bekezdésből. (5.) Mássága majd minden gesztusában megnyilvánul, de mégis nehéz lenne gyengeelméjűként gondolni rá, ezért hatnak fölösleges magyarázkodásként és töltelékmondatként e sorok. Szerepük így csupán annyi, hogy általuk utal a szerző arra, később felbukkannak olyanok, akikről kiderül, bolondnak tartották Tátost.

A nyelv és emberi szó nélküliség ugyanakkor végig kettős marad a kisregényben, egyszerre testesíti meg a hiányt és a teljességet. A juhászfiút, aki korán, alig ötévesen elárvult, kisgyerekkorában édesanyja nem szavakkal nyugtatta meg, hiszen szeretete és gyöngédsége nem a beszéd által, hanem gesztusain keresztül nyilvánult meg. „Régen, egészen kicsi korában, még azt hitte, hogy a dallam és az érintés elég, hiszen az édesanyja is csak így felelt az ő szólongatására: dúdolással, zümmögéssel, ringatással és cirógatással”. (7.) Ennek is tulajdonítható, hogy alig voltak szavai a felcseperedő gyermeknek a világ dolgaira, az élőlények és történések megnevezésére. A nyelv jelrendszere helyett viszont sokkal gazdagabb szókinccsel szólaltak meg számára a pusztában megfigyelt állatok, természeti jelenségek és történések jelzései. Egészen kiskorától „nemcsak az elevenek szavát, de az elemek beszédét is értette” ‒ olvashatjuk gyermekkorának felidézésekor. (7.) Az emberek helyett ‒ hiszen azok a mássága miatt nem tudtak vele mit kezdeni ‒ az állatoktól, az esőtől, a felhőktől, a földtől, a széltől, a szagoktól, az ízektől és az álmoktól tanult, ezek nyitották meg előtte „a megértés kapuját” (5.), ami véghetetlenül határtalanná is tette számára a pusztát, ahol Uccu nevű pulikutyájával élt. Egyaránt érzékelhetővé vált számára a látható és a láthatatlan dolgok sokasága, aminek köszönhetően megtanulta, hogyan gyógyíthatja meg a beteg állatokat, másokat vagy akár önmagát.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Zólya Andrea Csilla, Ambroorzia.hu, 2016. márc. 1.

2016-03-01 17:32:30
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ