Idilli üresség (Székelyföld)
(kiadvány: Éles)

Potozky László új kötete* hangnemében megidézi eddigi művei világát, de továbblépve a narratív sémákon, egy kevésbé ismert állapot megragadására tesz kísérletet. Az Éles olyan lélektani mélységeket feszeget, melyek a korábbi novelláskötetekben csak árnyaltan, perifériálisan mutatkoztak meg, de jelenlétükkel sejtették, hogy a későbbiekben odafigyelő reflexió alanyaivá válnak. Egy fékevesztett zuhanás történetét kínálja ez a kötet. Egy önmagát körömollóval karcoló, a fájdalomban érzéki megnyugvást kereső fiatal férfi, és egy prostitúcióra kényszerülő lány szeszélyes „héja-nászát” kísérhetjük figyelemmel, kettejük egymásba kapaszkodásán túl, a totális anyagi és szociális üresség felé vezető úton. A férfi korán elindul ezen az úton. A csalódásokért, az elszenvedett sérelmekért sérelmekkel fizet, testi és morális értelemben egyaránt. Megszületnek az első tigriscsíkok: „jó fájdalomcsillapító volt a fájdalom, másodpercek alatt elintézett minden gondot, kételyt, aggályt, még ha csak ideiglenesen is.” (18.) Minden bűn, minden negatív gondolat, érzemény egy-egy tigriscsíkot eredményez. A nők megalázása, testüknek önkényes kihasználása egy tervszerű bosszúhadjárathoz vezet, mely végül sorsszerű fordulópontot is jelent az életében. A titokzatos örömlánnyal való első találkozás élménye és emléke nem hagyja nyugodni, megszállottan kutatja a lány nyomait, hisz új lehetőségeket villant fel az életében, perspektívát mutat a magányosságból való kitörés felé. A remény azonban illúzió marad, a kiüresedett létállapot a lánnyal párban sem tűnik feltölthetőnek.

Fokozatosan a test akarata alá rendelnek mindent, így a testi élvezetek uralma kiszélesíti a józan ítélőképesség és a megszokott, konvencionális viselkedésnormák határait. Testiség, szexualitás és vadság vonatkozásában a szerző hibátlanul uralma alá hajtja a naturalista prózanyelv minden lehetőségét. Az események előrehaladtával lépésről lépésre diszkreditálódnak életük apróbb szegmentumai, s ezáltal folyamatosan megfosztódnak emberi rekvizitumaiktól. Az elidegenítés egyidejűleg számvetésre is késztet, tudatosan megszünteti az illúziókkal, téveszmékkel körülbástyázott biztonságot, hangsúlyozván, hogy a bizonyosság mögött állandóan jelen van az örök kétely. A szociális elesettséget az állandó nélkülözés is fokozza – ez kényszeríti őket a bűn útjára. Legbelül azonban, függetlenül a külső világ kényszereitől él bennük a remény egy csendes, kiegyensúlyozott élet után: „vagyok annyira normális és átlagos, hogy szükségem legyen szocializálódásra.” (55.) A peremre sodródás mégis egyre félelmetesebb méreteket ölt. A férfi képtelen a megkezdett úton egyedül végigmenni, magával rántja a lányt is, s annak ellenére, hogy erőtlenül küzdeni próbál a szociális biztonságért, lassanként őt is beszippantja az antiszociális szkepszis. Mindezzel együtt jár az individuális megszűnés is, az összeköltözés gesztusával, a kollektív élet az egymásba kapaszkodás, az egyesülés révén valósul meg: „egy személyt jelentettünk be, és tényleg, mintha egyetlen ember lakott volna a szárítóban, teljesen egybepréselődtünk, újra visszafogottak és illedelmesek lettünk, akár az elején, mindketten tudtuk, innen egyikünknek sincs tovább.” (74.) A mesterséges izoláció, az anyagiak szorítása az utolsó reményt is kipréseli belőlük, a felőrlődő idegek harcában a féltékenység, egymás húsának marcangolása kerül napirendre.

A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság a jólétbe, és az integritás megőrzésébe vetett remény teljes kifulladását eredményezi. Az elkeseredést tovább mélyíti a revelatív felismerés kegyetlensége, hogy nem csupán egyénileg, de egész generációjukat tekintve kirekesztettként tartják számon őket: „Gátlástalanul törölt segget a huszonévesekkel a negyvenes-ötvenesek generációja, megtehették, velük is segget törölt a szocializmus, és örökre szarosak maradtak tőle.” (157.) A regény mikrokozmoszában állandósulnak az ehhez hasonló keserű fel- és megismerések, így az esztétikum hangsúlyait a szerző észrevétlenül a referencialitás szintjére billenti át, nyilvánvalóvá téve, hogy a kötet a karakterek egyéni tragédiájával egy generáció kálváriáját szemlélteti.  Egy slammer szájából hallhatjuk a végső sommát, mely igazolni látszik a kollektív kirekesztettség és alávetettség bélyegét: „én felmostam veled, s te felmostál sok mással, bérbe vett rongyként sikáltad vagy százzal.” (151.) Végül az addig legbiztosabbnak tűnő pont, a tigriscsíkok születése sem jelenti már a korábbi biztonságérzetet, a fájdalom sem nyújt többé megnyugvást: „a fájdalom már tényleg fájdalmas lett, nem kábított többé, még csak eseménynek se volt jó.” (164.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Béres Norbert, Hargitakiado.ro, 2016. ápr. 27.

2016-04-27 18:03:34
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ