Turul és tabu (Art7.hu)

Képek egy magyar értelmiségi életéből

Bán Zsófia legújabb könyve a korábbi esszékötetek szellemében építkezik. Mindegyik írása önmagában is élvezhető, komplex szövegélményt alkot, mégis egyfajta gondolati folytonosságot, esszéken és tanulmányokon átívelő gondolatmenetet lehet kivenni a tudatos komponálással egymás mögé helyezett szövegekből.

Az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg Bán Zsófia negyedik, Turul és dínó című esszékötete, amely bizonyos tekintetben a szerző 2008-ban megjelent, Próbacsomagolás című tanulmánykötetének folytatása.[1] Az azóta eltelt nyolc év politikai- és társadalmi történései továbbra sem szegték kedvét a szerzőnek abbéli szándékában, hogy a magyar állam és társadalom emlékezetpolitikájáról, illetve kultúrájáról gondolkodjon, valamint a 20. század nagy történelmi traumáival való egyéni és kollektív szembenézés lehetőségeiről értekezzen. A Turul és dínóban Bán Zsófia ezen időszak alatt megjelent tanulmányai, esszéi és kritikái szerepelnek, melyek legtöbbje eugenikáról, a holokauszt kulturális emlékezetéről, annak képi és filmbéli megformálásáról, képzőművészeti ábrázolásáról, valamint irodalmi megjelenítéséről szól, emellett helyet kapott a kötetben a szerző új, kísérletező hangvételű műfajának – melyet saját maga csak „demo-kritika” (tehát demonstráció-, tüntetéskritika) néven illet – pár reprezentatív darabja is, melyek tulajdonképpen afféle „közérzeti tudósítások”, politikai színezetű glosszák, memoárok egy kisebb csokrát adják.

Bán legújabb könyve a korábbi esszékötetek szellemében építkezik. Mindegyik írása önmagában is élvezhető, komplex szövegélményt alkot, mégis egyfajta gondolati folytonosságot, esszéken és tanulmányokon átívelő gondolatmenetet lehet kivenni a tudatos komponálással egymás mögé helyezett szövegekből. Mintha csak egy egységes, képekkel és vendégszövegekkel bőségesen megtámogatott „történetet” olvasnánk. Természetesen az esszékötet olvasmányos, „regényes” jellege nagy mértékben köszönhető a szerző gördülékeny stílusának, kulturális toposzokat, könyv- és filmcímeket[2] kiforgató, könnyed humorának, illetve nem utolsósorban olvasottságának és hatalmas művészettörténeti tudásának. Ahogy annak is, hogy a Turul és dínó látszólag egymástól távoli képzőművészeti alkotásokat és szépirodalmi műveket köt, montázsol össze, amelyek kapcsolata aztán számunkra, olvasók számára is nyilvánvalóvá válik.

Ezeknek köszönhetően egyfajta „értelmiségi naplóként” is olvasható a kötet, amiben a könyv eleji Le rúzs et le noir című írás személyessége, illetve a kötet utolsó fejezetét kitevő demo-kritikák, melyek szintén értelmezhetők „útinaplóként”, széljegyzetként, nagyon jól keretezik a Turul és dínó közepére helyezett tanulmányokat és esszéket. Ám ebben a kötetelrendezésben a tanulmányok is visszahatnak a személyesebb hangvételű szövegekre. A képek és filmek, illetve a szépirodalmi művek világában magabiztos nyugodtsággal mozgó „értelmiségi én”, vagyis a szerző számára ezek a tudományos hangvételű esszék mintegy referenciapontként működnek, melyek segítségével jöhet létre a látás képessége – tekintetünk tagadhatatlanul kulturálisan, társadalmilag- és ideológiailag konstruált[3] –, aminek segítségével a Budapest utcáin látott tüntetések világa (hiszen ez a demo-kritikák színtere) teljességgel dekódolható, adekvát tapasztalat lesz. Más szóval tulajdonképpen a tanulmány- vagy esszéírói pozícióból (magából a könyvből, az írásból) kilépő szerző hús-vér megkonstruálódásának lehetünk tanúi, ahogy járja a tereket és az ismert utcákat. Ellenben itt gyorsan meg kell fogalmazni egy észrevételt, miszerint a demo-kritikáknak pont az a hátrányuk mondjuk a Rosszkedvünk nyara – A negatív képesség menedéke; a Kommentár vagy prófécia (?) A modell problémája Walter Abish Német ez még? című regényében írásokkal szemben, de ide sorolhatnánk a már korábban említett 2W: Párhuzamos tekintetek – A W. fejezet (Nádas Péter) és a W. – projekt (Forgács Péter) címűt is, hogy amikor a szerző a tüntetésen látottakat akarja értekező, elemző módon szemlélni, valamint megfogalmazni ezekkel kapcsolatok észrevételeit, aggályait, a kritika mintha valahogy nem találná meg a maga „helyét”. Úgy tűnik, mintha Bán Zsófia személyes érintettsége okán (mivel hús-vér valójában van jelen a tüntetéseken) nem tudna egyszerre résztvevője és objektív kritikusa lenni az eseményeknek. Azonban lehet, hogy a demo-kritika „műfajának” rövidsége miatt (egy-egy ilyen írás átlagban négy oldal terjedelmű) nem jön létre a látottak kritikusi summázata, vagyis a kép és szöveg közötti finom összhang. Pedig e montázstechnika a kötet esszéiben és tanulmányaiban nagyon jól működik.

A kép/képiség fontossága (e tekintetben a könyv alcíme és a fejezetcímek is sokat sejtetnek[4]) a Turul és dínó kötetben aligha hangsúlyozható eléggé. Túl a könyvben található fekete-fehér fotók, filmkivágatok és korabeli plakátok reprodukcióinak nyilvánvaló illusztrációs szerepén, valamint túl azon, hogy a fotók megléte csak növeli a kötet amúgy is megkapó, attraktív jellegét (köszönhetően a szokatlan, kölyökmacskás, plüss-dinoszauruszos borítónak), a képek szerves részei a szövegeknek. Mely megállapítás egyaránt igaz a kötetben magában fellelhető fotókra[5] és azokra a képekre is, amelyek a könyvből „hiányoznak”, melyek csak az esszéket, tanulmányokat olvasva konstruálódnak meg képzeletünkben.[6] [7] Azt ugyan nehéz lenne megállapítani, hogy a szerző törekvése szempontjából – mely továbbra is a traumatikus európai (és benne a magyar) történelmi múlttal való személyes és kollektív szembenézés; hogy egy a jelenleginél hitelesebb és igazabb emlékezetkultúra jöhessen létre – a „képtelen”, a megmutathatatlan vagy a képekben ábrázolható bír-e nagyobb jelentőséggel,[8] mindenesetre a Turul és dínót olvasva az embernek az a benyomása támad, hogy ahogy a film esetében is egymás után fűzött állóképek sorozatából jön létre maga a végleges mű, úgy saját életünk képei is csak eképpen fűzhetők egységbe, így konstruálódik meg a mi személyes narratívánk, saját ősmozink.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Halmi Tibor, Art7.hu, 2016. nov. 13.  

2016-11-13 18:16:01
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ