Nagy utat járt be Szálinger Balázs azóta, hogy az erdélyi Előretolt Helyőrségnél 2000-ben „az első magyar zalai-revizionista költőként” megírta a Zalai Passiót. Öntudatot, fejlődést, pusztulást, legendát, harcokat és érzelmeket: nagy mű született, ami már mutatta, hogy a csupán 22 éves költő előtt nemigen lehetnek megmászhatatlan magaslatok. Térben és időben is magabiztosan kalandozik, s a hangsúly itt valóban a kaland jellegen van: mitizált alakjai bejárnak hegyeket-dombokat, megvívnak a történelem vérzivataros fejezeteivel. Eközben pedig csupa játékkal és történetmesélői hévvel mutatják meg, amit a poros történelemlapok nem őriznek, így hozva közel az olvasóhoz letűnt korokat és vidékeket. „És most? Hogyhogy és most? Most Róma.” Szálinger drámája, a Kr. e. 75-ben játszódó Köztársaság végződik így, s a célkitűzés mintha tőle sem állt volna olyan távol. Tanult ő is ezt-azt, és tudhatta: akad neki dolga elég. Ezek elvégzését márpedig nincs mástól várni: ehhez Szálinger Balázs kell.

A költő, aki öt éve a Köztársaságban egyszerre közölt lírát, drámát, epikát, és aki tavaly 360° címmel jelentetett meg aprócska verseskötetet a Magvető Időmérték sorozatában. S rögtön nagyot is lépett a korábbi lírai személyességtől a tárgyias költészet irányába. Mennyivel másabban beszél most, mint mondjuk még a Descriptio Hungariae-ben: „Szeretnék egyszer egy népet megmutatni, / S megszeretni, hogy jót hazudjak róla.”

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lakner Dávid, Mno.hu, 2017. jan. 26. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 26.