988 gramm, 720 oldal. Egy ilyen paraméterekkel rendelkező mű kézbevételénél óhatatlanul is felmerülhet a kérdés: mennyi időt vesz igénybe egy ekkora alkotás elolvasása? Vannak olvasmányok, amelyekkel nehézkesen halad az ember, s olyanok, amelyek mintegy beszippantják az olvasót. A Jákob lajtorjája – Ljudmila Ulickaja legfrissebb magyarul megjelent műve – az utóbbi kategóriába sorolható. A terjedelmet illető félelmek már az első pár oldal után szertefoszlanak, s nem marad más, mint a mohó kíváncsiság, amely észrevétlenül hajt végig a több mint félezer oldalon – akár pár nap alatt.

A kettős spirál

A regény felütése erőteljes, már az első oldalakon megjelenik a születés és a halál kettőse, amely az egész regényben hangsúlyos – lévén családregényről beszélünk, amelyben a generációk váltakozása is fontos cselekményszervező elem. Nora, a színházi díszlettervező a védőnő érkezését várja, hogy nemrég született fiának, Juriknak beadja a kötelező védőoltást. Eközben telefonon értesül arról, hogy apai nagyanyja, Marija elhunyt. Nora édesapjához siet, ahol napokon belül megtörténik a temetés és a tor, majd ezt követően Marija hagyatékának elosztása. Nora ekkor bukkan rá a fűzfa ládára, amelyben nagyanyja és nagyapja levelezése őrződött hosszú éveken át.

Ez a két szál – Nora és nagyszülei életútja – adja a regény vázát s egyben polifóniáját is. Míg az első szál a regény narrátora által ismerhető meg, a második megtartja a levélformát, így első személyben, személyes hangvételben mesélődik el. Két idősík párhuzamos kibontakoztatása ez, s ebben rejlik a regény egyik hangsúlyos erénye. Ekkora időtávlatot felölelő, ennyi szereplőt mozgató műnél nagyon fontos a követhetőség kritériuma. Ebben az esetben a szálak összekapcsolódása olyannyira követhető, hogy egyszer sem kell visszalapozni egy-egy szereplő vagy szituáció beazonosításáért.

Nagy szerepe van ebben a regénybeli családot meghatározó és összetartó biológiai tannak, a genetikának.  Mindegyik generációnál megfigyelhetőek olyan visszatérő motívumok – legyenek ezek tulajdonságok, szituációkban meghozott döntések –, amelyek elődjükhöz hasonlóvá teszik a család későbbi tagjait. Így gyakran, mikor az egyik idősíkból a másikba ugrunk, szinte ugyanaz a történet vagy ugyan annak a problematikának a kibontása folytatódik, csak éppen más szereplőkkel, mint egy oldallal elébb. Kirívó például a Vitya, Nora matematikus-zseni férje, s közös gyermekük, Jurik közötti párhuzam. A két átlagon felüli elmével rendelkező férfi éppoly árva a mindennapi életben, mint amennyire feltalálja magát a matematika mások számára megközelíthetetlen rétegeiben is. Sorsuk azonban nem egymás lenyomata, Juriknak nem kell szükségképpen ugyanazt az utat végigjárnia, mint apjának; ő mint zenész igyekszik érvényesülni Amerikában. A szülők persze végig érzékelik ezeket a hasonlóságokat, s próbálnak közbelépni annak érdekében, hogy gyermekeik életét jobbá, sajátjukénál hibátlanabbá tegyék, ám a tényleges beavatkozás előtt hátralépnek, belátva: ez nem az ő hatáskörük.

A (meg)határozottság szabadságaA főszereplők – már ha beszélhetünk ilyen megkülönböztetett alakokról – egytől egyig széleskörűen művelt emberek; a nagyszülők levelezései telítettek irodalmi ajánlásokkal, zeneművészeti utalásokkal, Csehov nőalakjainak elemzésével – amelyek külön érdekesek e regény nőalakjainak szívóssága, csodálatraméltó jelleme mellett. Marija táncosnő, Jakov tudós, zenész, Nora színházi díszlettervező, majd már segédrendező Tengiz mellett, Vitya elismert matematikus, és lehetne folytatni a felsorolást hosszú mondatokon keresztül. Sokszor egy-egy oldal felett is fél órákat tűnődhetünk – legyen annak tartalma egy művészetelméleti fejtegetés, egy tudományos vita vagy egy érzelem elképesztően őszinte lefestése, amely végletekig emberivé teszi ezt a regényt. A szereplőket hétköznapi cselekedeteik, érzelmeik mellett erősen alakítja, vagy épp meghatározza mind a kulturális környezetük és műveltségük, mind származásuk és a történelmi valóság, amelyben élnek. Igaz ez akár a nagyszülőkre, akik az első világháborút, Oroszország Szovjetunióvá alakulását, a zsidókat érintő korlátozásokat s a második világháborút élik át, akár Jurikra, aki évtizedekkel később az amerikai hippimozgalom kavalkádjában, a beatnemzedék Chelsea Hotelbeli napjaiba csöppenve küzd heroinfüggőségével. A generációs különbségek ezt a meghatározottságélményt végtelenül színesen engedik felvázolni; a genetikai adottságok, a család műveltségének, művészetek iránt fogékony attitűdjének nemzedékeken való átívelése és a bő évszázad alatt végbement történelmi változások együttesen mutatnak rá a lényegre. Arra a lényegre, amely a regénybeli regény főszereplőjeként artikulálódik.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bencsik Krisztina, Contextus.hu, 2017. márc. 17.