Szabó Gábor: Zápország zápvitéze (MŰÚT)
(kiadvány: Kőbéka)

Spiró Györgyről hitelt érdemlően aligha állítható, hogy legvidámabb íróink egyike lenne; némi parafrázissal élve, szövegvilágát sokkal inkább egyfajta ontológiai ború jellemzi, amely rendre a groteszk, a szatíra, az abszurdba hajló keserű irónia stíluseszközein keresztül manifesztálódik. Az antropológiai pesszimizmus és a ― finoman szólva — illúziómentes történelem- és társadalomszemlélet keretei közé illeszkedik új regénye, a Kőbéka is, amely sok tekintetben a szerző Feleségverseny című 2009-es művéhez kapcsolódik. Mindkét mű a nem túl távoli jövőben — illetve a Kőbéka egyes részletei a közelmúltban —, egy borzalmas „kommunista királyság” társadalmában játszódva mutatja meg a jelen ijesztően ismerős eseményeit. A képtelen jelenetek szinte otthonosan valóságosnak ható sorjázása, a félfeudális államkapitalizmus abszurd leírásainak reálisként lehetséges dekódolása analógiás elven működő olvasati lehetőségeket nyit meg, a kortárs magyar társadalom jellemzéseiként láttatva a műveket. Ráadásul a főszereplők mikrovilágának és Magyarország (sőt, a globális politikai tér) makrovilágának jellegzetességei mindkét esetben tükörviszonyban állnak az ábrázolás folyamán, s így a Feleségverseny Vulnera-családja éppúgy a magyarság szimbolikus reprezentánsa lesz, amiképp a Kőbéka Kálmánkája, illetőleg az ő figyelemre méltó faluközössége. Ezt az analógiás viszonyt a regény lakonikus tömörséggel a következőképpen teszi nyilvánvalóvá egy helyütt: „Kálmánka azért ért a nép nyelvén, mert a nép tökhülye”. (K 69)

Sehol egyetlen szerethető szereplő, rokonszenves jellem, vagy akceptálható cselekménymozzanat: a világ értelemhiánya formálódik meg ebben a groteszk idegenségben, amelyet — a szatirikus megszólalás sajátosságából fakadóan — az elbeszélői pozíció felülnézeti perspektívája ellenpontoz. (Ami természetesen az olvasói értékviszonyulás hely[zet]ét is befolyásolja.)

A Feleségverseny valószínűleg nem tartozik a szerző életművének legmaradandóbb darabjai közé, amiképp talán a Kőbéka sem éri el Spiró legjobb regényeinek színvonalát, ám poétikai szempontból jóval gazdagabb megformáltsága a politikai szatíra műfajának mégis sikeresebb megvalósulását eredményezte. Amellett ugyanis, hogy a regény napjaink társadalmi-politikai valóságának könnyen felismerhető, helyenként talán hivalkodóan egyértelmű ábrázolását nyújtja, Kálmánka története egyúttal a János vitéz izgalmas parafrázisa is. Petőfi elbeszélő költeményének pretextusként történő felhasználása úgy teremt kapcsolatot a XIX. századi és a XXI. századi művek közt, hogy ironikusan érvényteleníti — miközben persze hiányként láthatóvá is teszi — azokat a világnézeti eszményeket, antropológiai bizonyosságokat, a nemzeti értékekkel kapcsolatos feltételezéseket, amelyek Petőfi számára még evidens kiindulópontot jelentettek műve írásához. Eme kapcsolódás rejtett motivikus hálózatán keresztül a Kőbéka a XIX. századi nemzet- és individuum-eszmények és remények eltűnésével szembesít, melynek ijesztő példázatai jelennek meg explicit formában a regény közvetlennek mondható politikai utalásaiban.

A lehetséges János vitéz-párhuzammal kapcsolatban már a regény eleje elültetheti a gyanút az éber olvasóban, amikor arról értesül, hogy Kálmánkát a kukoricásban szülte meg az anyja. A gyanú akkor érhet végképp bizonyossággá, midőn a mélyszegény sorból, egy elnéptelenedő („fiatal nem maradt Zápon, mert vagy elmentek külföldre, vagy elmentek a fővárosba, vagy elmentek a városba, vagy meghaltak balesetben, vagy meg sem születtek” [K 25]) településről származó hős vándorlásai során halálos szerelembe esik egy Julish nevű, mellesleg igencsak talpraesett és kikapós leánnyal, hogy története végén aztán egy igen különös Tündérországban fejezze be kalandozását. A hős szociális helyzete és meghatározottsága alapján akár rá is érvényesek lehetnek Margócsy István Jancsit jellemző sorai, mely szerint ő „a természetes közösség természetes gyermeke — aki annyira önmagára hagyatkozhat csupán, hogy még a családi, genetikus kötöttségektől is meg van fosztva”, hiszen Kálmánka gyámügyi előadókkal, intézeti elhelyezésekkel, noha-bortól zavaros agyú rokonsággal gazdagon mintázott gyerekkora tulajdonképpen illeszkedik az árvaság szociológiai értelemben elgondolt képzetköréhez.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Szabó Gábor, Műút.hu, 2017. december 19.

2017-12-19 17:24:59
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ