Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a regény (Helikon)
(kiadvány: Jelmezbál)

Grecsó Krisztián Jelmezbál című kötete azt az érzést kelti, hogy a szöveg elő-írja, olvassa magát. Ennek megalapozója a már a regény elején kijelentett tézis: „Minden mindig volt már egyszer” (8.), mely számos variációban és más-más szereplő hangján tér vissza a mű során, az újramondás által megerősítve önmaga legitimitását. Ez a hangsúlyos jelenlét szinte kizárólagos meghatározója az olvasói elvárásoknak és beállítódásoknak: az olvasó akkor sem tekinthet el tőle, amikor a teremtett világot önmagában és önmagáért olvassa, ahogy akkor sem, amikor mindennek irodalmi kontextust, helyet kell létrehoznia a tézis metafikciós imperatívuszának értelmében.

Jelmezbált elsősorban talán az köti a voltmár-jaihoz, ahogyan tovább árnyalja a határt, amely valahol elválasztja – de egyre inkább összeköti – a novellafüzért és a regényt. Grecsó műve így elbeszéléstechnikai és történetalakítási szempontból többek között Bodor Ádám Sinistra körzet című regényét vagy éppen Tóth Krisztina Pixel című alkotását idézi. A Jelmezbál rokonsága a Sinistra körzettel már a két mű alcíme alapján is sejthető: Bodor Egy regény fejezeteit ígéri, Grecsó egy családregény mozaikjait. Mindkét mű tehát az egész elvárását támasztja, miközben a töredezettség, a műfajjal való kísérletezés is benne foglaltatik az alcímekben. Az említett szövegek nagyon hasonló eszközökkel alakítják át a regényt mint elbeszélő formát, a befejezetlenség érzete mégis Grecsó kötetében a leghangsúlyosabb: az utolsó fejezet egy áramszünet következtében elsötétülő jelmezbállal zárul, mely megtagadja a lehetőséget a válaszadásra, a felfedésre, regényként tehát a lekerekítésre. Az olvasóban kialakuló hiányérzetet csak tovább erősíti a történetalakító funkciótól megfosztott és felborított kronológia és ok-okozatiság. Az így építkező szöveg nehezen olvasható hagyományos családregényként, a fejezetek, amelyek önálló novellákként is működnek, nem egy család történetét követik nyomon, hanem az egyén sorsát a tágabb értelemben vett család: ismerősök, szomszédok identitásformáló vagy éppen -romboló közegében. Ennek felismerésével a szereplők sem késlekednek, mindnyájukat a család keresése (és ezáltal egy elvesző, homályos identitás megerősítése), vagy épp ellenkezőleg, az attól való menekülés (egy veszélyeztetettnek ítélt identitás megőrzése) határozza meg.

Grecsó ezt már a kötetindító fejezetben tematizálja: Szoloványi János nyugalmazott rendőr fél évszázad távlatából tekint vissza a megoldatlan bűnténysorozatra, többek között fiatalkori szerelme eltűnésére, melynek következményeként a kényszeres felejtés vált élete irányítójává. („Nem tud ő már emlékezni, elfelejtette, hogyan kell.” 22.) Az újratanult emlékezés és ismét gyakorolt nyomolvasás révén Szoloványi visszatér identitásának korábbi, akár autentikusabb változataihoz, alapélményeihez. Az emlékezés idősíkjait összemosó fejezet azonban a keresés beteljesülésének utolsó előtti pillanatában ér véget. Fél kötettel később ugyan megtalálja az olvasó Szoloványi történetének végkifejletét, de más szereplők más történeteiben. A tény, hogy a feloldás egy jelentéktelen háttérinformációként tűnik fel, ismételten a keresésre és nem az egész átlátásának a fontosságára utal. Ekkor viszont már az is sejthető, hogy a Jelmezbál bármely két szereplője között mindössze néhány lépésből teremthető kapcsolat, még akkor is, ha ez maguknak a szereplőknek nem sikerül. Vera, aki biológiai szüleit, tehát családját, örökségét keresi, nem ismeri fel azt első unokatestvére személyében. Vera – a címmel egybehangzóan – újkori Oedipusként tér vissza szülei falujába, így alakja, akárcsak a nyugalmazott rendőré, szimptomatikus lesz Grecsó művében: hozzájuk hasonlóan minden karaktert a keresés motivál. A mozaikkockákat összekötő hátteret ekként a feledés és emlékezés, a felfedés és hazugság, a kimondás és elhallgatás kerengő, egymásba torkolló folyamatai képezik. Ennek ismeretében a fülszövegben megígért drámai egész sokkal inkább a nyomozás aktusában valósul meg – legyen szó a szereplők (ön)kereséséről vagy az olvasó értelmező gyakorlatáról –, mint egy rejtély megfejtésében vagy egy koherens történet létrejövésében.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Tőtős Dorottya , Helikon.ro, 2017. július 25.

2017-07-25 13:33:15
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ