Major Ágnes: „írni muszáj” (MŰÚT)

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés: egy csendes kalendárium, Magvető, 2017

Grecsó Krisztián legújabb, tárcanovellákat tartalmazó kötetének alcíme, az egy csendes kalendárium egyben egyfajta műfajmegjelölésként is funkcionál. A kötet hasonló című írásában kiderül, miről is van szó: a novella elbeszélője visszaemlékszik gyermekkorára, amikor is felmenői után érdeklődve csalódottan vette tudomásul, hogy nagyapja, Domos tata személyes hangú, mintegy naplószerű feljegyzések helyett csupán tárgyilagos, kizárólag az időjárás változásaira szorítkozó megfigyeléseit vezette fel a családi kalendárium lapjaira. „A beborult egekről évek múlva is tudni fogunk, dohogtam, bezzeg magunkról semmit” (207) — rója föl komoran a szubjektivitás, az intimitás hiányát a narrátor.

A paraszti sorból származó nagyapa és ezzel együtt saját múltjának (s önmagának) a megismeréséhez valamiféle kapaszkodót kereső elbeszélő ezen a ponton szembesül azzal az áthidalhatatlannak tűnő szakadékkal, mely a saját és a sajátjának csak részben tekinthető világ között feszül: a falusi, paraszti életformától ugyanis alapvetően idegen a naplóírás tevékenysége, nagyapja feljegyzései pedig cseppet sem személyesek. A nagyapának e gesztusa mögött azonban mégis mintha ott munkálna a számvetésre, a történések megörökítésére való igény, amennyiben a jegyzetek megírása, ez a folytonosan ismétlődő és feltehetően szertartásos tevékenység egyfajta belső szükségletről árulkodik. Az elbeszélő abbéli aggodalma, hogy semmit nem tudunk meg a feljegyzéseket készítő nagyapjáról, egy kissé tehát csalóka: annyit bizonyosan tudhatunk, hogy a megfigyelések lejegyzése különösen fontos lehetett számára, hiszen a parasztember életében kardinális jelentőségű az időjárás változása, ezek a körülmények pedig nyilvánvalóan alapjaiban határozzák meg a gazdálkodást, a mindennapi élet menetét. Bár igaz, hogy a napi időjárásról, a felhőátvonulásokról, az átlaghőmérsékletről szóló sokévnyi adat valóban nehezen értékelhető bensőséges kitárulkozásként és vallomásként, mintegy ennek a hiánynak a betöltéseként olvashatók a kötet személyes hangú írásai.

Az említett, Csendes kalendárium című novella központi kérdésével a városi és a falusi életforma közötti további különbségekre is rámutat, mely probléma a kötet több írásában is visszaköszön. E szövegeket (többek között a Megszülettem egy kazal tövében, a Van olyan, hogy igazi és a már említett Csendes kalendárium címűt) áthatja a két világ közötti átjárhatatlanság sok helyütt csalódott tapasztalata: míg egyes cselekvéssorok az egyik világban hétköznapiak, megszokottak és működőképesek, addig a másikban elképzelhetetlen, nem oda illő és cél nélküli tevékenységnek számítanak. Ez pedig a kötet egyik visszatérő, szövegszervező elemévé fejlődik, e tevékenységek felmutatásával igazán élessé válnak a városi, valamint a paraszti létmód közötti kontrasztok. Ilyen például a séta, amely a falusi közösség számára ismeretlen és értelmetlen: „Faluhelyen nem volt szokás korzózni, csak iparkodni, haladni valahová, sétálni az úriemberek szoktak” (33); „Sétálni? Faluhelyen ez értelmezhetetlen szó, egy falusi ember nem sétál, a sétának nincs tere.” (215) S ahogy fentebb utaltam rá, hasonló bírálat éri az írás aktusát is, akár napló-, akár vers- vagy regényírásról legyen szó: írni a falusi, paraszti világban nem más, mint „úri hóbort”.

Ezzel szorosan összekapcsolódva jelenik meg a Grecsót korábbi szövegeiben is foglalkoztató, visszatérő probléma, a determináció kérdése, melyhez Juszti mama fél évszázadon keresztül féltve őrzött írásainak megismerésén keresztül jutunk el. Ebben az értelmezésben az írás a zárkózottságot feloldó közös kóddá nemesül, s épp emiatt talán még fájóbb a felismerés: a négy elemit végzett, árva lányból lett parasztasszony számára nem volt kérdés, hogy írásait titkolnia, sőt szégyellnie kell, eleinte még önmaga előtt is. Esélye és lehetősége a kitörésre „[t]alán egy másik világban, másik életben [lett volna], ha nem törvénytelenül születik, ha nem nő és paraszt”. (232) Bár nem derül ki, hogy Juszti mama személyes sorstragédiaként éli-e meg, hogy tehetségét senki sem fedezhette fel, ám a novellabeli felismerés mégis alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk: mennyire korlátozottak a lehetőségei annak az egyénnek, akit ekképpen határoz meg neme és származása.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Major Ágnes, Műút.hu, 2018. augusztus 14. 

2018-08-14 15:02:13
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ