Ma már nem ölök (Kulter)
(kiadvány: Verseim - ÜKH 2018)

Reményeim szerint Szvoren Edinára nem csupán a szakma figyelt fel az elmúlt évtizedben. Ha más nem, a Jelenkor 30/30-as listája (az 1987–2016 között megjelent legjobb kisprózakötetekről) ráirányította a figyelmet a szerzőre, és a nagyközönség is nekifogott a Pertu, a Nincs és ne is legyen és Az ország legjobb hóhéra olvasásához. Ezek a Szvoren-művek a 213 könyvet sorba állító listán a második, a tizenkettedik és a tizenharmadik helyezést érték el a kritikusi szavazatok alapján.

Most újabb könyvével ismerkedhetünk, hisz megjelent a Verseim című gyűjteménye, amely a cím keltette várakozások ellenére igenis prózát tartalmaz, novellákat, elbeszéléseket, ám attól tartok, ez a kötet sem válik igazi bestsellerré.

Szvoren Edina most is olyan dolgokról ír, amelyekről inkább hallgatni szoktunk, vagy amiket észre se akarunk venni.

A Verseim egyik hőse ezek tárgyi megfelelőiről így beszél: „Ezen az égtájon […] a szem elől eltüntetett dolgok tartománya népesebb, mint a láthatóké” (109.). S hogy miket tüntetünk el szívesen, miket helyezünk látókörünkön kívül a nem tárgyi dolgok közül? Szvoren Edina köteteiből úgy tűnik, hogy a kapcsolataink defektjeit, a túl erős vagy éppen hiányzó érzelmi kötődéseink következményeit, a testi-lelki erőszakot, a szexuális orientáltság társadalmilag kevéssé preferált formáit, például a leszbikusságot, illetve a titkolt szexuális szokásokat (erotikus fantáziálgatást, maszturbációt, fetisizmust). Tulajdonképpen mindazt ide sorolhatnánk, ami a lektűrökből kimarad, s bár jelen van a horror és a thriller zsánereiben, de ott elidegeníthető távolságban.

Velük szemben Szvoren eseteire nem nézhetünk hűvös távolságtartással, nem mondhatjuk: nincs közünk hozzájuk.

Az ő hőseivel muszáj azonosulnunk, mert olyan magától értetődő természetességgel mondják el történetüket, hogy azt érezzük: nem kívánatos viselkedésük, mentalitásuk csírái bennünk is ott rejtőznek. S megfelelő körülmények közt – napfényre kerülve – szárba szökkenhetnek. Szvoren Edina új kötete – többek közt – ennek a folyamatnak, változásnak az érzékeltetésében mutat némi újdonságot a legutolsó kötethez, Az ország legjobb hóhérához képest, s jelez visszatérést a két korábbi gyűjtemény olyan írásaihoz, mint a Balhonai lányok, a Bizalom, a Hundeschule és a Térre, le.

A Verseim legtöbb elbeszélése (a tizenháromból kilenc) folyamatot prezentál, azt, hogyan alakul a narrátor-főhős élete, kapcsolatrendszere és személyisége (esetleg véleménye) adott feltételek között. (Mint egy kísérletben, à la naturalisme.) E folyamatot, elmozdulást, változást szemléltető írások közül azok a legizgalmasabbak, amelyek – az elbeszélői tudat csapongása következtében – többrétegűvé válnak, így többféleképpen értelmezhetők.

Mesteri információadagolással, az elhallgatás, késleltetés, a megbicsakló gondolatmenet, a véletlenszerű elszólás prózatechnikáival teremtik meg a feszültséget.

A varródobozban nincs hely éjjeli állatoknak című novella például tele van titokkal. Jó ideig nem tudni, kik élnek együtt házas- vagy élettársakként (csak lassan derül ki, hogy két nő), hogy mi a baja a gyermeküknek, és miféle furcsaságot észlel az elbeszélő a hazatérő társán. Ráadásul egy képtelen, abszurd feltételezésre fut ki a történet: az elbeszélő úgy véli, hogy a barátnője elvesztette az árnyékát. Ha hiszünk a narrátornak – márpedig elég meggyőző a maga ijedelmével és érzelmi fordulatával –, akkor fantasztikus elbeszélésként, afféle Schlemil Péter-históriaként olvassuk a sztorit. De mi van akkor, ha az árnyékhiány érzékcsalódás csupán, és az öncsalás, önáltatás eszköze? Mert mondjuk, a főhős attól fél, hogy a barátnője elhagyja (sok szó esik egy Szidi nevű munkatársról), s akkor annak gyermekétől is meg kell válnia. Mert a varródobozban nincsenek éjszakai állatok, de a képzeletünkben megteremthetjük a magunk éjjeli szörnyeit, kísérteteit, ha ezen az áron megszabadulunk egy nagyobb veszteség rémétől. (Mert az árnyék nélküli barátnő kinek is kellhet őrajta kívül?)

Ha nem csupán a féltékenység, hanem az irigység motívumaira is felfigyelünk a szövegben, például arra, hogy az elbeszélő maga is szívesen megszülte volna „közös gyermeküket”, és akkor talán egészségesebb a fiúcska, s ami még fontosabb, őhozzá ragaszkodik olyan szenvedélyesen, mint az anyjához, akkor megint más jelentést kap a történet. Akkor „az árnyék nélküli asszony” meddősége is eszünkbe juthat Richard Strauss operájából, illetve az, hogy miféle ellenséges érzelmeket fojthat el egy-egy ember magában, s milyen torzulást okozhat az elfojtás.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Domján Edit, Kulter.hu, 2018. augusztus 18. 

2018-08-18 13:35:17
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ