Dragomán György nem tartja magát sci-fi írónak, de azt vallja, hogy bárki írhat bármiről. Őt például kifejezetten érdekli mind „a kelet-európai buhera mátrix”, mind pedig a technológiafejlődés által felmerülő metafizikai dilemmák. Szerinte ugyanis mindenkinek kötelessége gondolkodni azon, hogy miként őrizhető meg az emberség és a szabadság a technológiai feltételek ellenére. Ezeket a kérdéseket járja körbe Rendszerújra című novelláskötete is, amiben a központi motívum a bezártság, illetve a szabadulás. A sötét, sokszor disztópikus szövegek kapcsán traumatikus gyerekkori mondókákról, geekségről és technofetisizmusról beszélgettünk. De Dragomán azt is elárulta, hogy melyik történetei azok, amelyek a megírásuk óta megvalósultak, és hogy miért nem ír soha írókról.

A kötet elején, rögtön a második novella azt a címet kapta, hogy Átkelés, és határokról, a választóvonalak természetéről szól. Lehet úgy értelmezni ezt az írást, mint egyfajta előszót a könyvhöz? Mondhatjuk azt, hogy a Rendszerújra szövegeit a határok átlépésének motívuma köti össze?

Igen, tulajdonképpen azzal, hogy ennyire a könyv elejére tettem, kínáltam egy ilyen értelmezési lehetőséget. Kötetet szerkeszteni egyébként mindig érdekes. Mikor a Máglya megjelenése után elkezdtem összeválogatni a novellákat, meglepett, hogy mennyi szövegem van. Akkor vettem észre azt is, hogy volt értelme várni a novelláskötettel a regény befejezésig, mert időközben a szövegeim szinte kötetté szerkesztették magukat. Az mindig kérdés, hogy egy könyv összeáll-e, nemcsak a novellák esetében, hanem egy regénynél is. Amikor elkezdtem összerakni a Rendszerújrát, rájöttem, hogy igen, ez a határátlépésről szól. Ezért tettem azt a viszonylag frissebb szöveget a kötet elejére.     

Az alcím az lett, hogy Szabadulástörténetek, ez is kapcsolódik valamelyest a határok kérdéséhez, és nagyon jól kifejezi a kötet hangulatát is. Ezeket a novellákat elég hosszú ideig, összesen 15 évig írta. Nem volt meglepő, hogy szinte mind ebbe az irányba, a bármi áron való szabadulás témája felé mutatnak? 

Az alcímet az utolsó pillanatban találtam ki. Már szinte ment a nyomdába a kötet, amikor egyszer csak rájöttem, hogy hoppá, itt majdnem mindegyik történetben kiszabadulnak. Meglepő volt. Ha más könyvem nem lenne, azt kellene mondanom, hogy olyan vagyok, mint a varrógépszerelő a viccben, aki lopja az alkatrészeket a varrógépgyárból, de akárhogy rakja össze, géppisztoly lesz belőle. Szerencsére viszont van az Oroszlánkórus is, úgyhogy nem mondhatom, hogy akárhogy rakom össze a novelláimat, szabadulás lesz a vége. De az tény, hogy ennél a könyvnél a szövegek ilyenek, majdnem minden novella valahogy a szabadulásról szól. Az azért jó érzés, hogy összeállt a könyv, azt éreztem, hogy íve van, nemcsak egymás mellé vannak hányva a történetek.

Talán azért ennyire központi a szabadulás motívuma, mert szinte minden írásban megjelenik valamilyen formában a bezártság és a hatalomnak való kiszolgáltatottság is. Miért vált ennyire fontossá a hatalom témája?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.Blog.hu, 2018. november 2.