Mándynak tekintélye van. Ehhez a szóhoz inkább Goethe-i vagy Thomas Mann-i nagyságokat szoktunk társítani. Vagy a mához közelítve épp Déryt, Ottlikot, Mészölyt. És mégis, a levelekből jól kiolvashatóan Mándy, a címzett nem csak postai értelemben megszólított ember. REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS RECENZIÓJA.

„Mándy Iván száz évek múlva még mindig Legenda lesz” – írta Ottlik Géza, s bár a jövendölés most, az első száz után, Mándy születésének centenáriuma tájékán beteljesülhetőnek látszik, korántsem volt mindig ilyen biztató a helyzet. Hanyag csönd támadt körülötte, mintha elfelejtették volna őt is, pedig a közelmúlt nagyjai közt korában a legnépszerűbb magyar író volt. A tapasztalt Ottlik meg is érezte, hogy a Legenda-státus egyben a közönségnek való kiszolgáltatottságot is jelenti, ezért nagyrabecsülését mindjárt szakmai érvvel is megindokolta: Mándy „fontos jelmagyarázat”. A mindenkori olvasó általa igazodhat el a világban, a maga világában. Magára ismerhet benne. S hogy micsoda semmiségek lehetnek jelek, az Mándy prózájának elévülhetetlen csodája.

Ahhoz persze, hogy legalább egy ünnepen fogékonyságot tanúsíthasson az irodalmi közélet, kellenek eltökélt hívek, akiknek a munkálkodása ilyenkor reflektorfénybe kerülhet. Darvasi Ferenc például, aki korábban az író baráti-családi-pályatársi körét végiglátogatva kitűnő interjúkötettel jelentkezett (Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról. Corvina, 2015.), idén nemcsak egy novellaválogatásra kapott megbízást (Ciklon. Magvető, 2018), hanem sokéves gyűjtőmunkája eredményeként közreadhatta Mándy válogatott levelezését. Szögezzük le mindjárt: példamutató apparátusa ezt a forrásközlést igazi irodalomtörténeti olvasókönyvvé, ismeretterjesztő munkává avatta, gazdag jegyzetanyaggal, pedáns, mégis mesélős utószóval, fotókkal, illusztrációkkal az ugyancsak gyűjtött dedikált kötetek kollekciójából (s persze névmutatókkal, kisebb szakbibliográfiával).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Reményi József Tamás, Revizoronline.com, 2018. november 29.