Mi történik, ha egy faluirodalommal bemutatkozó Arany-kutató hirtelen átnyergel a lehető legurbánusabb műfajra, a krimire? Hogyan teremthető meg egy ismeretlen regény fikciója? És végül: lehet-e ma tizenkilencedik századi nyelven történetet mesélni?

Többek közt e kérdések is feltehetők Milbacher Róbert „kisded bűnregényére”, a Léleknyavalyákra vonatkozóan, s bár két szépirodalmi kötet alapján merész vállalkozás lenne határozott állításokat tenni egy írói pálya alakulásáról, annyi már most látszik, hogy a falusi szcénákat fókuszban tartó Szűz Mária jegyese után ezúttal egy egészen más típusú prózával van dolgunk. A szerző kísérletezőkedve, úgy tűnik, nem hagy alább: a Léleknyavalyák a klasszikus és kortárs szépirodalom mellett az analitikus és metafizikai krimi kontaminálására építő megoldásai miatt lesz érdekes.

Adott tehát a kérdés: hogyan tud teljesíteni a kötet e többféle regiszter összeolvasztásában?

Talán éppen azért, mert az első magyar krimi fikcionális helyébe lép (az igazi első, Gúthi Somáé jóval később, a századfordulón jelent meg), a szöveg magába sűrít olyan jegyeket, melyeket egy kortárs, 21. századi krimitől is joggal elvárnánk: reflektáljon a történet itt és mostjára, hordozzon aktuális társadalmi téteket. A választott kor, az 1848/49-es események utáni szabadsághiányos, csak lassan konszolidálódó időszak ideális terepe a korabeli politikai eszmék és a korhangulat megmutatásának, mégis, amennyire 19. századi a szöveg első olvasatra, legalább annyira szól a máról is. Igyekszik figyelembe venni és színre vinni a két korszak ütköztetéséből adódó olvasói prekoncepciókat és ontológiai dilemmákat: elég, ha arra gondolunk, hogy a világ megismerhetőségének racionalista, romantikus és posztmodern szemléletei ütköznek a kötet lapjain. Hasonlóképp, a különböző nyelvi szinteken megjelenő archaizmusok (szókincs, mondatszerkezet, helyesírás stb.) és a korabeli nyelv érzékletes, de korántsem teljes körű imitálása is arra mutat, hogy a korszak- és témaválasztás csak kerete egy posztmodern problémahalmaz színrevitelének.

Ahogy tehát már e rövid skiccből is sejthető, szépirodalmi szövegként a kötet meglehetősen jól teljesít:

bővelkedik a 19. századi kulturális szcénára történő rejtett utalásokban (ezek felfejtéséhez lásd Szilágyi Márton 2018/9-es Jelenkorban megjelent írását), amelyek az intertextuális játékokkal, ironikus kiszólásokkal együtt jól működő szöveget eredményeznek.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szántai Márk, Kulter.hu, 2019. január 14.