Nem is olyan egyszerű meghatározni, mitől olyan jó Závada Pál új regénye, mindenesetre jelzésértékű, hogy a több mint négyszáz oldalas művet nehéz letenni, napokra beosztva olvasgatni, mert nem hagyja magát letétetni. Sőt, a végén még izgulni is kell, vajon, minden korábbi feltevésünk dacára nem végzetes tragédia vár-e a főszereplőkre. Persze, ettől még lehetne becsületesen megírt iparosmunka is, nem az. Lássuk sorjában!

A Hajó a ködben című kötet borítóján egy repülő látható, pilótástul. Mindkettőnek, a hajónak és a repülőnek a magyarázatára jó sokat kell várnunk, csaknem az utolsó oldalakig. Ekkor és itt (a 356–357. oldalon) úszik be a képbe a család által is támogatott Ady Tovább a hajóval című verse; a Helén és Artúr által megidézett szöveg a túlélés, az élni kell tovább metaforikáját szó szerint is idézi, lényege: „táncoltasd majd csak tovább (…) véres Élethajód”. A repülő pedig a végén érkezik, a Weissék által kialkudott menekülés eszközeként.

Könnyű volna utánanézni, vajon tartja-e magát a regény a történelmi hűséghez – s ha igen, mennyiben –, hogy a Weiss Manfréd Művek második világháborús történetét a történtekhez ragaszkodva vagy igazodva írja-e meg, valószínűleg igen, de ez részletkérdés. A „rokonok” konkrét kapcsolathálózata, beszélgetései, vitái, egymás közti viszonya kellő irodalmi alapot szolgáltat. S persze, vannak családtörténeten kívüli hitelesítő mozaikok is: ilyen például Slachta Margit vagy Kasztner Rezső embermentő tevékenységének említése, a kamenyec podolszki vérengzés (négyezer magyar zsidó lemészárlása) stb. De a könyv minden bizonnyal bátran olvasható hiteles alapokon nyugvó történelmi regénynek is (noha szerintem nem az), a zárszóban a szerző maga foglalja össze pár szóval, mint a filmek végén szokás, hogy mi lett a főszereplők további sorsa. Ha a nagybetűs történelem eseményeit valósaknak látjuk (amiként sajnos valós az 1944. március 19-i német megszállás és az ezt követő zsidóüldözés), úgy a Weiss család privát történeteit is hitelesnek kell tartanunk, például, hogy gazdagság és vagyon ide vagy oda: a katolizált rokonságnak bizony szöknie és bujkálnia kell. Chorin Ferencet előbb ájultra veri a Gestapo, majd már egy ausztriai lágerből, Kornfeld Móricot pedig egyenest Mauthausenből kell gyorsan hazamenekíteni. Már nem számít, hogy iparbárók, az ország legismertebb méltóságai (Chorint maga a kormányzó tüntette ki a Magyar Érdemrend nagykeresztjével), már nem számít semmi. Mint látható, a regény, szinte mintha mellékesen, nagyon érzékletes képet nyújt a második világháború végi magyarországi állapotokról.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csanda Gábor, Dunszt.sk, 2019. július 25.